Felrázó résztáv a stadionban

Délután a stadionba mentünk edzeni. Ádám Peti is csatlakozott, így igen nagy társaság jött össze Skulóval, Zsebe Istivel, Pelyhe Danival. Sőt Józsa Gábor és Igaz Bálint is velünk melegített.
Mondjuk ennek a társaságnak azért meglett az a következménye, hogy olyan 4:20-as tempóban melegítettünk, ami a 10 repülővel együtt olyan jó 5km lehetett. Ezután a többiek 10×400 métert terveztek, de én úgy döntöttem, hogy ennyivel az OB előtt nekem már a 300 méter is elég lesz. Végül a középső kettőt csak 200 méterig futottam, mert még véletlenül se akartam elfáradni.
 
4x300m, 2x200m, 4x300m:
 
51,0 (168/108)
52,1 (172/114)
50,5 (174/124)
52,6 (173/115)
34,9 (165/111)
32,7 (165/120)
51,8 (170/124)
51,6 (173/123)
52,4 (173/123)
50,0 (176/138) 1 perces megnyugvási
 
A levezetés bő 2km lett és már nagyon jólesett.
Az összes 300 és a 2 db 200 alatt is azt éreztem, hogy tudnék menni tovább is, vagy akár gyorsabban is, de szándékosan nem erőltettem a dolgot és nem bántam meg. Nagyon jól ment ugyanis az edzés és nagyon élveztem, hogy gyors vagyok és úgy kellett leállítani magamat, hogy ne fussam végig a 400 métert a többiekkel. Az utolsóban még arra is gondoltam, hogy megfuttatom Istit, de aztán inkább erről is letettem. Azért lihegtem így is rendesen és a pulzusom is magas volt, de köszönhetően annak, hogy nem futottam végig a 400 métereket mindig kipihentem magam a következőre. Nekem olyan 1:20 pihenőim voltak.
Jó volt ez az edzés, úgy érzem ma pont ez kellett.
 
Összesen 11km, 63:35
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási: 38 (176/138)

Sas-hegy esőben

Mivel úgyis Skulóéknál volt dolgunk Edittel, így megbeszéltem Marcival egy közös futást délutánra. Sajnos az eső elég rendesen esett, így nem indult valami vidámnak az edzés, de kicsit kíváncsivá tett, hogy a Sas-hegyet is beterveztük.
A Gellért-hegyen át kifutottunk a Sas-hegy lábához, majd Skuló egy elég bozótos és kerítéssel elzárt részen bevágott az erdőbe. Hihetetlen, de a város közepén egész vadregényes területen futottunk kis ösvényeken. Nekem már ez nagyon tetszett, de feljebb szép ligetes, majd nyílt részek is vannak. Tuti el fogok menni egyszer a Sas-hegyre szép időben is. Fentről belátni az egész várost, miközben a sziklás ösvényeken föl-le rohangál az ember. Most is tettünk egy kört, majd a másik irányba az egy szem bejárat mellett távoztunk a területről. Most zárva volt, szóval elvileg be se mehettünk volna, ráadásul a Wikipédia azt írja a Sas-hegyről, hogy csak szakvezetéssel látogatható. Visszafelé aztán még felmásztunk a Gellért-hegy tetejére és megkerültük a Citadellát is.
Nem gondoltam volna, hogy ma az eső ellenére ennyire élvezni fogom a futást, bár ez csak azért volt így, mert szép helyen futottunk, ráadásul először jártam itt és végigpofáztuk az edzést.
 
Összesen 13km, 280 szint, 69:34
 
Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 140

Ez már valami, 6x1000m

Ezen a héten ma második alkalommal résztávoztunk. Ezúttal hosszabb résztávot terveztünk és végül az 1000 méterek mellett döntöttünk. Gyurikával futottunk ki a szigetre, majd egy kicsit még ide-oda rohangáltunk, mert Skulóval a Margit-híd lejárójánál találkoztunk és épp elkerültük egymást. Elkocogtunk az 500 méteres felfestésig, majd onnan kezdtük az első 1000 métert, így a bemelegítés összesen 25:06 lett, azaz jó 5km.
 
