Margita Maraton – Terep Ultra Kupa

Tavaly igen jól sikerült a Margita 40 futásom és kellemes emlékeim voltak róla, így idén sem szerettem volna kihagyni. Egyébként is hosszút terveztem futni és úgy tűnt rajtam kívül egyik tájfutó se nagyon akar 25km-nél többet menni. Már majdnem rábeszéltem a társaságot, hogy ők is Margita-ra jöjjenek és egy rövidített változatot fussanak, de aztán végül csak egyedül maradtam.
Gondoltam annyi baj legyen, úgyis tömegrajt van a Terep Ultra kupának, biztos lesz kivel futnom és edzésnek mindenképp jó lesz a mai. Tervem nem nagyon volt, reméltem, hogy kb. úgy alakulnak a dolgok, mint tavaly és hasonló idővel, hasonló eredményt érek el.
Kicsit nagy volt a tömeg a nevezéskor, de még épp időben sikerült beneveztem ahhoz, hogy mindent el tudjak rajt előtt intézni, így nyugodtan vártam a 9 órás tömegrajtot. Beálltam nagyjából előre és konstatáltam, hogy Német Csabi itt van, szóval lesz ki után futni. Az első pár kili jól telt, beálltam az élboly végére és haladtunk látszólag kényelmesen. Olyan jó 2km után kezdtem érezni, hogy nem úgy mozgok, mint szeretném és nem esett lazán a futás. Elkezdtem izzadni és azon agyalni, hogy miért nem megy nekem ennyire a futás. Úgy voltam vele, hogy azért még megyek a többiek után, mert hátha a terepre érve javul majd a helyzetem. Reméltem, hogy az első emelkedő megfogja őket és így kellemesebbé válik a tempó. Nem így történt és 5km-nél az emelkedőnek is nekiestek a srácok, amiből nekem hamar elegem lett és úgy döntöttem lemaradok. Edzeni jöttem és bár biztos elbírtam volna a tempót egy jódarabig, de nem akartam magam kikészíteni. Nem hiszem, hogy végig kihúztam volna a 40km-t abban a tempóban és annak meg nem sok értelme lett volna, hogy az első 30km végigküzdése után jöjjön a fal, én meg teljesen kikészítsem magam és szétcsúszva fejezzem be a futást.
Elengedtem hát az 5 fős bolyt és felvettem a magam kényelmes tempóját. Úgy éreztem nagyon nem megy a futás és ezért maradtam le.  Magamban már el is könyveltem, hogy három és fél órát kint fogok kocogni az erdőben. Gondoltam megyek így amíg nem jön valaki hátulról, akihez becsatlakozhatok, de aztán 2 embert is elengedtem magam mellett. Azt, hogy jó időt fussak itt fel is adtam, nem erőltettem a futást, inkább elvettem egy sportitalt a frissítőponton, amit egészen a Margita tövéig cipeltem. Érdekes módon a két fős boly nem távolodott nagyon el tőlem és mikor a Margitára kezdtünk mászni egész jól éreztem magam. Fent aztán nem kértem a csokiból, hanem mentem tovább egyből és az elágazásban megláttam a két srácot, amint próbálja eldönteni merre kell menniük. Kiabáltam nekik, hogy jobbra, de mire elindultak már eléjük is kerültem. nem tudom miért de itt egycsapásra visszatért a kedvem a tempósabb futáshoz és innentől már némileg emberesebb tempót igyekeztem magamra erőltetni, de alapvetően még mindig a saját tempóm mentem.
Ezt az elágazást sokan elrontották, voltak akik egész Erdőkertesig leszaladtak, így plusz 10 kilivel megtoldva a futásukat.
Kicsit sokára jött az ötös pont, ellenben a hatosra igen kellemes volt a lefelé, de valahogy lábra nem éreztem magam frissnek. Nem tudtam nekiengedni magam a lefelében és nem esett jól fékezni sem. Ittam egy pohár vizet és mögöttem az egyik futóval a két fős bolyból indultam tovább Domonyvölgy felé. Tavaly hibáztunk itt egy aprót Gerivel és most olyan magabiztossággal vettem be a balkanyart, hogy az se zavart, hogy nincs jelzés. Sikerült ráfutni egy párhuzamos útra, aminek következtében jó 200 méter kerülővel értünk a pontra. Ez akkor fel sem tűnt, pedig még a pontőr is mondta, hogy rossz irányból jöttünk.
Itt megint ittam egy pohár teát, bár jobban örültem volna valami langyos, vagy hideg italnak. Ellenben a kajálást kihagytam, mert éreztem, hogy azzal nem lesz gondom, meg tudom csinálni a 40km saját zsíron.
