A mai nap verseny szempontjából már a rajt előtt rosszul indult. Iszonyatosan fel voltam puffadva a reggelitől és az istennek nem akart ez az érzés elmúlni. Fecóval együtt mentem ki a rajtba és futottunk még egy plusz kört is, így elég sok lett a bemelegítés, de csak azzal tudtam törődni, hogy nehogy kijöjjön a reggeli, amit egyébként vagy 4 órával a rajtom előtt fogyasztottam, szóval nem tudom mit rontottam el. A bemelegítés összesen jó 3km lehetett, ami a mai sprint előtt elégnek tűnt, de engem csak a gyomrom foglalkoztatott és az, hogy tudjak rendesen futni.
A rajt után elég hamar volt az egyes pont és egyből túlfutottam rajta. (hiba: 0:30)
A kettesre menet sikerült lehiggadnom és rendben fogtam, akárcsak a hármast. A négyesre sikerült menet közben felülbírálnom az eredeti útvonalam, így kicsit bizonytalankodtam is. (hiba: 0:20)
Valahogy túl könnyűnek tűnt az ötös, így sikerült kicsit balra elcsúsznom. (hiba: 0:20)
Már idegesen és kapkodva indultam a hatosra ezért fel se tűnt, hogy az ösvényt is figyelnem kellene. Egyszer csak nem tudtam hol vagyok, ott volt egy pont, ami nem az enyém és még Fecó és Foresz is feltűnt. Ebből sikerült rájönnöm, hogy a 12-es környékén lehetek és innen már a pont is meglett. (hiba: 1:40)
A következő 3 átmenetet sikerült megint hiba nélkül fognom, de ez sem nyugtatott meg és a 10-es pontra annak tudatában, hogy arra már úgyis jártam korábban elég vaktában mentem. Meglátogattam egy másik töbör alját és csak utána fogtam meg a pontom. (hiba: 1:00)
A következő pontot sikerült megint jól megfognom ám utána a 12-esre megint bizonytalankodtam és a pont előtt is megtorpantam. (hiba: 0:20)
Próbáltam erőltetni a futást, mert éreztem, hogy ez a mai nap így nagyon nem lesz rendben. Szerencsére még 2 átmeneten át ezzel semmi gond nem volt és nem hibáztam. A 13-as ponton drukkoltak Árpikáék, Fecó nővérével, amiből nem sokat érzékeltem, abból már annál inkább sokat éreztem, hogy a 14-es előtt egy hatalmasat rúgtam sípcsonttal egy sziklába, amit takart az aljnövényzet. A rövid átmenetben nem igazán figyeltem, mivel volt jobb dolgom a lábam miatt és amúgy is rövid volt. Ennek eredménye egy igen méretes hiba lett. (hiba: 2:20)
Itt még a pontról is rosszfelé indultam ki, majd feleslegesen megmásztam a hegyet ahelyett, hogy kikerültem volna, de legalább a pontfogás összejött. (hiba: 0:50)
A rövid átmenetet aztán már nem sikerült elrontanom és innentől futni kellett. Persze én elég kacifántosra csináltam ezt az átmenetet is, főleg a végén. (hiba: 0:40)
A célba enyhén összetörve értem be, hisz rendesen elrontottam a mai napot. Összesen hibáztam 8 percet ami egy sprint pályán rengeteg. Egyszerűen fejben nem voltam ma ott, aminek meg is van az oka. Meg se próbáltam a tájékozódásra koncentrálni és el voltam foglalva azzal, hogy nehogy a gyomrom hátráltasson a futásban. Ez utóbbi minimális gondot okozott, ellenben a gondolkozás hiánya 8 kerek percet. Csodák csodájára nem csúsztam hátra. Maradtam abban a pozícióban, amiben összetettben 2 nap után álltam, de ez akkor is szánalmas teljesítmény volt egy elvileg nekem fekvő terepen.
Összesen 9km, 300 szint, 58:55