Lendületes futás a Bridgestone gyárig

Nem épp úgy alakult a nap, mint szerettem volna, de szerencsére az edzés így is jól sikerült.
Egész nap fájdogált a térdem, vagy inkább csak éreztem, de egyre komolyabban aggódtam miatta. Úgy fáj, mintha bevertem volna, de nem emlékszem ilyenre, ha meg magától kezd bedurranni, abból nem sok jó sülhet ki.
Este negyed nyolckor már Szilágyi Tibiék elől indultunk és nekem volt pár percem kicsit nyújtogatni a térdem, meg guggolni párat. A futás eleje ugyanis kicsit sántikálós lett, de szerencsére ez csak ezen a 4-500 méteren volt így. A minimális nyújtogatás hatására, vagy tán a bemelegedéstől, de elmúlt a kellemetlen érzés a térdemben és innentől nem is jött elő.
Ugyanarra mentünk, mint tegnap én, csak épp jóval tovább futottunk és felfedeztük, hogy hátrafelé is van kijárata az ipari parknak. A Bridgestone gyárnál fordultunk meg, ami szerintem már közvetlenül a Környe-Tata út előtt van, A tempó olyan jó lendületes, de kicsit se küzdős volt. Valószínűleg nagyrészt 4:30 alatt volt, de a végén belassulhatott, mert Kertvárosba fölfelé nem toltuk annyira.
Jó kis edzés lett, pillanatok alatt elrepült.
 
Összesen 15km, 60 szint, 70:56

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.