Lendületes 8km Tornai Szabolccsal

A mai napra eredetileg könnyű futást terveztem, de a tegnapi végül nem lett túl kemény, így felmerült bennem, hogy ma résztávozni kellene. Agyaltam rajta egy darabig, de aztán már épp letettem róla a nagy meleg miatt, mikor felhívtam Tornai Szabolcsot, hogy futhatnánk együtt. Gondoltam futhatunk együtt egy 10-12km-t, de Szabolcs meglepett, mert 8km lendületes futást tervezett be mára. Ez nekem teljesen kapóra jött, így csatlakoztam. Bemelegítés a hozzájuk való kifutás volt, aminek a felénél találkoztunk, így a 4km második felét már nem kellett egyedül futnom.
Kicsit nehézkesen mozogtak a lábaim, így magamtól biztos csak könnyűt futottam volna. Még mindig nagyon meleg volt, pedig 9 órás kezdést beszéltünk meg.
Szabolcsnak utcákon van egy 4,1km-es köre és abból futottunk kettőt. Az első 17:31 lett (153-as átlagpulzussal), majd a második 17:37 (157-es átlagpulzussal), így a 8,2km összesen 35:08 lett, ami 4:17-es átlagtempót jelent.
Bár nem volt teljesen egyenletes a futás, de a lényegi része kifejezetten jóleső, de lendületes tempóban telt. Néha megnyomta Szabolcs, mint például a legelejét és a végét, de ez a kezdést leszámítva még jól is esett.
Nekem ez még épp belefért volna a beszélgetős tempó kategóriába, de Szabolcs nem hiszem, hogy örült volna, ha végig pofázom a futást.
Nekem mindenesetre a mai napra ezt pont jó volt, mert könnyű se volt azért, rövid se volt, szóval a mai napra pont elég is volt.
Levezetés is bő 4km lett, így összesen bő 17km lehetett a mai edzés.
 
Összesen 17km, 80:39
 
Max. pulzus: 167
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási: 34 (146/112)

“Lendületes 8km Tornai Szabolccsal” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia Zoli!
    Az orvosok azt tanácsolták,hogy saját érdekében mindenki maradjon otthon ebben a hőségben.Úgy látom ezt a “jótanácsot”Te sem tartod be.Láttam a csütörtöki MTK meccsen,a játékvezető 20 percenként megszakította a mérkőzést,hogy mindenki frissítsen.Mi sem tartottuk magunkat az orvosi utasításhoz,hegyen mentünk pénteken 60 percet frissítés nélkül,s kibírtuk.További jó edzéseket,s sikeres versenyeket kivánok Győrből:Kolláth Gábor

  2. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a kánikula egy pofon egyszerű trükkel elkerülhető: hajnalban vagy este 9 vagy 10 után kell futni, vagyis amikor a nap még vagy már nem süt… egyértelmű, hogy napközben, tűző napon öngyilkosság futni… és hát a fokozott vízivás is elengedhetetlen… az elavult szemlélet szerint az a kemény aki nem iszik… régebben volt egy maratoni futó, aki nagyon kemény volt, és frissítés nélkül teljesítette a 42 km-t, aztán be is ért a célba, ott összeesett, és soha többé nem futott… de nagyon kemény tudott lenni… egyszer…
    T. Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.