Ma végre futottam.
Köhögök rendesen, de azért javul a helyzet és már nem tartom olyan vészesnek, hogy emiatt többet hagyjak ki. Szerencsére Gerivel összeegyeztettünk egy könnyű futást, amire Zita már korábban be volt szervezve, így hármasban futottunk egy 10km-s kört.
Az elején kicsit sokat köhögtem, a többiek mondták is, hogy nem kellett volna jönnöm még futni, de pár kili után már a köhögés is alábbhagyott. Jó hangulatban futottunk egy valóban könnyű szokásos 10km-s kört a szanatórium völgy felé kezdve, Zitáékhoz egy kis kitérővel. Az eleje nem esett jól, de a nagyvölgytől már végig élveztem a futást. A nagyvölgyben a felfele 10:28 lett.
Többiek már nagyban készülnek az augusztusi kalandtúrára, így ma már kajakozni is voltak, így aztán ők se akartak jobban hajtani, nekem meg ez most pont jólesett. Még egy kicsit győzködtek is, hogy száljak be a csapatba, mert kellene egy jó 4. ember. Hát mit ne mondjak, egyre inkább vonz egy ilyen kihívás, de gyenge lennék még hozzá és se biciklim, se normális felszerelésem, arról nem is beszélve, hogy sose másztam sziklát, kajakoztam és az egyéb extrém dolgok is kimaradtak eddig az életemből. Nem egy ilyen eredménycentrikus csapatban kellene kezdenem, ráadásul időpont alapján sem tudnék menni.
Szinte sajnálom, hogy kihagyom, de túl nagy vakmerőség lenne bevállalni.
Nincs valaki akit érdekelne a dolog augusztus elején? Geriék külön elvárása mondjuk, hogy Tatabányai, vagy környékbeli legyen az illető, de szerintem az idő előrehaladtával be fogják látni, hogy ilyen embert nem találnak. Ha lenne valaki, aki megfelelő, szerintem az ország másik végéből is bevennék.
Összesen 10km, 220 szint, 56:05
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási: 30 (151/121)