Biciklisek után rohanva Esztergom előtt

2009 április 24, 21:45Címkék: , | Nincs hozzászólás


Úgy voltam vele, hogy az se baj, ha ma nem futok. Esztergomba mentünk ki öcsém elé, aki ma indult Nordkapp-ra biciklivel és sokan elkísérték az első szakaszon. Végül annyival előbb odaértünk, hogy még volt időm elmenni futni GG telkéről indulva, ami a srácok első napi szálláshelye volt. A hegy felé indultam, de már sejtettem, hogy nem fogok fent sok időt tölteni, mert sötétedett és nem akartam ismeretlen terepen botorkálni. Hamar megkerültem a Szamárhegy-et és lent is voltam a 11-es úton ahol direkt szembe indultam a srácokkal, hogy velük együtt tudjak visszaérni a telekre. A futás mind a hegyen, mind az országúton jól ment, amin meg is lepődtem az elmúlt 2 nap után.
Elég sokára jöttek és akkor is csak a csapat egyik fele, így megfordultam, de nem rohantam nagyon, hogy utolérjenek Árpiék is. A 4 fős banda pont akkor állt meg kicsit, mikor utolértek és bár én előbb elindultam a pihenőjüktől hamar utolértek újra. No ekkor jött amit terveztem, azaz a rohanás utánuk. Mint kiderült kezdetben 20km/h-val mentek és megdöbbenéssel fogadták, hogy nem maradok le. Pár száz méter után egy kicsit lassultak, de még mindig számomra nagy tempót mentek. 1km-t mentünk így összesen és a GPS-t új oldaláról ismertem meg, mégpedig egy igen hülyéről. A Training center többnyire 2:20 és 2:40 közötti tempót mutat 3 percen át, ami jelenlegi formámat figyelembe véve és úgy általában is nagy hülyeség. Azért persze ki lehet találni mi volt a helyzet, mert pont 1km-t mentem a srácok mögött és ehhez 3:22 kellett. Hát úgy tűnik ilyen 1000 métert tudok most nagyjából. Pulzusom alaposan fel is ment és jólesett, hogy innentől földút és felfelé jött, ahol már nekem volt könnyebb dolgom a biciklikkel szemben.
Jó kis edzés lett ez így mára. Pont ez kellett ma nekem. Kis hegy, majd egy kis felrázás, de még nem behalós mennyiségben. Azért az 1km gyorsat érzem.
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 150
Átlagtempó: 4:46
 
Összesen 10km, 100 szint, 46:55

Hozzászólás írása