6x1000m:
3:29,0 (170/131)
3:20,1 (174/133)
3:17,5 (177/132)
3:17,3 (176/134)
3:17,3 (178/136)
3:16,6 (179/130) 1 perces megnyugvási
 
Plusz 1x500m:
1:41,8 (175)
 
Nem döntöttük el előre hány darab ezer métert fogunk futni. Hat és nyolc között vacilláltunk, de ha belegondolok abba, hogy életem során hányszor csináltam meg 8×1000 métert, akkor nem csoda, hogy most is csak hatot futottam.
Az első kicsit lassú lett, még nagyon nem éreztük a tempót. Skuló vezetett, de én se éreztem úgy, hogy gyorsabban kellene futni. A másodiknál aztán már túl gyorsnak éreztem a tempót. Úgy gondoltam, hogy 3:20 és 3:25 közötti ezreket tudok majd futni. Ehhez képest a harmadikban még tovább gyorsultunk és ezt a 3:17 körüli időt tartottuk is a végéig.
Kedd óta Skuló javult egy kicsit, így mind a 6 darab ezret együtt futottuk le. Többnyire ő ment elől, de sokat futottam mellette is. Alapvetően nekem ez a tempó bővel jó volt, sőt talán kicsit gyors is, így nem akartam, hogy még miattam tovább gyorsuljunk.
A pihenők elvileg könnyű 500 méterek voltak, gyakorlatban ez nem tudom pontosan mennyi lett, de időben 3:30-ról ment le 3 perc alá, tehát kivételesen a végén pihentünk kevesebbet.
Ez az edzés már kellőképpen küzdős lett, ezért is nem vállaltam be a 7-8. ezret Skulóval. Biztos ment volna, ezt éreztem is az utolsó ezer után megfutott 500 méterben, amire azért álltam csak be, mert Gyuri is futotta. Valószínűleg úgy jártam volna, ha folytatom, mint Skuló, azaz kicsit lassabb lett volna a vége (3:21 örül ment), de nem volt kedvem maxra kihajtani magam és lehet értelme se lett volna.
Gyuri úgy tűnik a múlt héten futott két teljesítménytúrával kicsit megszivatta magát, mert csak 3:45 körül futotta az ezreket, ami azért elég nagy különbség közöttünk ahhoz képest, hogy 1-2 hete még majdnem ugyanazt futottuk.
Levezetés 15:06 lett, ami úgy 3km.
 
Elégedett vagyok ezzel az edzéssel, mert megint jobbat tudtam futni, mint azt gondoltam volna. Most jön majd az a rész, amikor már nem lesz látványos a fejlődés, sőt lehet egy-egy résztávon nem fogom tudni megfutni azt, amit korábban. Azért ez alapvetően nem baj, hisz sebességem már-már közelíti azt a szintet amit a versenyszezonra elvárnék magamtól.
 
Összesen 17km, 79:59
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási a 6. ezer után: 49 (179/130)
Megnyugvási a levezetés végén: 36 (134/98)

3x5x400 méter egész jó időkre

Ma délutánra a Stadionba beszéltünk meg edzést Gyurikával, Sinkó Janival és Skulóval. Gyurika javaslatára 3x5x400 métert terveztünk 1 perc pihenővel, valamint minden ötödik után öt perc szünettel.
Nem voltam meggyőződre arról, hogy normálisan meg fogom tudni csinálni ezt az edzést, mert az 1 perc pihenő nekem nagyon kevés szokott lenni és most nem éreztem magam olyan kirobbanó erőben. Hétvége után a tegnapi futás elég nyomott lett, ráadásul az időjárás se túl kedvező mostanában. Alulra fel is vettem a teljes téli öltözetet és még azon is gondolkoztam, hogy felülre is felvegyem a téli cuccokat.
Bemelegítésnek futottunk bő 4km-t a stadion területén, majd Skulóval csináltunk 6 repülőt a füvön, mielőtt nekivágtunk a résztávnak a KSI pályán.
 
Első 5x400m:
 
72:7 (168/112)
74:8 (172/109)
74:4 (172/108)
73,4 (174/117)
74:3 (173)
 
Második 5x400m:
 
74:4 (171/116)
73:9 (175/122)
73:8 (176/122)
74:2 (175/122)
74:2 (175)
 
Harmadik 5x400m:
 
75:1 (170/124)
72:2 (176/123)
74:6 (175/123)
73:6 (176/126)
70:5 (177/133) Itt pont egy percre mértem a megnyugvási pulzust.
 
