Minden lefagyott – Elegen van a télből

Szokásos reggeli körömet futottam le a hegyen, ám ez most nagyon nem tetszett. Nem ment rosszul, de egyrészt nagyon hideg volt, másrészt a hó mostanra jéggé változott és ahol kettőnél több ember elment, ott nem lehet futni.
A nagyvölgy még úgy, ahogy elment, mert rajtam kívül csak ketten jártak arra és természetesen nem a favágók voltak, hogy végre elpucolják maguk után a kidöntögetett fákat. Úgy tűnik ez már ott fog elrohadni.
A fölfelé 11:59, illetve 21:20 lett, ami újabb negatív rekord. Fent aztán amíg ki nem értem a dózerre egész normális volt a helyzet. Szerintem Zita is fent járhatott a hegyen, mert női futó lábnyomokat láttam.
A dózer aztán már tiszta jég volt, sehol nem lehet rajta rendesen haladni. A keréknyomban korcsolyázni lehetnem, középen meg annak a pár embernek a lábnyomai teszik kegyetlen göröngyössé a talajt.
Nem haladtam valami gyorsan és aztán jött az, amitől tartottam. A turul lépcső lefelé. Hát most még épp le lehetett rajta nagyon lassan dzsoggolni, de kb. én volta az utolsó ember, aki rendben le tudott jutni. A maradék nem csúszós felületet most jól letapostam, így legközelebb az is jég lesz.
Utálom a telet! Tavaszt akarok 20 fokkal és napsütéssel. Idénre elég volt a hóból, sárból jégből, bármennyire is utálni fognak ezért a sífutók, lesiklók, szánkósok…
Hihetetlen, hogy még el se kezdődött a tél, de már ennyi gondot okoz. Remélem mire legközelebb erre járok leolvad minden.
 
Összesen 12km, 340 szint, 73:53

“Minden lefagyott – Elegen van a télből” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Női futó lábnyom??? Ezt meg hogyan állapítottad meg? 🙂
    Ha kicsi, akkor már női?

    Nem gaz a jég, annál keményebbek leszünk 😛

    A rohadt favágókra én is ki vagyok akadva…

  2. Tél: tudom, hogy sok van még. Ezért is van elegem! Mondjuk a sötétet utálom inkább, meg a jeget. Felőlem lehet 30 centi friss hó, csak tavasszal tűnjön el egy pillanat alatt. Még 1 jó hét és kezd egyre később sötétedni! 🙂

    Nő lábnyom: Kövezettek meg! Méret alapján diszkrimináltam a szóba jöhető lehetőségeket! 🙂

  3. Úgylátom Ferencnek már annyira agyára ment a kihagyás, hogy már tűsarkú transzfesz-cicákat képzel a Gerecsébe. 🙂 Amúgy Harek, mi a bajod a setéttel?? Örüljünk hogy nem kell megvárnunk a Barátok közt végét, hogy be lehessen iktatni egy remekbeszabott éccakai edzést. 🙂 Ja és egyetértek Bányásszal, a tél még el sem kezdődött, úgyhogy lazíts lesz ez még így se…

  4. Isti!
    A sötét az ellenségem!
    A Barátok közt is, de azt már évekkel ezelőtt sikerült kiiktatnom az életemből minden egyéb TV műsorral egyetemben.

    Éjszakai tájfutás amúgy jöhet. Azzal nincs bajom. 🙂

  5. Ha idénre(!) eleged van a télből, akkor van egy jó hírem: már csak 4 hét! :))

    Miért nem futsz szögesben? Azzal a befagyott vízesésen is fel lehet jutni…

    Amúgy én is így voltam ezzel, amíg még főállásban futni akartam, aztán rájöttem, hogy mindig azt kell csinálni, amit lehet: hóban síelni, száraz úton bringázni, futni meg bármikor. (Próbáld csak ki kicsit intenzívebben az első kettőt és rájössz, milyen kevés dolog akadályozza a futást! :)))

  6. A jelenlegi körülmények igazából semmire sem alkalmasak. Illetve még mindig a futás az amire leginkább.
    A mai szakadó eső elmoshatott odafent minden maradék havat. (plusz a reggeli edzésemet is – délutánra)

    Mindenesetre az biztos, hogy ha skandináviában élnék, akkor sífutnék is.
    Nézegettem már a sífutó léceket, de aligha fogok beruházni rá. Épp elég, hogy 13 év után idén először lesz rajtam lesiklóléc.
    Gondban is vagyok a 2×1 hét kihagyás miatt. Aligha fog jót tenni a futó alapozásnak a lesiklás.

  7. Nem tudom ki hogy van vele, de én most megsajnáltam Hareszt. Kétszer egy hétre el kell mennie síelni… Ilyen kegyetlenül nem szúrhatott ki veled az élet?! 🙂

  8. Semennyire. Eccer voltam 2 napra. Azt hittem a síelés baromság. Az első napon már piros pályán is jöttem le. A második nap már nyitástól zárásig voltam, amellett már nem jutott se idő, se erő a futásra, hisz után meg menni kellett… A céges programok folytatódtak a kocsmában…:)

  9. Ezt én is gyanítom. Reggeltől estig a pályán leszek az tuti.
    Azért csak bezár az a pálya sötétedéskor, utána még van idő edzeni. Abban biztos vagyok, hogy kedvem nem nagyon lesz hozzá, de lehet erőm se nagyon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.