Feladtam!
Bemelegítés közben nagyjából minden rendben volt. Terminátor cipőm egész jól viselkedett. Rosszabbra számítottam.
Jól leragasztottam mindenhol a lábam és így futottam ki a rajtba.
A pályán aztán nagyon nem haladtam, nagyon furcsa volt a cipő, de azért ez még nem lett volna gond. Előbb hibáztam egy nagyobbat, majd Maki utolért 4 perccel. A 6-os pontra menet, mikor már a pont is látszott kiment a bokám. A cipő megtartotta, szóval ez még szinte semmi nem volt, de nekem fél percig annyira fájt, hogy csak sétálni tudtam. Újra nekikezdtem futni és a 7-es pontra meg is fogtam Makit. Ekkor már nagyon nem mertem futni és el is kezdett távolodni. Újra megbillent a bokám és a cipő ugyan simán megakadályozta a komolyabb sérülést, de megint sétára kellett lassítanom. Még egyszer nekiindultam, de mikor fölfelé is újra megtörtént mindez, akkor feladtam.
Lekocogtam a célba, még megfogva az utolsó pár útbaeső pontot, de ez sem esett jól. Nagyon kellett a bokámra figyelni és még így is többször megbillent kissé.
A cipőn nem múlt semmi. Megtartja az ember bokáját, bár ezzel a leukoplast is így van. A baj csak az, hogy nekem már sokkal hamarabb fáj a bokám, mint ahogy a cipő, vagy a ragasztás tartana. Így nem lehet tájfutni. Egyszerűen megoldhatatlan, hogy minden lépésről tudjam hogyan teszem le a lábam.
Érdekes, hogy elszakadt az egy réteg leukoplast, amit csak azért ragasztottam a lábamra, hogy ne törjön fel a cipő. Ezek szerint azért jól megbillenhetett a bokám.
Így most nincs értelme erőltetni a versenyzést. Jól döntöttem, hogy a 8-as pont előtt visszafordultam.
Mivel aligha lesz gyorsan jobb a bokám, így az idei versenyeket is lemondtam.
Most 2-3 hétig pihenek. Elegem van mindenből, leginkább a vacak bokámból. Futok, amit futok. Az se érdekel, ha 0 kilométer lesz a következő 3 hét.
Utána viszont indul az alapozás.
A bokám? Szerintem pár hét alatt rendbejönne magától is, már amennyire most ősszel rendben volt. Azért ha lesz rá lelki erőm, akkor elkezdem újra erősíteni és nyújtani.
Összesen 8km, 200 szint, 50 perc