Borz futtatás, jóleső 70 perc
Visszafelé egyenesen jöttünk a dózerúton és a Kisréti vadászház vonalában hatalmas csörtetést hallottunk a bokrok között.Egyszercsak kipattant egy borz az útra és elkezdett azon szaladni. Nem egy nagy állat, de szedte rendesen a lábát. Persze azonnal utána eredtem és vagy 100 métert futottam mellette, mire leugrott az útról. Szerencsétlen állatot biztos halálra ijeszthettem, de nem nagyon agyaltam akkor ezen. Tulajdonképpen futottam egy jó pörgős és hosszú repülőt egy borz társaságában. Korábban sose láttam még borzot, most meg rögtön vagy fél percig nézhettem 1-2 méteres távolságból.
Hozzászólások
harzol
2007. július 19. csütörtök - 13:55
Jaja. Emlékszem, hogy sokan a 3,5km-re lévő terepbemutató rajtjáig se jutottak ki. Az volt összesen 7km oda-vissza, no meg vagy 4 km a terepbemutató.
Épp kibírtam, de tényleg kegyetlen volt. Terch lányok csak a rajtig gyalogoltak ki és vissza(10-12 évesen), de az apjuknak úgy kellett vízért visszarohanni, amit aztán útközben részben el is osztogatott. A tavat meg lezárta az ÁNTSZ, mert alig volt benne víz és az is 30 fokos volt.
Na ahogy a bőrömön érzem ma lehet, hogy már annál is melegebb lesz.
Geri
2007. július 19. csütörtök - 15:14
Ilyen idoben kajakozni kell
Az esti bicozas nagyon kellemes volt! Kivancsi lennek, Zoli, hogy esett volna neked a laza futas utan
(figyelitek, van url, Marci Te is hasznald
:D)
harzol
2007. július 19. csütörtök - 15:31
Biciklivel szarvasokat kergettem volna a borz helyett!
Az URL meg kap egy rel=”nofollow” kiegészítést, így hiába komment SPAM-eltek, a Google úgy se veszi figyelembe!
))
No komolyra fordítva majd írok rólatok egy bejegyzést, csak legyen kész az a honlapotok!
Egyébként a hozzászólás szöveg mezőjébe is tudtok linket megadni és úgy még feltűnőbb is:
tsss-team.extra.hu/
Skulo
2007. július 19. csütörtök - 12:46
Inkább gyere bicajozni legközelebb, este 11 körül már egész elviselhető az idő.
Egyébként futottál már ilyen melegben: 1992-ben Kunfehértón. Valahol akkor is 40 fok felettit mértek, szerintem az is (volt eddig) a hazai abszolút melegrekord.