Második nap – Világranglista futam

A mai nap világranglista volt, így igyekeztem az eredményességet előtérbe helyezni nem úgy, mint a tegnapi nap. Jó eredménynek az 1000 pont feletti teljesítményt gondoltam, míg a 900 fölötti az elfogadható kategória.
A célhely a tegnapi versenyközpontban volt, ám ezúttal sokkal pörgősebb pálya várt ránk, hisz a nyílt részen rendezték a versenyt. A 6,1 km máris csak középtávnak volt kikiáltva.
Bemelegítésnek nem futottam túl sokat, olyan jó 2km lehetett, de a bokámat melegítettem rendesen, ennek ellenére a pálya elején bizonytalan voltam a lefelékben és nem mertem rendesen futni.
Az egyesre jó útvonalat választottam, balról kellett kerülni a töbröt, majd a kapuhoz is jól jöttem ki, ám túlságosan elmélyültem az útvonal további részében és rossz irányba indultam a kerítés után. Hamar korrigáltam és onnan már nem is volt gond az átmenetben és a pontot is kikaptam. (hiba: 0:20)
A hármasra domborzat alapján jól lehetett menni, csak a pontfogás volt kicsit bizonytalan és rossz irányból kerültem a facsoportot. (hiba: 0:10)

OO.Cup 2.nap

A négyes se volt nehéz átmenet, de nagyon sokára jött a pont és emiatt nagyon sokat bizonytalankodtam előtte. Már majdnem megálltam, mikor észrevettem, pedig még az előttem induló is körülöttem rohangált. (hiba: 0:10)
Az ötös végre rendben jött, csak elég gyorsan nem mertem a lefelében futni, majd a pontról akartam először visszamászni a hegyre. Meggondoltam magam és végül a völgy alján mentem és elléptem a srác mellett, akit utolértem. A pont előtt sajnos túlságosan a töbör aljához húztam és a zöld aljához kerültem. Tudtam mi a helyzet, de mászhattam fel és ez főleg azért volt gáz, mert egy sziklafalat is le kellett küzdeni. A pontra úgy értem, hogy az előttem indulót már nem is láttam. (hiba: 0:40)
Hamar megláttam a srácot és igyekeztem rá felfutni, ami össze is jött, mire a pontfogásra kellett koncentrálni. Ő húzott jobbra, de én tovább íveltem az utamat balra és rendben fogtam a pontot és csak a pontról kifelé jövet találkoztunk szembe. A kifutás iránya már el is döntötte, hogy jobbról kerülöm a töbröt. Nem volt bonyolult átmenet és a pontot elég sokan fogták előttem így hiba nélkül meglett.
A kilences jó messze volt és én csak azt néztem ki, hogy az első töbröt jobbról kerülöm, majd átváltok a bal oldalra és szintezek a pontig. Felfogóvonalnak és támadópontnak az utat gondoltam a tóval. Sajnos azonban sikerült túlságosan lecsúsznom és nem értettem hol vagyok, mikor az úthoz értem. Szemben volt egy erdős töbör és én valamiért azt hittem sokkal följebb vagyok. Mire kapcsoltam már elmentem kicsit lefelé, de onnan rendben jött a pont. (hiba: 0:30)
A fölfelé nem nekem való és ez itt is kijött a 10. pontra. Nem hibáztam semmit, viszont teljesen szétcsúsztam. Fentről terveztem a következő átmenetet és úgy is lett volna jó, ám nem sikerült magamat felküzdeni a hegytetőre és nagyon alulról íveltem az átmenetet, majd pontközelben is rosszfelé indultam. Csak fel kellett volna nézni, hogy hol a nagy töbör, de én alig láttam ki a fejemből annyira szétvoltam. (hiba: 1:20)
Próbáltam összeszedni magam, de csak egy újabb apró hiba jött össze a következőre. (hiba: 0:30)
Mivel nem volt erőm megfutni a fölfelét, így balról kerültem a hegyet, majd egy S kanyar leírva végülis rendben fogtam a pontot, de mehettem volna sokkal egyenesebben is és kevésbé bizonytalanul. (hiba: 0:20)
Újfent nem volt erőm felkapaszkodni a hegyoldalban, ezért kicsit alulról fogtam a pontot, de így legalább volt fix támadópontom. Az útvonal mindenesetre nem volt valami nyerő. (hiba: 0:20)

A tepep 1500 méteren

Nem vettem észre a zöldön átvezető ösvényt, így a kerülő mellett döntöttem. A pont rendben jött, de ez megint rossz útvonal volt. (hiba: 0:20)
Innentől a célig szerencsére már sikerült hiba nélkül mennem és még kicsit fizikálisan is összekaptam magam, ám nem voltam elégedett, mikor a célba értem. Ez a mai nap nem volt túl technikás, ám nekem szinte minden második pontra sikerült hibáznom egy aprót, így összességében 4:40 maradt benne. Ez azért nem kevés, igaz célbaérkezés után úgy éreztem ennél több maradt benne.
A 924 világranglistapontot csak annak köszönhetem, hogy az erős mezőnyben viszonylag könnyű jó pontot futni, ám éppen ezért bosszantó, hogy ennyit hibáztam. Az 1000 pontnak simán meg kellett volna lennie és a mai napon elvileg az 1100 is belátható távolságban volt. Persze ahhoz már egy tökéletes futás kellett volna.
A minimális cél mindenesetre teljesül és a 32. helyemmel is sikerült összetettben előrébb jönnöm, ráadásul Forrai Gábort is kielőztem.
 
 
Összesen 10km, 400 szint, 64:32

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.