5km résztáv

Délután a stadionban nyomtunk résztávos edzést. Gyurikával, Skulóval és Szabó Bandival melegítettünk, majd a bő 4,5 km-es bemelegítés végére odaért Pelyhe Dani is, valamint néha Koprivanacz Imi is beállt az edzésbe.
Futottunk még pár repülőt, majd nekikezdtük a tervezett 6×1000 méternek. Én nem voltam biztos benne, hogy a 2 perc pihenővel futott 3:10-es ezrek menni fognak, ezért gondolkoztam azon, hogy csak 800 métereket fussak, de végül mégis elkezdtem az ezreket.
Futottam hármat, amiből az utolsó már igen kemény lett. Le is maradtam a többiektől, már persze azoktól, akik végignyomták.
Az első 3x1000m:
 
3:11,1 (177/119)
3:10,0 (181/124)
3:11,6 (181)
 
Ezt követően el kellett szaladnom WC-re, de amúgy is olyan állapotban voltam, hogy nem bírtam volna ki a negyedik 1000 métert. Mire visszaértem már csak az utolsó 400 méterre tudtam beállni, ami igen zsibbasztó volt.
 
75,1
 
Az utolsó 2 ezer méterből aztán már 800 métert futottam, méghozzá nem is rossz időkre. Talán bírtam volna az 1000 métereket is, de ehhez nekem most a 2 perc pihenő kevés lett volna.
 
2:32,0 (180/124)
2:31,7 (180/138) 1 perces megnyugvási: 42
 
Levezetésnek szűk 2km-t futottunk a pályán, ami igencsak könnyedén ment. Jól esett a levezetés, úgy tűnik nem hajtottam magam szét ma. Nem is volt cél a behalás, de azért csak sikerült futni 5000 métert keményen. Jó edzés volt, de jó lenne legközelebb kibírni végig. Úgy tűnik Dani, Bandi és Skuló keményebbek nálam, de azért talán meg fogom tudni csinálni velük a résztávos edzéseket. Nem rossz ekkora csapatban edzeni.
 
Összesen 14km, 61:12
 
Max. pulzus: 181
Átlag pulzus: 154
Megnyugvási: 42 (180/138)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.