Ezután a levezetés olyan 2,5km lehetett és igen jólesett.
A pihenők végül olyan 1:10 körül alakultak, mert Gyurikához mértük őket. Gyuri amúgy eléggé lemaradt és csak olyan 80-81 körüli négyszázakat tolt. Jani az első sorozatot csinálta végig, majd az utolsó négyszázra állt még be, amit jól meg is nyomott és olyan 67-68 körülit futhatott.
Tulajdonképpen majdnem minden 400-at Skuló kezdett és én mentem mögötte. Kezdetben 300 méterig, majd csak 200-ig, de az utolsó sorozatban már az első kanyar után elléptem mellette. Persze azért volt pár négyszáz amit én vezettem végig, de ez a 12.-nél például azt eredményezte, hogy kissé elfutottam magam és 72 lett.
Skuló nem nagyon tiltakozott, hogy ő kezdje a legtöbb négyszázat, nekem pedig ideális volt, hogy csak menet közben álltam az élre. Az elejefelé aggódtam, hogy nem fogom tudni megcsinálni mind a 15 erős kört, de aztán a harmadik sorozat se lett sokkal keményebb, mint az előző kettő volt.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen négyszázakat tudok futni és főleg nem azt, hogy ilyen kevés pihenővel és ilyen sokat. Jó egy hónapja még a 80 körüli négyszázakkal küzdöttem és sokkal jobban kifutottam magam, mint most.
Persze most se volt laza az edzés, amit az utolsó négyszázban éreztem is, mikor elkezdtek a többiek rohanni. Szándékosan nem mentem el Janival, de még így is kezdtem behalni a vége felé.
Örülök ennek az edzésnek, teljesen feldobott, hogy ilyen jól sikerült.
 
Összesen 15km, 84:33
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 141
Megnyugvási: 44 (177/133)

Tájfutó Maraton – Győr belváros

Fura volt így versenyre menni, hogy nem volt igazi célom, csak az, hogy lefussam a pályát és ne sérüljek meg, de azért élveztem.
A Tájfutó Maraton pont jókor volt jó helyen és a 3 héttel ezelőtti Győri séta alapján igencsak megtetszett Győr belvárosa is, így kár lett volna kihagyni.
Tájfutó Maraton térkép - Győr belvárosAzt már jó előre elhatároztam, hogy be kell melegítenem rendesen, mert bemelegítés nélkül az első 1-2km kissé még fájdalmas. Ezt most letudtam előre, mert futottam szűk 2km-t 10:17 alatt. Nem is volt gond a versenyen a bokámmal, vagy a lábam többi részével, de azért igencsak óvatoskodtam. Nem annyira, mint azt előre terveztem, mert nem tudtam megállni, hogy ne az éppen aktuális leggyorsabb útvonalat válasszam, így aztán futottam füvön, sőt lehullott falevelek között is.
Úgy éreztem egész normális tempót tudok futni, ami úgy 1km-ig tartott, de utána se éreztem nagyon lassúnak magamat. Persze elég rendesen kerülgettem a göröngyösebb részeket, de nem elsősorban a lábam miatt, hanem mert gyorsabb volt a sima aszfalt, mint a füves rét. Nem tudok és még nem is akarok normális tempót magamra erőltetni azokon a részeken, ahol a bokám kimehet, így megérte kerülnöm. A 11-es pontra ez nagyon jól ki is jött, mert ránéztem a térképre és pillanatok alatt eldöntöttem, hogy visszafele a leggyorsabb az útvonal, de mikor benéztem a kis sikátorba, már tudtam, hogy nem arra fogok menni. Göröngyös macskakő és lépcső volt ugyanis arra, amit amikor csak lehet kerültem.
A macskakővel egyébként is meggyűlt a bajom, mert nem merek rajta rendesen futni és térképet nézni se. Elég nagy koncentrációt igényelt ugyanis, hogy mindig a kő közepére lépjek, vagy legalábbis úgy, hogy a bokám ne billenhessen meg. Talán túllihegem a dolgot, de majd úgyis megfeledkezek ezekről a dolgokról, ha egyáltalán nem érzek majd különbséget a két lábam közt.
Eddig úgy gondoltam, hogy jól haladok és még csodálkoztam is, hogy nem értem még utol Tojást, amikor Töreky Ákos robogott el mellettem. Nagy volt a sebesség különbség köztünk, de láttam rajta, hogy nem fut gyorsabban, mint amit én is tudok edzett állapotomban. Elég egyértelművé vált, hogy amit én belülről egész elfogadható tempónak érzek, az kívülről tetű lassú lehet. Szokásos tájfutó reflex előjött bennem, mert felmerült bennem, hogy a technikai hibáit kihasználva elfussak vele, de aztán inkább a lábam elé és a macskakövekre koncentráltam. Ahol sík volt az aszfalt, ott is csak kicsit tudtam jobban haladni, mert alapvetően eléggé a maximumot futottam. A pálya legvége aztán eléggé terepfutássá vált, legalábbis az aszfalthoz képest, így kicsit óvatoskodtam, mert nem akartam a falevelek alatt megbújó valamin kitörni a lábam.
Az időm 18:55 lett, ami igencsak pocsék, tekintve, hogy 14-15 perc tűnik átlagos időnek a többiek eredményét nézve.
A pulzusom még megdöbbentőbb, mert 179-es átlagpulzussal nagyon rég nem futottam ennyit, talán amióta polar órám van azóta soha. A 184-es max., pedig arra utal, hogy ha most kihoztam volna magamból a legtöbbet, akkor 200 körül lenne, ami szintén nem jellemző rám.
Skulóval és Horváth Sanyival levezettünk úgy 2km-t, amiben végig figyeltem a pulzusomat és 160 alá nem nagyon ment. Mikor megkérdeztem, hogy szerintük milyen tempót futunk, akkor Skuló 6 percesre tippelt, Sanyi pedig 5:30-ra. Ezek szerint valószínűleg az elmúlt napokban kevesebbet futottam, mint amit gondoltam és leírtam.
Igencsak mélyről indulok tehát, de messze van még a tavasz, így addig még bőven van időm összeszedni és feledzeni magam.
Ami jó, hogy innen könnyű lesz fejlődni és a megkezdett fogyókúrát is jól bírom, tekintve, hogy délután 3-ig ugyanúgy zabálok, mint eddig, de később már nem nagyon eszek és ha mégsem bírom ki kajálás nélkül, akkor is csak szénhidrát mentes dolgokat veszek magamhoz.
A célomat ma mindenesetre elértem, mert sikerült magcsípnem az utolsó előtti helyet, bár helyzetemet nem jól mértem föl, mert azt hittem az óvatoskodásom lesz a fő hátráltató. Sebaj, adtam a testemnek egy nagy sokkot, amitől talán hamarabb ráébred, hogy futni kell!
Ja és aki röhögni akar rajtam, az keressen a rá a google-ön, hogy dagadt disznó. 🙂
 
