Ablakszerker crossfutás – Aszal-völgy

Ma Fehérváron voltunk délelőtt és ezt kihasználva lekocogtam az Aszal-völgybe a Futapest Crossfutására. A táv 10,5km-nek volt kihirdetve, a helyszínen már 11km-t mondtak, de hozzátették a táv pontosan egyezik a tavalyival, mivel az útvonal pont ugyanaz.
Ez csak azért érdekes, mert tavaly még 11,5km volt. 🙂
Mivel edzésként mentem nem vittem túlzásba a bemelegítést, de végül 6 repülővel együtt jó 4km lett. Kifejezetten nem esett jól a bemelegítés, így a versenyt sem tervezetem különösebben erőltetni.
A rajt után aztán rohantam én is a mezőnnyel és gondoltam kipróbálom mit megy a harmadik, hátha oda tudok érni a dobogóra. Úgy 1km környékén jöttem rá, hogy ez a tempó nekem nagyon sok lesz és szépen lemaradtam, előbb az 5. helyig, majd a 6. helyre csúsztam. Itt viszont beálltam egy fiatal srác mögé és mentem vele, majd mikor feltámadt az eddig is erős szembeszél el is léptem mellette. Hamar rájötte, hogy ez így kemény lesz, de azért próbáltam tartani magam, ami sikerült is. Fölfelékben, szeles szakaszokon növeltem az előnyöm, míg a pörgősebb részeken tartottam.
Az előttem lévő 4 embert nagyon sokáig láttam, de szép lassan távolodtak tőlem. Féltávnál még felmerült bennem, hogy fel kellene futni rájuk, de ezt hamar elvetettem. Már 1 percre voltak tőlem és nem közeledtek.
A visszafelében aztán néha már egész kellemes volt a tempó, nem akartam feleslegesen erőltetni, így csak arra figyeltem, hogy tartsam az 5. helyet. Sikerült is, de azért a vége még így is szenvedős lett.
A győztes éppen 40 percen belül ment, míg a második Beda Szabolcs 40:56-ot, de a 3-4. is 41 valamivel zárt. Ehhez képest én 44:07-et mentem, szóval alaposan kikaptam. Nem zavar különösebben, hisz edzésként indultam és annak igen kemény lett. A futás nem megy jól, de az alapozás még csak most kezdődött, szóval van elég időm.
Levezetésnek futottam egy kicsit a völgyben, majd visszakocogtam Editékhez, így ez 4km lett.
Úgy tűnik ezek a Futapest futások arról szólnak, hogy közel végzem a dobogóhoz (múltkor 6., most 5. hely), ám mégis elérhetetlen távolságban van (3-4 perc). Ráadásul most is egyedül futottam a tempóm, mint legutóbb.
Estefelé még nyomtam egy szokásos bokatornát, szóval teljes volt a nap. Lassan fejlődök szerintem ezzel is, most például már lazán ácsorgok becsukott szemmel fél lábbal percekig.
 
Összesen 19km, 100 szint, 84:07

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.