2×7 Mérföldes Tekergés

Sunka invitált minket a Vértesbe egy teljesítménytúrára és persze ezt nekem sem kellett 2x mondani. Tibinek már nem ennyire megszokott közeg a terep, de azért ő is eljött és nem bánta meg.
A 2×7 Mérföldes Tekergés volt a kiválasztott túra. Mórról egy közel 22km-es kör, mérsékelt szinttel jó választásnak tűnt. Az idő olyan közepes volt. Nem esett semmi, nem fújt a szél, de a nap sem sütött.

Mórról jó kis fölfelével kezdtünk, de nem mentünk gyorsan. Sík szakaszok jöttek, majd a Csókakői-vár, amit feleslegesen másztunk meg. A pont a völgyben volt, de mi azért szétnéztünk odafönt és ehhez lépcsőznünk is kellett rendesen.
Innen még egy nagyobb fölfele jött és már féltáv előtt túl is voltunk a szint 80%-án.
A lapos részeken sem erőltettük a tempót. Tibi ugyan ment előre, de én már lemaradoztam, Sunka pedig zárta a sort. Mivel a tempóba belefért, így pár kilométert az út mellett futottam terepen. Gyönyörű tiszta az erdő, lapos is, így aztán nem fenyegette nagy veszély a bokámat és amúgy is szeretek terepen futni. No meg persze erősíti a bokát. A Pusztavámi gyerektábornál aztán még kaptunk teát is, majd nem sokkal később egy csokimikulást is.
Innen már csak lefelé volt, de Sunkának ma nagyon nem ment és én sem bántam, hogy nem rohanunk. Szép lassan lecsorogtunk a hegyről és bár friss nem voltam én sem a végére, azért alapvetően kellemes érzéssel fejeztem be a futást.
Pulzusmérő sajnos nem volt nálam, pedig érdekes lenne mit hoztam ma össze. Fura volt a többi túrához képest ez a mostani tempó, de jólesett és talán nem is használ kevésbé, mint a rohanás.

Átlagtempó: 6:09

Összesen 22km, 600 szint, 133:37

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.