Összesen 8km, 40 perc.
Max. pulzus: 184
Átlag pulzus: 171
Megnyugvási: 41 (179/138)

Térkép , Részidők

Tömegrajtos egyenes pályák Bartak Lukassal

Beugrottunk a tegnapi edzés után még a Szlovákokhoz és megbeszéltünk egy edzést a mai napra Bartak Lukassal. Tömegrajtos egyenes pályák vártak így ránk ma és elvileg fel is vezették azt nekünk, amibe egy kis hiba csúszott, mert elfogyott a WC papír a felvezetőknek. Így csak 2 pályát szalagoztak ki a 4-ből hála az esőnek, ami eláztatta a még telepítés alatt álló "pontokat".
Csak Bartak Lukas és egy lány jött ki edzeni, így összesen 7-en vágtunk neki a az első pályának egy rövid bemelegítés után. A lányok persze külön futottak, így 5-en üvegeltük az erdőben és meglepetésemre nem maradtam azonnal a végére, pedig úgy gondoltam az efféle rohanás nem nekem való. Többnyire Lukas ment elöl, majd a sarkában Bogos Tomi, aztán én még látótávolságban. Imi gyakran változtatta a helyét a bolyon belül, míg Skuló többnyire a végére maradt, kivéve ott ahol a 4-es karaván eltévedt előtte és az élre került.Tömegrajtos edzés Bartak Lukassal
Rögtön az első pályában elrontottuk az utolsó pontot, mert Lukas vezetésével rossz töbörbe futottunk le. Nem is tűnt fel a hiba, csak amikor kiértünk az útra a pont után és túl sokat kellett még futni.
Második pályán bevállaltunk Imivel egy nagy kerülőt az egyesre és ösvényen mentünk. Annyira nem volt rossz, mert Skuló előtt értünk oda, de különösebben jó sem volt. A kettesre hibáztunk, akárcsak a hármasra, így itt mégis Skuló ért be elsőnek.
Harmadik pálya nagyon rövid volt és csak rohantunk bokánkat nem kímélve egész a 3. pontig, ahol én nem igazán értettem, hogy hol is kellene a pontnak lennie és gyakorlatilag meg is álltam, pedig együtt voltam a többiekkel.
A legjobb talán az utolsó pálya volt, mert kicsit hosszabb volt, mint a többi és hála a lejtőknek teljesen jól lekövettem, hogy hol megyünk. Bejöttem Lukas és Bogos Tomi mögött látótávolságban, ami nekem nagy pozitívum.
 
