Gyorsulunk, jól megy a futás

Mivel ma Pestre kellett mennem dolgozni, így a reggeli futás kimaradt, ellenben egész nap az az érzésem volt, hogy valami betegség bujkál bennem. Nem fáj a torkom, nem vagyok náthás, de kicsit köhécselek néha és ez elég ok a pánikra így egy héttel a síelés előtt, mikor az edzések nagyon jól haladnak.
Azért mikor hazaértem egész jó kedvem volt és jól beöltözve indultam Tibihez, hogy a már korábban is csinált 4×10 perc lendületes futást megcsináljuk.
A bemelegítés is egész jól ment, de igazán akkor lepődtem meg, mikor a lendületes rész közben Tibi elkezdte mondani a részidőket és azok mind 4 perces alatt voltak a lankás emelkedő ellenére. A második 10 perc aztán még szintesebb volt, majd jött a két lejtős szakasz, köztük persze mindenhol 5 perc könnyű futással, ami azért szintén egész jó tempóban telt. Közben persze éreztük is és Tibi órájának köszönhetően tudtuk is, hogy nagyon jól megy az edzés, ami még jókedvet is csinált.
Az átlagtempó a 10 perc lendületesekben: 3:52; 3:56; 3:42; 3:40
No ez az amire nem számítottam, minthogy arra sem, hogy 3:25 körüli ezreket is halljak futás közben Tibitől. Ráadásul néhol vissza is fogtam magam, mert a nagyobb lejtőkön nem akartam szétverni a lábam.
Egyetlen keményebb rész volt, amikor Tibi a Rugógyár előtt megnyomta a fölfelét. Szinte végig előtte és utána is én mentem elől, így elég meglepő volt, hogy Tibi így megfutotta a fölfelét, ami amúgy nekem szokott jobban menni.
Nem tudom mi ütött belé, de kemény volt. Nem csak nekem, hanem neki is.
Azért annak különösen örülök, hogy a többi részen viszont egy másodpercig nem erőlködtem, sehol nem éreztem úgy, hogy nem esne jól a futás, nem savasodtam, szóval ebben a tempóban is csak lendületes futás volt ez az edzés.
A végén feldobott hangulatban jólesett a levezetés és még egy kis kerülőt is beiktattam a végére az Allianz biztosító székháza felé, így ma a 20km is meglett. Így edzés után ráadásul már nem is érzem úgy, hogy betegség fenyegetne. 🙂
Holnap céges vacsora, így kicsit borul a tervem, de azért reggel igyekszem megcsinálni az edzést. Ugyan most emiatt csak könnyű futás lesz, de talán nem is baj, hogy pihenek kicsit.
 
Összesen 20km, 180 szint, 87:11

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.