Havasesőben bemelegítés, majd résztáv

Reggeli mérlegelésnél 73,6kg voltam, de most már kezdem megszokni, hogy a hétvégi hosszú futások és az azokhoz kapcsolódó esti nagy evések hatására a hét elején nehezebb vagyok.
Délután elég fáradtan értem haza és az idő is nagyon rossz volt, így ledőltem negyed órára aludni. Úgy tűnik ez segíthetett, mert egész könnyen elindultam futni a szemerkélő esőben, ami a két fokos hőmérséklettel párosulva elég vacak kombináció. A bal combomat egész nap éreztem, de ez érdekes módon futás közben nem nagyon zavart, sőt idővel annyira bemelegedtem, hogy egyáltalán nem is éreztem. Síkvölgy felé mentünk az atlétikai pályára és bár az idő rendesen megszivatott minket nekem egész jól ment a futás már ekkor. A havaseső mondjuk nem jött túl jól, ráadásul lehet velem valami, mert kétszer kellett megállnom kisdolgomat elvégezni a 38:43-as bemelegítés alatt.
A pályán aztán nyomtunk 6 repülőt, majd nekikezdtünk a résztávnak. Geri 1000 métereket tervezett, így én 2×300-at gondoltam futni vele a középső egy kört kihagyva.
Az első kettő 300 méter 62,1 és 59,2 lett, majd elhatároztam, hogy az első 300-at bővítem és felváltva futom a 400 és 300 métereket.
Egy 81,2-es négyszázra futottam egy 59,8-as háromszázat, majd a következő kettes 83,6 és 62,9 lett, mert Geri már kezdett egy kicsit kidurranni. Nem is jött tovább, így én már egyedül toltam a maradék két 400 métert 82,4-re és 81,6-ra.
Úgy éreztem, hogy jól megy a futás és tudnék sokkal jobbakat is futni, de nem akartam nagyon erőltetni a dolgot, mert a hétvége után pont elégnek éreztem egy könnyedebb résztávot. Ez sikerült is még azzal együtt is, hogy kevesebbet futottunk, mint azt terveztük.
Az mindenesetre biztos, hogy jó erőben vagyok, mert nem sokon múlt, hogy nem vállaltam be a 3:20-nál alig gyengébb 1000 métereket, majd a levezetés alatt is volt még kedvem rohanni. Persze ekkor már bőven csurom vizesek voltunk, ami azért a rekortánon nem éppen gyorsítja az embert és amúgy is éreztem, hogy a lassabb részeken fázom.
Összesen futottam tehát négy darab 300 métert és négy 400 métert, ami nem sok, de a Téli Mátra után két nappal nem is nagyon kellett volna sokkal több. A Levezetés bő négy kili volt, mint mindig, ha a pályáról futunk haza.
 
Összesen 17km, 84:37

Max. pulzus: 168
Átlag pulzus: 141
Megnyugvási: 73 (146/73)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.