Érdekes edzés volt, mert technikailag nem sokat ért, ám arra ráirányította a figyelmemet, hogy a váltóra különösen oda kell majd figyelnem. Egyszerűen megeszem az előttem futók hibáit. Talán túlságosan is bízok bennük. Most ugyan nem volt farsta, de a váltón ez csak bonyolítani fogja a helyzetet.
Ha megpróbálok teljesen a magam feje után menni az se jó és ha a többiek figyelésére fektetek nagyobb hangsúlyt, akkor abból lehet baj. Alapvetően az lehet a gond, hogy a sajátomnál nagyobb tempót kényszerít rám a mezőny és ezzel nehéz kezdeni valamit.
A váltót mindenesetre talán pont ezért szeretem annyira és remélem sikerül majd ott is fejben összeszedetten versenyeznem.
Fizikálisan azonban pozitívum volt ez az edzés, mert azt hittem, hogy lazán leszakít majd Lukas, ezzel szemben különösebb megerőltetés nélkül elfutottam mögötte. Sokkal erősebb még nálam, de ha olyan helyzetbe kerülnék, akkor egy középtávot, vagy egy váltó pályát is elbírnék a tempójában.
Élveztem ezt a futást is, pedig sem az eső, sem a már érződni kezdő fáradtság nem erre utalt.
Levezettünk kényelmesen, majd úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza még egyszer a vizes erdőbe és haza indultunk.
Lehet kár volt kihagyni a délutáni edzés lehetőségét, de lehet pont ezzel kerültünk el egy esetleges megfázást.
Ez a megfázás egyébként elég nagy parám volt ebben az edzőtáborban, mert elég vacak idő volt, de szerencsére most vagyok olyan erős, hogy ne legyen semmi bajom. Ezt éreztem minden futás alatt és után is.
 
Összesen 10km, 250 szint és 60 perc.

Másodszor a középtáv terepbemutató terepén

Délutáni edzést az előző alkalomhoz hasonlóan szintén a VB középtáv terepbemutató terepén ejtettük meg, ám mivel csak két térképünk volt, így ki kellett valamit találni.Középtáv terepbemutató terepe
Fekete Zsuzsi ment ki először az egyik térképpel, mi fiuk pedig a 15-ös pont elé mentünk ki megbeszélt időre és ott kaptuk meg Zsuzsitól a második térképet. Mivel a múltkori pálya eléggé lefedte a térkép használható részét és nem akartunk pályát sem kirakni, így szembe futottuk a korábbi edzést, többnyire meglelve a szétázott pontok nyomát.
Ketten térképpel, ketten térkép nélkül futottunk, amit 1-2 pontonként váltottunk. Elég nagy rohanás lett a dologból és én nem voltam valami jó állapotban, így néha már az átmenet felénél tartottam, mire rendesen meg tudtam nézni a térképet. Azért jónéhány átmenetben én mentem elöl és pár pontot is elfőnek fogtam. Az egyszerűbb részeken emlékezetből is megtaláltam a pontot, így néha akkor is én kerültem előre, mikor nem is volt nálam térkép.
Nekem igazából nem tetszett ez az edzés, bár ha a technikai részét elfelejtjük, akkor jó kis fizikai edzés volt. Nagy rohanás, váltakozva terepen igen sok hibával.
Este még bementünk Kassára vacsorázni és egyben sétálni egyet a belvárosban, ahol a sprint lesz. Ezen ugyan én nem indulok, de azért érdekelt a dolog. Nem lesz egy bonyolult verseny, sem a park, sem az utcák nem tűnnek olyannak ahol lehetne hibázni. Imi azért felmérhette a terepet, mi meg egy jót sétáltunk.
 
Összesen 8km, 280 szint, 50 perc.

Résztáv a KSI pályán

Stadionban edzettünk Skulóval,Józsa Gáborral,Sprokival és Banyesszel. 3km bemelegítés volt, 10x100m, majd elvileg 2x6x600m (Gábornak 800-ak) 2 perc pihenővel. A végén 2km levezetéssel. Én sajnos behaltam már az első sorozat végén, így az első 5, illetve az utolsó 2 kivételével 400-ak lettek csak belőle.
1:47,9 ; 1:47,1 ; 1:51,1 ; 1:49,2 ; 1:49.7 ; 1:12,9 ;
1:11,5 ; 1:12,0 ; 1:12,0 ; 1:11,9 ; 1:49,5 ; 1:48,4 ;

Összesen 13km 78:10-re.

Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási pulzus: 38 (179/141)

20×150/50 méter váltakozó

Stadionban futottunk Skulóval és Istivel 4km bemelegítést, majd 8×100 után 20×150/50-et. A végén levezettünk 2km-t a füvön.
Bemelegítés: 16:30 , repülők: 7:40, 20×150/50: 16:38 (ez majdnem megvan 4 perces átlagtempó), levezetés: 9:40
Összesen 11km 50:29
Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 153
Megnyugvási pulzus: 46 (173/127)

Résztáv Skulóval, Józsa Gáborral és Hegyaljai Attilával

Stadionban nyomtunk résztávot, ami előtt 3km-t melegítettünk, majd 10×100 repülőt futottunk Skulóval.
10×200 volt a program, aminek az elején jött Józsa Gábor és Hegyaljai Attila, de a 8.-tól már nem jöttek, így egyedül futottam, igaz Skuló is nyomta, de valami hihetetlen lassan, mert baja volt a gyomrával. Nekem átlag 32-33-ra mentek, de volt 1-2 jobb és rosszabb is. Levezettünk 2km-t.
Se pontos pulzusértékek, se részideim nincsenek, mert véletlenül kitöröltem őket.
Össz. 9km lett és 40 perc.