Az aszfalton futás nem esett túl jól, de egész rendesen haladtunk és bár felmerült bennem, hogy pár száz métert spóroljak és a 3-as úton nyomjam, végül maradtam inkább az erdei úton és a turistajelzésen. Majdnem sikerült is túlfutni a hídon, de még épp időben észrevettem. Rövidesen jött is a fölfelé, amit igyekeztem normál tempóban letudni. Meglepően könnyedén ment és eddigi futótársam le is maradt. Éreztem, hogy erő van bennem, de ennek ellenére nem esett jól az emelkedő utáni szakasz. A saras, nyomvályús út folyamatos koncentrációt igényelt és én már nagyon vártam, hogy vége legyen. Épp egy kocogó (de nem Terep Maratonos) csapatot előztem, amikor sikerült megcsúsznom és estem egyet. Nem ütöttem meg magam, de piszkosul saras lettem és jobb híján kezemet is csak a saját ruhámba tudtam törölni. Itt kezdett elegem lenni a futásból, de azért már számolgattam, hogy nem is lesz olyan rossza az időm, mert nagyjából úgy állok, mint tavaly.
Persze ez nem tudott felvillanyozni, de mentem tovább a saját tempómban, frissítettem egyet a 8-as ponton, majd örültem, hogy egy sík és jól futható szakasz jön a juharoson. Már vártam a lefelét a végén, de aztán meglepően nem esett jól. Eleinte csak a bokám miatt óvatoskodtam nagyon, de aztán a combomban elől is éreztem, hogy eléggé be van állva és kifejezetten rosszul esik a lefelé futás. Ennek megfelelően kocogva mentem le, majd a kerítést átmászni se volt valami kellemes. Érdekes módon azonban síkon, sőt felfelé is jól tudtam haladni, ekkor már a 9-es ponton kapott frissítővel a kezemben. Igyekeztem eltalálni a megfelelő utcát, ez ugyanis tavaly nem sikerült. Az első kanyart jó helyen vettem be és már örültem, hogy végre megvan a hivatalos út, de pont emiatt a korrigálás miatt rontottam el odébb a másik útelágazást és mentem tovább rosszfelé. Tudtam, hogy nem jó amerre megyek, de visszafordulni nem akartam, gondoltam egy párhuzamos utcán majd felfutok. Sajnos nem volt párhuzamos utca és a földút is megszűnt, így egy villanyvezeték alatt dzsuvázva mászhattam fel. Erő volt bennem, de helyenként kézzel lábbal kellett mászni, így itt ha távban nem is buktam sokat, időben biztos jelenthetett 1-2 percet, de lehet többet is. Ekkor fel is adtam, hogy 3 óra alatt beérjek.
Innentől már nem volt gond, egész jól haladtam a végén és az utat is megtaláltam. Nem volt miért hajtani, de szerintem itt nagyon jó tempót mentem magamtól is. Sokkal jobban haladtam, mint tavaly, pedig akkor a dobogós helyekért folyt a küzdelem. A célba 3:01:29-el értem és ott állt még Német Csabát leszámítva az előttem végzett 3 versenyző mindegyike. Pleiveisz Istvánt és Hajduska Balázst a Juharoson egy drótkerítés megtépte a nyakukon, fejükön, de szerencsésen megúszták. Karlowits Tamás pedig mondta, hogy Német Csaba 2:47-et ment és az elején szándékosan nyomta nagyon, hogy szétszaggassa a mezőnyt. Nem is bírta el vele senki.
Az 5. helyem annak tükrében, hogy 5-től 15 kilométerig úgy futottam, hogy egyáltalán nem érdekelt a tempó egész jónak mondható, de ami a lényeg, hogy edzettem egy jót és alapvetően erőnlétileg jól bírtam. Lábra
fáradt voltam és ez érződött is a futásomon, hisz alig volt olyan szakasz ami jólesett volna.
Az időm nagyjából megegyezik a tavalyival. Ha figyelembe veszem, hogy most kb. 3 perc maradt benne hibázás miatt akkor pedig szinte másodpercre ugyanolyat futottam. Persze az nagy különbség, hogy míg tavaly egy métert sem futottam egyedül, addig most jó ha 10km-t futottam valakivel és persze a tavalyi versenyláz sem volt meg ennek megfelelően.
Úgy érzem tehát, hogy fejlődtem, erős is vagyok, de ez nem az én napom volt. Ez mondjuk nem is gond, hisz edzésnek így is tökéletes volt ez a 40km, ami a keverésekkel és a minimális bemelegítéssel, levezetéssel 41km is megvolt.
Valószínűleg a szervezők 3 perccel elmérték az időmet. Persze lehet a többiekét is, de ha jól értettem, akkor a többiek ugyanazt mérték maguknak, mint a rendezők, ráadásul az utánam érkező versenyző is sokára jött hozzám képest. Nem egy, hanem inkább 4 perccel utánam.
Mindegy, sehova nem számít az idő. Edzettem egy jót, iszonyú szép idő volt és egy jó túrán/versenyen vettem részt.
Kezdetben kicsit sokalltam a nevezési díjat, de aztán menet közben és a célban kapott szolgáltatások, frissítők, ajándékok alapján rájöttem, hogy ezekhez mérten még olcsó is volt.
Már csak a nevezéskor tapasztalt sorállást kell csökkenteni ahhoz, hogy minden tökéletes legyen. 
 
