Óbarok felett térképpel

Mindenképpen valami kicsit érdekesebb helyen akartam futni, hogy ne fásuljak bele a szörnyen sikerült hétvége után a hétköznapokba és a megszokott helyszínekbe.
Hazafele ezért rohantam, hogy Óbaroknál megálljak futni egyet a már rég kinézett hegyen. Skuló még térképet is szerzett nekem, igaz 1974-es kiadásban, de hát ha ez a legújabb, akkor nem lehet variálni.
Óbarok tájfutó térkép

Kicsit ugyan így is későn értem Óbarok egyetlen utcájára és azonnal kipattantam a kocsiból, felkaptam a fejlámpát és a térképet és már futottam is felfelé. Egy turistajelzést is láttam, ám azon rossz felé indultam el, így inkább felkanyarodtam egy völgyben. Baromi meredek falai voltak, ám az alján teljesen jól lehetett futni. Végül csak úgy az oldalban kezdtem futni, majd a rétre is kimentem és végül megleltem a kis ösvényt ami a sziklák felett vitt. Egész jól mozogtam, sőt nagyon lazán ugráltam át minden keresztbe dőlt faágat és élveztem a futást, pedig sokat nem lehetett látni az alattam lévő sziklákból. Tettem egy kört a terep közepe felé, de olyan szinten nem voltak meg az utak, hogy teljesen más kör jött össze, mint azt eredetileg terveztem. Még a rét is megváltozott, mert egy baromi nagy bánya állta az utamat.
Idő közben teljesen rámsötétedett és így ereszkedtem le a hegyről, majd az aljában egy minden bizonnyal elég szép völgyön visszafutottam Óbarokba. Szép kis falu, kár, hogy az autópálya zaja ennyire hallatszik. Megérdemelnének az ott lakók egy zajvédő falat, bár lehet az se segítene sokat.
A futás végig nagyon jólesett és ami a legfurcsább az a bokám volt. Teljesen magabiztosan oda mertem tenni mindenhova, mert éreztem, hogy tart rendesen és nem fog visszacsapódni, vagy kimenni. Egyedül térképet nem mertem nagyon nézni a lefelékben.
Vissza kell még jönnöm erre a terepre futni, hogy jobban felmérjem. Lehetőleg világosban, amikor látni is fogok valamit.
 
Összesen 10km, 200 szint, 55:36
 
Max. pulzus: 154
Átlag pulzus: 137
Megnyugvási: 37 (134/97)
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.