Zemplén Kupa – Telkibánya

Zemplén Kupán indultunk Skulóval és Bogos Tomival csapatban (Perőcsényi Rögtöndőlők néven) A verseny Telkibányán volt, de részben új terepen (Telkibánya-Bizsóka). Bemelegítettünk kb. 2km-t.(rajtba kifutás, kb. 70m szinttel) A pontokat hamar elosztottuk. Skuló bevállalta a távoli pontokat, Bogos Tomival ketten pedig már könnyedén elosztottuk a maradékot (akkor legalábbis így gondoltuk). Nekem jutottak a közeli pontok, viszont legalább jó sok volt. Azt gondoltam, hogy nem rám kell majd várni, így nem kellett megszakadnom, főleg arra figyeltem, hogy ne hibázzak. Elég fura volt térképpel futni, mert jó rég volt ilyen utoljára. Sorra fogtam a pontokat hiba nélkül, csak kisebb bizonytalankodások voltak, valamint egy rossz útvonal, mert átmásztam egy horhoson, ami olyan mély volt, hogy utólag jobb lett volna megkerülni. Az utolsó előtti pontra hibáztam ugyan egy kisebbet, de nem volt vészes és esőként értem az 56-osra, ahol találkozni kellett. Kb. 43-44 percnél lehettem itt, majd vártam, míg megjelent Bogos Tomi és kiderült, hogy a 82-es pontot egyikőnk se fogta, így Tomi visszarohant érte. Rögtön megérkezett Skuló is, de mivel Tominak volt még 3km-e, így már nem kellett rohannunk. Végül 3.-ak lettünk a malőr miatt 63 perccel, de valószínűleg akkor se tudtunk volna nyerni, ha nem hagyjuk ki a pontot, mert Áronék 51 percet mentek.
A térkép néhol igencsak érdekes volt. Voltak kissé elnagyolt részek és a fedettség is érdekes volt. Legjobban egy 3-as zöldben élveztem a futást, mivel egy gyönyörű fenyves volt.
Összesen futhattam kb. 8km-t és 320m szintet 55 perc alatt.

Utolsó nap a 146km-es 6 napból

Skulóval és Bogos Tomival délelőtt mentünk ki futni Kemence fele. Átfututtunk majdnem a Vilati házig, majd le a völgyben Kemencére és vissza az országúton. Az elején nagyon nem ment, még le is maradtam, de aztán kb. 2km-től már jobban esett. Kicsit éreztem a csonthártyámat a bal sípcsontomon, de nem tűnik veszélyesnek. Azért próbáltam óvatosan futni. Az országúton megint mértünk 1km-t ami most 4,14 lett. Skuló ezen a szakaszon megint lemaradt, de most megvártuk. Nem érzem magam fáradtnak, de az emelkedőkön érzem, hogy nem megy, ráadásul, már 2 napja nagyon rosszul esik elkezdeni az edzéseket.
Perőcsény – Kemence 43:09
Kemence – Perőcsény 21:59
Összesen 14km lett 350 szinttel és 66:18 lett.
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási pulzus: 54 (157/115)

Rámférne egy kis pihenés, de nem tudom mennyire engedik ezt meg a következő napok. Az edzőtábor ma véget ért. Szerintem mindenképpen hasznos volt, főleg az első 4 nap, mert utána már csak óvatosabban mertünk edzeni, de még talán ez is sok volt. A 6 nap alatt, amiből 2 félig az utazással telt futottam 146km-t 4600m szinttel 12:38:29 alatt.

Kemence – Vilati-üdülő kör

Skulóval és Bogos Tomival mentünk ki futni egy 15-öst, de ezúttal is több lett, de csak 16km. Skuló 5km-nél megint visszafordult, de addig is kellett már rá várni. Perőcsény – Kemence – Vilati üdülő – Perőcsény kört futottuk. Új utakkal próbálkoztunk, de nem igazán váltak be a hegy aljában lévő jelzés nélküli utak, mert néhol vissza kellett fordulni a csalánosok miatt. Az eleje szokás szerint nem esett jól, de utána jól ment, bár Tomi egy – két fölfelében megmutatta, hogy gyorsabb és erősebb. Nem fáradtam el, de nagyon rámférne a nyújtás, mert rettentően merev vagyok.
Részidők:
Perőcsény – Kemence 40:20
Kemence – Vilati üdülő 18:25
Vilati üdülő – Perőcsény 23:31 (nem a megszokott útvonalon)
Összesen 16km volt 400 szinttel, 82:19 lett.
Max. pulzus: 168
Átlag pulzus: 142
Megnyugvási pulzus: 41 (156/115)