Eredmények:
 
1   Németh Csaba 2:47:20  
2   Karlowits Juhász Tamás 2:57:45  
2   Pleiveisz István 2:57:45  
4   Hajduska Balázs 2:59:20  
5   Harkányi Zoltán 3:04:20 (3:01:29)
6   Deyer Zoltán 3:05:25  
7   Szabó István 3:12:16  
7   Kalotai Levente 3:12:16  
9   Bialkó Gábor 3:14:20  
10   Herbák Gergő 3:19:40  

Bővebben: http://www.ultramarathon.hu/eredmenyek/index.php?a=a&id=80 
Összesen lehetett kb. 150 induló a Terep Maraton futáson, mert én kaptam a 140-es rajtszámot.
 
Összesen 41km, 650 szint, 3:01:29

“Margita Maraton – Terep Ultra Kupa” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Gratula Zoli! Szupi időt mentél, jó volt olvasni a beszámolódat. Általában a profi futók nem szoktak beszámolókat írni az ilyen futásokról, de ez a jó benne hogy legalább egy kicsit kiderül hogy lehet ilyen brutál tempót futni 🙂

  2. Balázs!

    Szerintem ha kicsit rágyúrsz akkor 800-ig tuti mindenkit megszakítanál! 🙂
    Onnantól meg már csak meg kell őrizni az előnyt!

    Csabát leszámítva egyébként egy okosan taktikázó (egyenletes tempójú) csapat a vége felé hátbacsaphatta volna az üldözőket, akik a végére – hála Csabának – eléggé kifutották magukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.