A hétvége programja kicsit borult, mert holnap Balaton félmaratonon indulok, így az erős edzés holnapra került, ma pedig 70 perc könnyű futás volt a program, részben terepen. Nem igazán esett jó, pedig minden adott volt egy kellemes edzéshez. A derekam és a csípőm is fájt kicsit, így kifejezetten örültem, mikor az edzés végére értem. Pátka előtt szálltam ki az autóból és futottam vissza Fehérvárra, így legalább nagyon nem volt lehetőségem agyalni azon, hogy lefussam-e az edzést.
Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 5:46
Összesen 13km, 300 szint, 71:48
Haresz, a Szparis térképedet nem teszed fel? Kíváncsi vagyok a térkép torzulására!
Nem terveztem. Nem kell nagy dolgokra számítani.
Pl. Az első napi 16-os pontod volt nekem is. Észak-nyugatra kellett kifutni, a dzsuva előtti kis szikla volt a következő pont az orron. A pontról irányba jöttem ki a jó széles gerincen, mégis sikerült totál északra az erdőfoltok bal oldalára futnom. Már a gerinc tetején illett volna kapcsolnom, de ettől még az a gerinc valahogy furán áll.
Nem is mondom, hogy katasztrofálisan rossz a térkép, de nem is túl precíz. Ezért írtam, hogy a hiba alapját megteremtette a térkép, én ahelyett, hogy akár időveszteség nélkül eszméltem volna elfutottam rossz irányba. Elég lett volna a tájolóra nézni, no meg nem belemagyarázni mindent.
Amit még nagyon nem értettem, hogy a 19-es pontodról a 22-esed alatt lévő háromfelé ágazó völgy bal oldali ágának végébe hogy a fenébe nem találtam oda, amikor már olyan szinten odafigyeltem minden részletre (előbbi hibából is kifolyólag), hogy tuti nem mentem 30 fokkal rossz irányba. A 23-as szám aljánál lévő völgybe lyukadtam ki.
A harmadik hibámat inkább nem magyarázom, mert azt még a mai napig nem teljesen értem és ott csak annyi volt, hogy menet közben egyszerűen nem tudtam összhangba hozni a térképen ábrázolt és a terepen látott fedettséget. Pedig igyekeztem tényleg rohadtul odafigyelni és még direkt be is lassultam. Kicsit homály lehet ott a térkép fedettség ábrázolása. Egyszerűen át kellett volna futni rajta az irányt tartva, én viszont próbáltam lekövetni a lekövethetetlent és idővel jól elkanyarodtam, mert persze a tájolót nem néztem.
Magyarul rohadt béna voltam és annyira lekötött az “olvassunk ki mindent” hozzáállásom, hogy a lényeget. Durva domborzat, tájoló nem figyeltem.
Ezt a térképed nézd: http://farm3.static.flickr.com/2685/4090756988_f80ccedd7c_b.jpg