A mai nap várható volt, hogy a legkeményebb lesz és ennek megfelelően (valamint a 2. nap elhajlását követően) kicsit tartottam is tőle. Gyurika nem ment sokkal előttem, így azt reméltem be fogom tudni fogni. Bemelegítés szűk 2km lehetett.
A pályát rögtön egy hibával kezdődött, mert valahogy pontközelben nem éreztem a dolgokat és a pont fölötti objektumhoz futottam. (hiba: 0:30)
A második pontra is jött a bizonytalankodás és ezzel együtt a hiba is. (hiba: 0:20)
A hármas végre rendben jött, bár itt csak oldalazni kellett. A négyes egy kicsit biztonsági útvonal volt, de így volt jó. Az ötösre azonban szépen elszálltam. A GPS alapján 6,5 perc alatt a pont előtti utolsó útnál voltam és innen még 7:48 volt a pontot megtalálni. Nem néztem az irányt, nem néztem a domborzatot, a fedettség pedig elvitt a fenébe. Azt hittem már a hegy másik oldalán megyek lefele, ehelyett ugyanarra az oldalra futottam le, ahonnan korábban igyekeztem felmászni. (hiba: 4:30)
A hatos sem volt tökéletes, mert a pont előtt bizonytalankodtam egy sort, majd ezt megismételtem a fél átmenetben a hetesre. (hiba: 0:20)
A nyolcas rendben jött, bár nem voltam valami gyors, majd egész nagy rohanás jött a kilencesre. Egész pontközelig minden rendben volt, de ott nem figyeltem eléggé és kicsit vaktában mentem be a zöldbe, gondolva, hogy a sziklák úgyis meglesznek. Nem lettek és elég nehezen raktam magam helyre. (hiba: 3:20)
Ezért az átmenetért nagyon kár, mert nagyon jól mentem benne. Pörögtem, sorra előztem az embereket és a GPS szerint pár méterre a ponttól átmenetgyőztes idővel futottam el.
Kicsit túl nagy íveket tettem a következő átmenetbe is, így ebben is hagytam némi időt. (hiba: 0:30)
Nem volt tökéletes a következő néhány átmenet sem, de komolyabb hiba nem akadt bennük, sőt még a frissítő utáni átmenetben kifejezetten jó időt is futottam. Köszönhetően annak, hogy egy külföldi versenyző mellett futva kicsit felpörgettem a tempót. A 15-ös pontra is én értem előbb és nagy lendülettel indultam is tovább, ami aztán egy újabb hibába torkollott. (hiba: 1:00)
Érdekes módon nem ment el a kedvem a sorozatos hibáktól, így a következő 3 átmentben egész jól mentem, majd Dénes Zoli mögött a 20-as pont még gyorsabban jött. Azonban a tempót nem bírtam, Zoliról lemaradtam és az agyam elborult az oxigénhiánytól. Jött is a hiba a 21-es pontra. (hiba: 1:00)
A mai pálya méltó lezárása volt, hogy még a gyűjtőre is hibáztam. Rossz irányba futottam ki a 21-es pontról és ennek megfelelően bizonytalankodtam végig az átmenetben. (hiba: 0:30)
Ami azt illeti ennél technikailag pocsékabb futást el sem tudnék nagyon képzelni. Ahhoz már le kellett volna futni a térképről, igaz ehhez az ötös ponton elég közel is voltam. Az összes hibám 12 perc volt és ez sok apró és pár nagyobb hibából tevődik össze.
Max. pulzus: 178
Átlag pulzus: 169
Átlagtempó: 4:11
Összesen 16km, 900 szint, 115:58
Térkép, útvonal és részidők (Routegadget) , Térkép útvonallal