Vérteskozma fölött 8km

Munkából hazafelé megálltam Vérteskozmán, hogy fussak egyet. Így egyrészt könnyebb rászánni magamat az edzésre, másrészt új helyeken futhatok és gyakorlatilag a Vértes bármely pontjára eljuthatok.
Vérteskozma futás - térképVérteskozma előtt álltam meg, majd a Fáni-völgy aljából futottam egyet a tábla szerint szurdokerdőknek nevezett erdőben. Ez még a tájfutó térképen is rajta van, de persze én megint nem hoztam magammal megfelelő térképet, így csak rémlett, hogy erre már futottam korábban.
Az erdő gyönyörű
Alapvetően nem akartam semmi extrát futni, hisz 3 nap verseny következik holnaptól, így 8-10km átmozgatást irányoztam elő magamnak és kivételesen a terepre se mentem be, mert nem akartam, hogy az amúgy gyógyulgató vízhólyagjaim újra szétmenjenek.
Elég össze vissza futottam, de mivel azt terveztem, hogy a futás végét a faluban fogom megejteni, így nem akartam nagyon eltávolodni. A bozótos széléről egy gyönyörű rétet szórtam ki a szemközti hegyen és oda próbáltam innen eljutni, ami sikerült is. Ott megálltam gimnasztikázni és gyönyörködni a tájban. Az a hely iszonyat jó, gyakorlatilag a Vértes közepe. Lelátni Csákvár felé is és a másik irányba is.
Innen végül már nem tettem nagy kerülőt a kocsiig, így Vérteskozma is kimaradt, de ezt majd legközelebb bepótolom. A végén még elmentem fényképezgetni a kocsi közelében.
 
Összesen 8km, 150 szint, 41:49
 
Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 143
 

“Vérteskozma fölött 8km” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. neked a bokaszalag szakadasod mikor jott rendbe ? nekem tegnap reggel szakadt el es baromira faj meg , kaptam ezt a bokarogzitot es ennyi .
    Hany hetet hagytal ki , es mikor kezdhettel el futni illetve mikor tunt el teljesen a serulesed ?

    JA es a biztosito fizetett e neked ? 🙂

    koszi

  2. Szia!

    Én 6 hetet hagytam ki teljesen, de még mindig nem jött rendbe teljesen (6 hónap).
    Mondjuk nem mindegy, hogy mennyire szakadtak a szalagok és milyen sportot űzöl. Olyan 3 hét után nekem már lehetett volna szobabicikliznem, mert részleges volt a szakadás. Gondolom neked is az van, mert különben műtötték volna.
    Pár nap múlva tuti kell még menned kontrollra, mert a sérülés után nem szokták tudni pontosan megmondani mennyire szakadtak a szalagok. (talán még az is benne van a pakliban, hogy nem szakadtak, csak megnyúltak)
    Nekem Xiliox-ot írtak fel rá, amitől nem fájt egyáltalán és még rá is tudtam állni. Majd Dolobene-vel kenegettem.

    Ha visszaolvasol a blogban, akkor gyakorlatilag napról napra lekövetheted hogyan jöttem rendbe. 6 hét után laza futásokkal kezdtem és onnantól már nem a sérülésen múlt a terhelésem. Fokoztosan tudtam növelni az edzésadagot és intenzitást, ahogy egyre edzettebb lettem.
    Sima futással nem is nagyon volt bajom sehol, de egyszer-kétszer még rámilyesztett a bokám. Nálam azzal van a gond, hogy erdőben sziklás talajon is futnom kellene vele és az még kicsit sok a bokámnak és féltem is. Ilyen értelemben nem jöttem még rendbe, de földúton, vagy egy focipályán már semmi bajom nem lenne.
    Jól látom, hogy focista vagy? Kapus?
    Szerintem kb. neked is ezt a hat hetet fogják mondani teljes pihenőnek és gyógytornának, majd utána már mozoghatsz rendesen.
    Arra figyelj, hogy előre-hátra mozgasd a bokád a bokarögzítőben, mert különben beszűkül a mozgásod és mikor majd belerúgsz a labdába az fájdalmas lesz.
    Egy gyógytornász tuti elmondja milyen mozgásokat csinálhatsz amíg sérült vagy. Utána pedig vegyél valami bokarögzítőt ami direkt sportolóknak van, mert az még hosszú idő, míg teljesen meg is erősödik a bokád. Addig nem árt vigyázni rá, de ezek nem zavarnak a sportban.

    Biztosító? Tudtommal nincs semmilyen biztosításom, így fel sem merült bennem, hogy bárkinek is fizetni kellene nekem.

    Mielőbbi gyógyulást! Ha kérdésed van írj nyugodtan.

    Harkányi Zoli

  3. Hello ! MEgint en ! 🙂
    EZ lassan a 7.nap es meg mindig be van dagadva az egesz labfejem meg az ujjaim … ez normalis ?
    Nekem mikorra ment le ?

  4. Minimálisan még most is dagadt a bokám.
    Szerintem még neked is sokáig dagat lesz, de úgy 3-4 hét múlva már csak akkor fogod látni, hogy duzzadt, ha egymáshoz hasonlítgatod őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.