Ez katasztrófa volt – 2x2000m, 3x400m

Újra kicsit könnyebb lettem, mert ma reggel már csak 73,3kg volt a súlyom.
Rettentően jó idő van mostanában és ez ma se volt másképp, kár, hogy mire hazaérek már rég sötét van. Azért még simán 10 fok volt, mikor hazaértem.
Nagyon fáradt voltam, délután, de ez csak a kialvatlanság miatt van, mert amúgy pihentnek érzem magam. Geri nem tudott még edzeni indulni, így megvártam, de ez egészen sokáig tartott, így csak 8 óra után kezdtük az edzést. Én ekkorra már majdnem bealudtam és nagyon nem volt kedvem futni, főleg nem résztávozni. A hátsó útvonalon mentünk ki az atlétikai pályára és néhol már egész jól pörögtek a lábaim, főleg a vége felé. A kellemes 10 fok körüli idő felébresztette a testem, így azért már nem okozott gondot elkezdeni a repülőket és a tervezett 3×2000 méter sem tűnt olyan vészesnek. Bemelegítés 30:16 lett.
Futottunk 6 repülőt, majd nekikezdtünk a 2000 métereknek. Én 7:30-as kétezreket akartam menni, mert nem volt célom, hogy nagyon megszaggassam magam a pihenőhetemen, de ez a terv hamar megdőlt.
Az első 2000 méter ugyan 7:28,3 lett, de nagyon nem esett jól. Gyakorlatilag végig kellett küzdenem az egészet. Átlagpulzusom mindenesetre csak 162 volt és a végén is csak 170.
A második 2000 aztán már maga volt a pokol, mert 164-es átlagpulzussal futottam egy 7:44,9-es kétezret, végén 165-ös pulzussal. Igazából a végét már nem is erőltettem, mert éreztem, hogy ennek az égvilágon semmi értelme nincsen így. Biztos, hogy tudtam volna jobbat futni, de nem úgy, hogy 3:45-ös tempóért kell küzdenem.
Beálltam még Geri utolsó kétezrébe és az első, harmadik és ötödik 400-at lefutottam vele. Ezek 85,7 ; 83,9 ; 83,3 ; lettek és relatív jól mentek, sőt tudtam volna jobbakat futni, ha otthagytam volna Gerit. Végén 169-ről 114-re ment le 1 perc alatt a pulzusom.
Levezetésként hazafutottunk, ami 21:44 lett.
 
Nagyon kiakasztott ez a mai edzés, mert azt hittem, hogy 7:20-7:30 körül lazán fogok tudni futni, ehhez képest nagyon rosszul ment az edzés. Kegyetlen lassú vagyok és ez önmagában nem meglepő, de a mérték igen és az is, hogy Tatán simán futottam 4 perces ezreket 7 kilin át és máskor is futok 4:30-4:40-ben könnyű futásokat. Ez a mostani tempó kiábrándító.
A 3:50-ért küzdöttem, pedig anno ennél még kicsit gyorsabban futottam a maratonim első 32km-ét.
Nem értem, hogy miért nem tudok jobb tempót futni 2000 méteren, mint akkor amikor hosszabbat kell futni. 4 percesben Tatán akár 20km-t is mentem volna, igaz lehet az se esett volna jól. Nem értem, hogy a minimálisan jobb tempó miért nem megy, ha csak 2000 métert kell futni. Biztos számított valamit, hogy este 9 körül próbáltam résztávozni, de ez ennyit tuti nem számíthatott, még azzal együtt se, hogy a tegnapi tornatermi edzés után se a legszerencsésebb a gyorsítás. Most amúgy izomlázam sincs tőle.
Ezt az egészet arra se lehet fogni, hogy nem résztávozok, mert a 2004-es maraton előtt egy évig nem futottam semmi gyorsat.
Ráadásul nem az a gond, hogy gyenge vagyok, vagy beteg, mert a nagyvölgyben olyan jó felfelét futottam, ami azt sugallja, hogy kifejezetten erős vagyok. Hosszú futásokkal sincsen semmi gond, szóval egyszerűen csak lassú vagyok. Minden más rendben van.
 
Most jönne jól, ha lenne egy edzőm, aki tudna mondani valamit, de ez elég reménytelen. Felnőtt tájfutókkal egyetlen edző sem foglalkozik ideheza, az atléta edzővel pedig aligha lehetne megértetni, hogy miért jó az, ha terepen futok, ráadásul ilyen lassú emberekkel nem is szívesen foglalkoznának.
Azért várom az önjelölt edzők hozzászólásait, javaslatait, legfeljebb nem fogadom meg. Sőt, ha valaki tudna mondani valami szakkönyvet, ami segítene kialakítani az edzéstervemet az is jó lenne.
 
