Váltakozó futás aszfalton

Jól sejtettem, hogy a hétfőn mért súlyom csak egy kis megugrás volt, mert ma reggel csak 72,8kg voltam, ami az eddig mért legkevesebb.
Egész délután mindenhol azt szajkózták, hogy jön a vihar és mindenki óvatoskodjon, de természetesen ennek ellenére ma se maradhatott ki az edzés. Mondjuk annak tükrében, hogy mennyire fújt a szél egyáltalán nem meglepő, hogy edzettünk. Nem igazán nevezhető ez a szél még viharosnak, bár ami késik nem múlik.
Mai napra váltakozó futás volt tervbe véve és el is indultunk Gerivel a Síkvölgyi temető felé. Nagyon nem esett jól a futás és annak ellenére, hogy délkeletre mentünk szembe fújt a szél. Olyan hat kilométer tájékán kezdtük el a váltakozót, de addig már kinyafogtam magam Gerinek. Nagyon visszafordulhatnékom volt. Lábra úgy tűnik elég rendesen betesz a szerdai tornatermi edzés, mert nagyon nem volt bennem erő. Aszfalton ilyet nem szoktam érezni, csak nagyon hosszú futások végén.
Azért csak elkezdtük a váltakozót és én rögtön a halálomon voltam. Elkanyarodtunk jobbra síkvölgy előtt, mintha Várgesztesre mennénk. Kezdetben talán olyan 3-400 méter gyorsakat mentünk és majd ugyanennyi lehetett a lassú is, de én rendszeresen lemaradtam mikor Geri vezetett, sőt volt, hogy hamarabb be is fejeztem a gyors szakaszt. Geri egyszer még vissza is fordult értem. Balra kanyarodtunk a terv szerint neki a Vértesnek az aszfalton, de nem voltak olyan nagyok a fölfelék és igyekeztünk a lankásabb, vagy lejtősebb szakaszokat megfutni. Ezen az úton aztán mentünk tovább rugógyár felé és én egyre jobban mozogtam, ami nem utolsósorban a 2-300 méterre, majd még rövidebbre változó szakaszoknak volt köszönhető. Azért ahol felfelére jött ki a gyors szakasz, ott eléggé szétvoltam, de valahogy csak kibírtam. Tulajdonképpen itt már egész jól haladtunk, néha egész keveset pihentünk, de azért a lassúak még 5 perces tempó fölött voltak.
Visszaértünk Tatabányára és még csináltunk pár váltakozót, így összesen 36 perc lett a váltakozó szakasz, ami 8km biztos megvan, azaz olyan 4:30 -as ezrekre tippelnék ezen a részen. Innentől hazáig már csak levezettünk, igaz még közel 6km volt ez is. Novemberben egyszer már futottuk majdnem ugyanezt a kört, akkor 18km-nek beírva. Erre most közel 2km pluszt tehettünk, de lehet kicsit még többet is, de nem hiszem, hogy 19km-nél nagyobb lenne a mai edzés.
Nagyon rosszul indult az edzés, de a közepe fele sikerült kicsit felpörögni és onnantól egész tűrhető volt. Szerintem a szerdai tornatermi edzés fog meg annyira, hogy csütörtökönként nem birok normálisat futni. A pulzusomat nem tudom 170 fölé tolni, ami azért nálam fura. Olyan 180-ra mindig fel szokott menni, ha keményebb résztáv van, de 170 fölé még egy emelkedőben is felmegy, vagy egy ilyen váltakozó közben. Érzem is, hogy lábra nem mennek ezek a futások, mintha két kifacsart rongydarab lenne a lábam. Semmi dinamizmus nincs a mozgásomban, bár ez most a végére valamennyit javult.
Ezzel az edzéssel nincs különösebb bajom, sőt örülök, hogy megcsináltam, de azért valamit ki kell találni, mert ma csak Gerinek volt köszönhető, hogy nem 8-10km könnyűt futottam. Azthiszem nem ártana repülőzni néha, főleg a szerdai edzés végén és lehet nyújtani is többet kellene, akár futás előtt is.
 
Összesen 19km, 180 szint, 89:47
 
Max. pulzus: 168
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási: 44 (137/93)
 
A váltakozó szakaszt nem mértem, de a 140-160-as pulzustartományban, illetve alatta és fölötte töltött idők megvannak:
 
140 alatt: 36:13
140-160: 40:52
160 felett: 12:42

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.