Ma a napomat mérlegeléssel kezdtem és úgy döntöttem, hogy ezt a reggeli súlyomat fogom a kiindulási alapnak tekinteni. Nem volt valami kellemes látvány a 77,4kg amit a mérleg mutatott, de ez a szomorú helyzet.
A végső cél a súlyom 70 kiló alá szorítása, ami az alapozás végére jó lenne, ha meg is valósulna. A versenysúlyomnak mindig is 68 kilót tekintettem, ami még úgy 2001 környékén meg is volt. Akkor se voltam vészesen gebe, úgyhogy szerintem a 68-69 kiló reális cél.
Ma végre megint szép napos idő volt, így egész sok kedvem volt elindulni futni még egyedül is. Kicsit ugyan hideg volt, de a napsütés kárpótolt ezért.
Alacska felé vettem az irányt és a szokásos 12km-es kört terveztem lefutni, de már a futás kezdetén is motoszkált bennem, hogy esetleg lehetne egy kicsivel hosszabbat nyomni. Végül a fordulóból az M5-ös felé mentem és a vasutat keresztezve az ottani erdő szélére futottam ki. Itt nem nagyon terveztem csatangolni, csak simán az erdőn át akartam hazafelé futni, ami egy-két kitérővel sikerült is.
A volt szovjet laktanya területére sikerült befutnom, ami elég kemény látvány, mert a egész úgy néz ki, mintha egy második Csernobil lenne. Kihalt romos épületek, beton villanyoszlopok, amik úgy vannak eltörve, mint egy kicsavart fa. Egy-két elhagyott autó, katonai teherautók és egy kibelezett Barkas, szóval szörnyű. Azért találkoztam egy kutyával és a gazdájával, akik őrködtek a területre, persze én már megint kifelé botlottam efféle személybe, de nem volt gond, csak másfelé kellett elhagynom a területet.
Itt kezdtem érezni, hogy a jobb combom tetejénél kicsit fáj a lábam. Olyan érzés volt, mintha nem melegítettem volna be és nagyon hidegben nagyon nagy tempót próbálnék menni. Elől, egészen felül a combom tetejénél volt ez az érzés és a futás végéig csak fokozódott, amitől nem lett jó kedvem.
Nem egy katasztrofális dologról van szó, sőt szerintem holnapra el is felejtem, de azért a futás végén igencsak elgondolkoztam. Eltelt ugyanannyi idő a sérülésem óta, mint amennyit kihagytam és én még mindig nem tudok normálisan edzeni, főleg nem versenyezni, bár ez utóbbi most még nem gond.
Terepre nem igazán tudok lépni, mert nem érzem stabilnak a lábam és egy kisebb gödörtől is megfájdul a bokám. Elől a belső oldalon fáj leginkább, de egy hosszabb futás után még fekve is fájdogál több helyen. Teljesen nem tudom kinyújtani egyik irányba se. Se visszafeszíteni nem tudom teljesen, se az Achillesem nem tudom nyújtani, mert mielőtt elkezdene nyúlni már rég megfájdult a bokám.
Nem sikerült síkon se felgyorsulnom elfogadható szintre, így nem csak a terepfutás nem megy. Az edzéseimbe nem igazán tudok tudatosságot csempészni. Néhány kivételtől eltekintve csak kimegyek futni valamit, az már nem is számit, hogy mit.
Szóval nem túl rózsás a helyzet, mert csak úgy vegetálok.
Ami azért erőt ad, hogy holnaptól ARAK edzőtábor lesz és ha nem is keményen, de azért csak tudok majd valahogy terepen és ami a legfőbb világosban edzeni. Talán nem lesz vele gond (ragasztani fogom leokoplasttal) és remélhetőleg Madár vagy valamelyik tapasztalt versenyző tud bíztatót mondani a bokámra is.
Ami még tartja bennem a lelket, hogy a nehezén már túlvagyok. Futni tudok, még ha nem is a legkényelmesebben és talán szép lassan javul majd a helyzet.
A nappalok ráadásul egyre hosszabbak mostantól, így megvan az az érzés, hogy már kifelé tartunk a télből.
Összesen 18km, 81:29
Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 148
Megnyugvási: 36 (142/106)