Két órán át fájt a futás

2009 május 30, 23:40Címkék: , , , | Nincs hozzászólás


Kifejezetten vártam az idei ÉOB-t, hogy végre egy értelmes eredményt érjek el, de nem épp így képzeltem.
Fecóval futottunk ki a rajtba, majd némi gimnasztika következett és már álltam is bent a rajtkordonban. Higgadtan akartam kezdeni és azthiszem ezt sikerült is megvalósítani, hisz az első 2 pontot simán fogtam. A hármas aztán már nehezebbnek tűnt, de mikor a dzsuvát törtem egyszer csak Zsebe Isti jött velem szemben. Hirtelen azt se tudtam hova tegyem, ezért megkérdeztem melyik pontra megy. A pálya hurkolása miatt elvileg akár 10 ponttal előrébb is járhatott volna. Isti válasza azonban ledöbbentett, hisz ő is a 3-as pontot kereste és 12 perccel előttem indult. No innentől nem foglalkoztam semmivel, eldobtam eddigi elképzeléseimet és Istivel együtt kotortam a dzsuvát. Persze a pont nem lett meg és nagyon önállóskodni nem mertem, egész addig, míg egy SI doboz csippanását meg nem hallottam. Persze nem az én pontom volt, de legalább megtudtam hol vagyok és innen már meg is találtam a hármast. Isti eltűnt, előttem fogta a pontot, de ez mit sem számított, mert percekkel korábban már arról beszélt, hogy dobni fogja. Jó öt perc maradhatott itt és mehettem tovább egyedül. A kapkodás azonban megmaradt. Előbb azt hittem, hogy a 13-as pontról futok ki, majd mikor észrevettem tévedésem nem igazán tudtam hol vagyok és csak Pápai Tomi rakott helyre. Egy rossz mozdulattól visszacsapódott a bokám, majd röviddel rá ki is fordult, ám meglepetésemre fél perc múlva erről meg is feledkeztem. Később a célban kiderült, hogy innentől leukoplast nem védte a bokám, mert az szépen elszakadt ekkor.
Nem túl magabiztosan haladtam a négyes pont felé, mikor Fecó tűnt fel mellettem. 6 perccel indult utánam és hát a hármasra tett hibámnak és a pont utáni bizonytalankodásnak köszönhetően nem volt meglepetés, hogy megfogott.
Innentől az én részemről egy elég szánalmas két órás élet-halál harc következett. A 4-es és 8-as pontot leszámítva, melyeket én fogtam elsőnek nem sokat mentem előre. Ameddig tudtam igyekeztem követni merre megyünk és pontközelben arra tekintgetni, amerre a pontot vártam, de aztán erre se nagyon maradt már erőm. A vonatban Létra is benne volt, bár ő igyekezett külön utakon járni és előre is ment párszor. Az átfutó után aztán igazi rémálom következett. A 11-es előtt estem egy hatalmasat és lámpám, szimboltartóm és a Forerunner 405-ös GPS-em is lerepült rólam. A lámpát visszanyomtam a fejemre, de az órának csak egy darabját találtam. Közel 20 másodpercig kotorhattam az avart, mire meglett az óra és még fel tudtam futni Fecóékra, miközben órámat tuszkoltam a zsebembe.
A futás ekkor már egyenesen fájt. Gyomrom teljesen szét volt csúszva és már csak arra tudtam koncentrálni, hogy kövessem Fecót. Ez olyan jól sikerült, hogy minden pontot mögötte fogtam. Közben Létra valahol kiszállt és a pályát is dobta. A pillangó központi pontját második és harmadik alkalommal is én fogtam elsőnek. Talán ennyi volt az amit hozzá tudtam tenni a Fecó számára nem túl hasznos együttműködésünkhöz, de ezt a pontot is csak véletlenül és emlékezetből fogtam elől.
Teljesen a halálomon voltam és már régóta csak a pálya végét vártam, ami csak nem akart eljönni. Éreztem, hogy már annyira sem bírom a futást, mint eddig és 2 ponttal a vége előtt le is maradtam Fecóról. Némi keresgélés után megtaláltam a pontot és beszenvedtem a célba és kezdetben úgy tűnt, hogy vergődésem eredményeképp akár még dobogó is lehet a dologból, de aztán még 4-en futottak jobb időt.
Átöltöztem és elmentem WC-re, de ennek ellenére rázott a hideg és görcsölt a gyomrom, ami nem is maradt nagyon abba a szálláson se egész hajnalig.
A magyarok közül 6. lettem, de nem vagyok rá valami büszke. Szinte semmit nem tudtam hozzátenni a Fecó által összehozott teljesítményemhez. A legszomorúbb, hogy egyszerűen nem bírtam ilyen sebesség mellett a térképre nézni, így sok helyen azt se tudnám megmondani merre mentünk pontosan.
Annak azért örülök, hogy az első hatban 4 MEAFC-os is végzett, Gyuri bajnoki címe pedig hihetetlen. Nagyon nagyot futott.
Én rég éltem át ilyet utoljára, sőt ha azt is figyelmembe vesszük, hogy milyen hosszan tartott, akkor talán még soha sem. Egyszerűen fájt a futás két órán keresztül és én csak a végét vártam.
 
Összesen 19km, 750 szint, 142:49
 
Térkép
 

 

Hozzászólás írása