Alapozás közben mondjuk nem vág mellbe a lassúságom, de jó 1 hónap múlva el kellene kezdeni gyorsulni és nem tudom, hogyan fogom ezt elérni. Amivel most próbálkoztam az biztos nem vezet sehova, mert 8 perces kétezrekkel értelmetlen résztávozni. Annál már sokkal jobb megoldás, ha lendületes futásokat csinálok. Egy 40 perces 10 kilométer például biztos menne és hasznos is lenne.
Másik lehetőség, hogy Iglói Mihály féle edzésmódszerrel sokszor futnék viszonylag könnyű és rövid résztávokat. Most például simán beleférne még egy könnyebb edzésbe is, ha futnék benne 85 körüli négyszázakat. Ettől igazán el se fáradnék, de csak gyorsulnék már tőle, elvégre az már közel 3:30-as tempó. Idővel aztán nyilván futnék gyorsabb 400-akat is, de tavaszig biztos nem keményen.
 
Összesen 17km, 83:42
 
Max. pulzus: 178
Átlag pulzus: 145
Megnyugvási: 42 (137/95)

“Ez katasztrófa volt – 2x2000m, 3x400m” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Több mint 23 év futásés számos sérülés, kihagyás után azt tudom mondani,hogy egy pihenős héten futott rossz közérzetű résztávos edzésből nem kellene ilyen messzemenő következtetéseket levonni. Egy pihenős héten az ember mentálisan is pihen, ráadásul minden ilyen héten megfigyelhető egy holtpontos nap, amikor az emberen kicsapódik a fáradtság. 1-2 nappal az ilyen futások után aztán meglepően jól szokott menni a futás. A pihenős heteken jobb lenne inkább rövidebb, fölrázó jellegű résztávos futásokat csinálni. Az pedig, hogy milyen gyorsan tudsz megfutni egy résztávos edzést, az állóképesség és pillanatnyi fittség kérdése, nem pedig a gyorsaságé. A naplódat olvasva úgy tűnik, hogy jó úton jársz és a hegyeken futott magasabb pulzusú szakaszok megfelelően fejlesztik ebben az időszakban az állóképességedet. Tehát türelem mert ezeknek a futásoknak bőven meglesz az eredménye. És nyugodtan hallgass a Polar órádra a terhelés megtervezésénél.

  2. Szia! Köszi, hogy írtál.
    Sajnos az edzések eléggé a körülményektől függenek. Ha van időm, akkor tudok hosszabbat, keményebbet edzeni, ha nincs, akkor nem.
    Ráadásul másokhoz is alkalmazkodom, hogy ne kelljen mindig egyedül futni. Tegnap is csak azért jutott eszembe ilyesmit edzeni, mert Geri ezt futotta.
    Egyébként ha mr pulzus: az elmúlt 2-3 napban feltünően nem tudom magasra feltolni a pulzusom, illetve 160 körül már nagyon keménynek érzem a futást. Max. pulzusom azért még mindig 180 fölött kell, hogy legyen.

  3. Szia!
    Meg szeretném kérdezni, hogy az oldaladon kitett reklámokat milyen dobozba kell linkelni, és hogyan? Jah, és azt is meg szeretném kérdezni, hogy ehhez hozzá kellett-e járulnia a blog.hu-nak, vagy csak egyszerűen nem szólnak érte? Ennél a szolgáltatónál lehet?
    Kérlek válaszolj az e-mail-emen. Thx & bye
    Andrej

  4. Szia Zoli,
    Egyet értek Korsós Zolival, jó úton haladsz és ezt a résztávos edzést nem kellett volna megcsinálni. A pihenő hét legyen pihenőhét. Még ha így nem is kell egyedül futnod. Kőrözhettél volna könnyen a pályán, Geri csinálhatta volna volna a maga edzését és akkor sem vagy egyedül a sötétben. Ezt már én is a saját bőrömön tapasztaltam.
    Ezek szerint rossz helyen voltunk szerdán, mert a Dózsa tornatermében 6-kor mások fociztak.??? Van egy másik tornaterem is?
    Petya

  5. Szia!
    Ez gáz. Végre eljöttetek és akkor is potyára utaztatok. Bocs, hogy nem szóltam, hogy a kis tornateremben vagyunk. Az pont a másik végén van az iskolának. Gondolom ezért kerestél 6 után kicsivel. Csak másnap vettem észre a hívásod. 🙁

  6. Szia,
    ezért kerestelek. Kicsit gyanús volt hogy a Gy. Zoli, Geri sem veszi fel, de akit megkérdeztünk az sem tudta, hogy van -e még terem máshol. Na mindegy.
    Egyébként holnap lehet, hogy Gerivel nyomunk egy hosszút reggel melóm után. Jó lenne, ha jönne mert egyedül kegyetlen lesz hazaszenvednem a hegyen, de akkor is megcsinálom. Végre akarok már egy 2,5 óra körülit is.
    Én is láttam a hívásod másnap, de gondoltam hogy csak rá akartál kérdezni az én szerda esti hívásomra. Sebaj, majd egyszer…
    Petya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.