Perőcsény – Tésa – Kemence – Perőcsény

Skulóval és Bogos Tomival mentünk ki délután futni egy tizenötöst, Perőcsény – Tésa – Kemence – Perőcsény útvonalon jó párás és kicsit meleg időben.
Ma könnyű futást terveztünk és úgy is indultunk, hogy elég lassú tempóban haladtunk. Nem esett jól elindulni, de 2-3km után már bemelegedtem és onnantól egész jólesett. Skuló le-lemaradozott, majd 5km-nél visszafordult és mi Tomival onnantól egy egész jó tempóra kapcsoltunk. Futottunk egy csomót aszfalton is, majd földutakon, de egyikben se volt túl sok szint, bár hullámzott, így egész jó tempót futottunk, ami néhol alig volt négyperces fölött. Kemencétől még jobb tempóban jöttünk, pedig még szint is volt benne. Mértem egy kilit és 3:53-as volt. Perőcsény szélétől aztán levezettünk és bár hosszabb lett a futás, mint terveztem egész jól ment és nem is éreztem fáradtnak magam egy két meredekebb felfelét kivéve. Most úgy érzem kirobbanó erőben vagyok.
Részidők:
Perőcsény – Tésa 40:10
Tésa – Kemence 21:57
Kemence – Perőcsény 21:59
Összesen 18km lett 360 szinttel és 84:06 lett.
Max. pulzus: 165
Átlag pulzus: 147
Megnyugvási pulzus: 45 (160/115)

Perőcsény – Nagyirtás puszta kör

Skulóval és Bogos Tomival futottunk hosszút kora délután.
Perőcsény – Nagybörzsöny – Kisirtás puszta – Érsek tisztás – Nagyirtás puszta – Kisirtás puszta – Király rét (Egy másik) – Vár nyereg – Holló kő – Perőcsény
Elég nehezen indultam el és nem is akartam ilyen hosszút futni, de aztán 1-2 km után már jól ment és néhol még a tempót is felpörgettem. Nagybörzsöny után egész jó tempót futottunk egy darabig, de utána se volt gond, sőt 100 perc környékén meglepően jól éreztem magam. Egy helyen még meg is futottam egy fölfelét, de annak a végén már éreztem, hogy friss már nem vagyok. Egy-két fölfele már nem esett jól ezután, de szerencsére ekkor már Hollókőre mentünk, ahonnan szinte csak lefele volt a végéig. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog menni.
Részidők:
Perőcsény – Nagybörzsöny 41:20
Nagybörzsöny – Kisirtás puszta 23:06
Kisirtás puszta – Érsek tisztás 10:41
Érsek tisztás – Nagyirtás puszta 6:12
Nagyirtás puszta – Kisirtás puszta 7:57
Kisirtás puszta – Király rét 15:42
Király rét – Vár nyereg 28:41
Vár nyereg – Holló kő 8:36
Holló kő – Perőcsény 26:34
Az össz táv 31km lett és volt benne 1080m szint is, az idő pedig 168:53 lett.
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási pulzus: 29 (164/135)

Nagybörzsöny felé

Délután mentünk ki egy 10-est futni Skulóval és Bogos Tomival. Perőcsényből indultunk Nagybörzsöny felé, de a Hegyes-hegy előtt lementünk a mezőkre, majd ott futottunk vissza a perőcsényi halastó mellett. Mivel egy helyen nem volt meg az út, amin jönni akartunk, így végül 12km lett és 150m szint. Az elején nem éreztem úgy, hogy nekem szükségem van erre a futásra. Nem esett jól elkezdeni, de aztán jobb lett és a végén már kifejezetten jó tempóban és jólesően futottam.
Összesen 12km, 150 szint és 58:00.
Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 140
Megnyugvási pulzus: 44 (151/107)

