A mai napon nincs mit elemezni. Bemelegítettem 2km-el, ami nagyon nem esett jól és mivel éreztem, hogy a bokám nem valami "stabil" így jó 20 percig nyújtottam a rajt előtt.
A rajt után rögtön rossz útvonalat választottam az egyesre és bedzsuváztam az egyes zöld fenyvesben. Estem, keltem a legallyazásban, kétszer megbicsaklott a bokám, amitől még kevésbé a térképre figyeltem és beleborultam a terep tán egyetlen csalánosába. Végre kiverekedtem magam a sűrű erdőből, mikor jól elnéztem hol vagyok és csináltam egy hatalmas hibát, majd az egyes pont felé haladva lefelé a réten megint megbicsaklott a bokám. Szép lassan megfogtam azután az egyest és a kettesre már kocogva indultam. Tulajdonképpen csak az vitt tovább, hogy ha feldobnám a versenyt, akkor is edzeni kellene. Márpedig ha már edzek, akkor miért ne tenném azt térképpel.
Persze kb. 2 perc után elfogott a versenyszellem és amúgy is legalább keményet edzek alapon elkezdtem tolni, amiből egy bokamegbillenés, majd egy borulás lett. Ezt követően 50 méter alatt kétszer csapódott fel a bokám, így a lehető leglassabb tempóra álltam vissza. Hol sétáltam, hol kocogtam és azt néztem, hogy még a pálya se tetszik. Innentől a célig haladtam a jó 15 perces kilométerátlagaimmal. Néhol nagyot kerülve, néha sokat sétálva és néha még így is hibázva.
Körülbelül négyszer támadt fel bennem, hogy azért csak futni kellene, de ez mindig csak 50-100 méterig, az első bokafelcsapódásig tartott.
Leginkább azzal telt az idő, hogy azon agyaltam hogyan tovább, meg azon, hogy van-e értelme annak, hogy még próbálkozok érdemben tájfutni. Először kigondoltam magamnak egy ultimátumot, miszerint ha az egyéni OB-n nem leszek 8-ban, azaz pontszerző helyen, akkor ennyi volt. Aztán persze átgondoltam és rájöttem, hogy vagyok annyira lökött, hogy legkésőbb tavasszal úgyis elkezdenék versenyezni és edzegetni, szóval csak arra lenne jó az egész, hogy még lejjebbről kezdjem.
A célba nagyon letörve értem be, persze a csont utolsó helyre. Ezzel megszereztem a Cseh bajnokság legutolsó helyét, ami kb. a 120. helyet jelenti.
Elemezni nincs értelme a pályát. Ez edzésnek is laza volt. Sokkal inkább hasonlított egy erdei kirándulásra, mint egy tájfutó versenyre.
A helyzet már sokkal inkább elemzésre szorul. Jelenlegi elképelésem szerint a bokám csak akkor tartom rendesen, ha nem vagyok fáradt. Ahogy elfáradok (pl. ide Hosszútávú OB) vagy, mint most eleve fáradtan indulok a bokám máris nem tartom rendesen és elég pár megbillenés és onnantól érzékeny lesz és minden apró visszacsapódásra fáj. Ebben az állapotban pedig nem lehet tájfutni.
Marad a jó nagy bokabemelegítés és valamit azzal is kell kezdenem, hogy fáradtan is bírjak futni. Az mégsem állapot, hogy amint elfáradok vége a versenyemnek.
Idén tavasszal és nyár elején épp elég versenyt kocogtam, sétáltam végig emiatt. Nyáron részben segített a bokám nyújtogatása. Azthiszem jobb híján most is erre kell rágyúrnom.
Ebben a formában nem sok értelme volt a Cseh OB indulásomnak. Csak elvette a kedvem, pedig alapvetően egy jó verseny volt a durung hegy és a szokásosnál nehezebben futható zöld fenyvesek ellenére is.
Azthiszem most lazábbra veszem ezt a hetet és az OB-ra is jól rá fogok pihenni, mert fáradt vagyok. Hosszú távon viszont el kell jutnom arra a szintre, ahol 2001 környékén voltam, azaz fáradtam is elfogadható teljesítményt kell nyújtsak a mostani botorkálás helyett.
A bokám: no ezzel nem tudom mi lesz. Azthiszem már sose fogok tudni úgy lefelé futni, mint rég. A félsz belém költözött örökre.
Összesen 10km, 200 szint, 100:00