A tegnapi nap után abban biztos voltam, hogy akkora hülyeséget nem fogok csinálni, mint az ominózus 14-es pontra menet, de valahogy nem volt sok önbizalmam és a kedvem is kicsit odaveszett. Bemelegítés majd 2 km volt, ami Domával a rajtba kifutást jelentette. Doma indult 3 perccel előttem, Fecó, pedig ugyanennyivel utánam. Meg is jegyeztem Kármán Katinak, aki a srácokat “besorsolta” körém, hogy a tegnapi nap után nagyon nem akarják, hogy elvesszek.
A rajt után rögtön jött egy tipikus önbizalomhiányból fakadó hiba. Tudtam hol vagyok, ránéztem még többször a térképre és a domb aljára is le akartam menni, de a fedettség nem olyan volt, mint elképzeltem és ezért megtorpantam. Visszafordultam, térképeztem, aztán csak megfogtam a pontot. (hiba: 1:10)
Nem valami jó kezdés és a folytatás sem volt sokkal jobb. Rossz irányba futottam ki, még éreztem is, de nem korrigáltam, csak mikor már beértem a borókásba. (hiba: 0:30)
No ebből lett elegem és választottam egy biztonságos kerülőt a hármasra, amit aztán csak kicsit átvágtam és bedzsuváztam, de legalább tudtam hol vagyok és merre akarok menni. Biztos pontfogás és óvatoskodás jött a következő átmeneteken és jött is minden szépen sorban. Önbizalmam kezdett helyreállni és a 6-os pontig minden hiba nélkül ment és a 7-est is idejében korrigáltam. Eredetileg ugyanis a pont előtti domb másik oldalára akartam futni.
A 8-as aztán kicsit megtréfált, nem vettem észre és elsőre a másik irányba kezdtem keresni. (hiba: 0:30)
Kilencesnél beragadtam a pont előtt 5 méterrel egy bokorba, de amúgy rendben ment minden a futós részen. A 12-es pontra menet aztán nem ragaszkodtam az eredetileg tervezett útvonalhoz (végig az erdő mellett így nem volt ami rávezessen a pontra és kicsit nehezen korrigáltam, pedig tudtam hol vagyok. Az ösvénynél még meg is torpantam, ami a track-en is gyönyörűen látszik. (hiba: 0:40)
A 13-ast nem épp így terveztem. Jó helyre értem ki a fenyvesből, a kis rétre akartam, de nem voltam biztos a dolgomban, ezért inkább visszafele kerültem és a rétcsíkról mentem be a pontra. Kisdoma itt kicsit korán kereste a pontot, én pedig nagy magabiztossággal túlfutottam azon. Hamar korrigáltam és visszafelé már egyből meglett. (hiba: 1:00)
Kisdomát nem láttam és pontról kifelé valahonnan még valószínűleg őt hallottam, ahogy kérdezi megvan-e, de én csak robogtam kifelé a borókából. Nem épp a legjobb úton, de ez még belefért volna. Pontközelben aztán megint egy kis bizonytalankodás és bozótharc jött. (hiba: 0:20)
A tizenötösre nyugodtan kifuthattam volna a rét szélén, de nem tettem, helyette inkább átverekedtem magamat a bozótcsíkon. ami nem igazán volt nyerő. (hiba: 0:30)
Innentől nagyon egyszerű és futós rész jött a 19-ig és nem is csúszott bele hiba, majd a 20-as pontra is csak annyi, hogy nem tudtam egyenesen bejutni a pontra, ahogy terveztem. A 21-re már taktikusabb voltam, mint ahogy a 22-re sem volt hülyeség visszafelé kerülni. Persze pont előtt már nagyon elbizonytalanodtam, de azért csak megtaláltam. Tudtam jó helyen vagyok, de nem találtam sem a térképen, sem a terepen semmi markánsat, ami alapján tájékozódhatnék.
A 24-re még behibáztam egy jót, mert már azt hittem túlvagyok a pályán és ismét nem ragaszkodtam az eredeti tervhez, a ligetes csík látótávolságában való befutáson az erdőbe. (hiba: 0:40)
A célba úgy értem, hogy ma nagyjából megcsináltam azt amit terveztem, pedig ez még közel sem volt az, ami a cél lenne. Bizonytalankodások tömkelege volt benne, rossz útvonalválasztás és kapkodás is akadt, de legalább egy pillanatig sem volt az, hogy nem tudtam hol vagyok. Az összes hibám 5:20 volt, ami ezen a terepen is csak jó közepesnek számít.
Viszont legalább már haladok és tudom min kell még javítani. Önbizalom, a tervhez való szigorúbb ragaszkodás az ami a tegnap zászlóra tűzött 100%-os koncentráció mellé bekerült a listába.
Csak azt sajnálom, hogy fogalmam sincs mikor lesz a következő technikai edzéslehetőség. Jó lenne minimum a hétvégeken finomítgatni a tájékozódásom.
Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 162
Átlagtempó: 5:20
Összesen 18km, 93:03