Nagy Hideg-hegy Csóványos kör

Kellemes futóidőben indultunk el Skulóval és Bogos Tomival a pár éve már futott Perőcsény – Nagy Hideg-hegy – Csóványos – Perőcsény körre. Kicsit lassabban mozogtam, mint tegnap. Talán nem voltam túl friss, de éreztem, hogy azért gond biztos nem lesz.
Perőcsény – Vár-nyereg 28:14
Vár-nyereg – Nagy Hideg-hegy 30:00
Nagy Hideg-hegy Csóványos 20:11
Csóványos – Vilati Panzió 39:47
Vilati Panzió – Perőcsény 23:27
Kezdetben nehezen indultam el, de a többiek se erőltették, így kicsit lassabban értünk fel a nyeregbe, mint tegnap. Nagy Hideg-hegy előtt volt egy hatalmas emelkedő, ami iszonyú meredek volt és meglepetésemre nem ment rosszul. Itt már gyakorlatilag túl is voltunk a nehezén a futásnak, bár még közel se jártunk féltávnál. Csóványos után a fő gondot a meredek lefelék jelentették, amiket elég lassan teljesítettünk, mert egyszerűen nem lehetett gyorsan futni és a lábunknak se esett jól. Vilati ház környékén már éreztem, hogy fáradok, de nem jelentett gondot lefutni az edzést. Ez most az a táv, amire fel vagyok készülve. Ennél több már nem esne jól, de még menne. Szerencsére most a nyár végén nem is kell több.
Összesen 25km volt 1400m szinttel és 144:22 lett.
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 148
Megnyugvási pulzus: 46 (166/120)

Edzőtábor – Perőcsény – 20km

Perőcsényi edzőtábor Skulóval és Bogos Tomival.
Ma dél körül értünk fel, így csak 1-et futottunk.
Perőcsény – Vár-nyereg – Fekete rét – Hamuház – Vilati Panzió – Perőcsény.
Perőcsény – Vár-nyereg 26:44
Vár-nyereg – Hamuház 42:57
Hamuház – Vilati Panzió 11:43
Vilati Panzió – Perőcsény 24:02
Egész jól ment. Élveztem szinte az egész futást, még a fölfeléket is, bár Bogos Tomi kicsit otthagyott benne, de nem zavart túlságosan. A lefelékben egész jó tempót futottunk (már ahol lehetett). Nem éreztem magam fáradtnak utána.
Összesen 20km volt 660 szinttel és 105:27 lett.
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 149
Megnyugvási pulzus: 39 (158/119)

Résztáv Skuló és Zsebe Isti társaságában

Skulóval és KisZsebével mentünk a stadionba résztávozni. Melegítettünk 3,5km-t, majd futottunk 8db repülőt. Nem éreztem magam túl jó erőben, de azért azt reméltem, hogy nem lesz gond.
10x200m volt a program 1 perces pihenőkkel, ami a pályán való átdzsoggolást jelentette. Mivel Isti meg akarta dönteni a rekordját, így futottunk még egy 11.-et is, amit jól megnyomtunk. Azt hittem meg tudom majd verni Istit, de tévedtem, mert rámnyomott 3-4 métert. Az időm viszont 27,2 lett, amit nem gondoltam volna.
Az idők:
34,6 (pulzus a végén: 152 / 1 perc pihenő után: 133)
35,0 (160/122)
34,6 (163/132)
34,1 (163/141)
34,9 (168/136)
33,8 (172/135)
34,3 (168/145)
33,9 (169/148)
33,8 (173/140)
34,9 (173/141)
27,2 (179/139)

Úgy érzem, hogy nem vagyok lassabb Skulónál és Isti se sokkal gyorsabb, így nem fognak gondot okozni az őszi résztávok.
Levezettünk 1,6km-t, így 10km lett az edzés.

Max. pulzus: 181
Átlag pulzus: 141
Megnyugvási pulzus: 40 (179/139)

Huszas a Budakeszi laktanyából

Délután 5-től futottunk Skulóval a laktanyából egy 20-ast. Nem erőltettük, de azért haladtunk. Az odafelé 49:12 (17:05, 23:28, 8:38) lett, míg a visszafele 46:50 (9:30, 21:54, 15:24). Egész jól esett, sokkal lazábbnak éreztem, mint utoljára Árpikával és Skulóval.

Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 151
Megnyugvási pulzus: 40 (160/120)

Árpika megfuttatott egy huszason

Délután 5-re mentünk a laktanyába és futottunk egy 20-ast Skulóval és Árpikával. Egész jó idő volt, mert nem volt csak kb. 28 fok. 8km-ig Sproki is jött, de ott visszafordult. 49.15-nél fordultunk, majd a visszafelét Árpika elkezdte tolni. Főleg a fölfeléket tolta meg, amin kicsit meglepődtem. Nem esett valami jól az a tempó, Skuló le is maradt háromszor elég rendesen. A visszafele 10km 45.01 lett, így összesen 94,16-ot futottunk.
Utána úsztunk egy kicsit a medencében, de nem volt több 100m-nél, mert a többiek siettek haza.
Max. pulzus: 175
Átlag pulzus: 158
Megnyugvási pulzus: 36 (174/138)