Hülye vagyok

Hát ez a nap is jól alakult futás szempontjából, mert este fél 10-kor végeztem Óbudán. Végül Lőrincre mentem haza, mivel holnap is Pesten kell dolgoznom, így kicsivel 10 után már otthon is voltam. Az eső persze szakadt, szóval minden körülmény adott volt.
Persze én ennek ellenére elkezdte öltözködni és nekiindultam futni, hála az égnek már csak szemerkélő esőben. 6-8km-t terveztem futni és mivel egész jól éreztem magam, így végül utóbbi lett, azaz 8km-t futottam.
A régen jól bejáratott háztömbköröket futottam, összesen kilencet. Érdekes módon a bokám olyan szintem rendben van, hogy észre se vettem. Már megtettem 1-2km-t mikor eszembejutott, hogy nem ártana vigyázni rá. Ez igen felemelő érzés volt.
Ugyan 10 perc után elkezdtem gondolkozni azon, hogy mi a fenét csinálok én kint a szemerkélő esőben így este 11 óra felé, de azért csak köröztem tovább.
4 és 4:10 közötti köröket mentem, ami kicsivel jobb, mint 5 perces tempó, a pulzusom pedig végre egész normálisan alakult. Azthiszem a mai nappal végre átléptem a normális állapotba a sérülés utáni lábadozó edzegetésből.
Örülök, hogy kimentem futni, de azért ez így nem egy tartható állapot, remélem nem nagyon lesz ilyen eset a jövőben.
 
Összesen 8km, 37:27.
 
Max. pulzus: 159
Átlag pulzus: 154
Megnyugvási: 41 (155/114)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.