6x1000m, a végén már 3:14-re

Ma egy csomó minden a futást érintő negatív fejlemény derült ki a munkahelyemen, így kicsit később fogok mostanában hazaérni és ami mégnagyobb baj, hogy sokat kell majd a pesti irodába járnom. Ez mind-mind az edzés elől veszi el az időt és várhatóan már heteken belül rákényszerülök, hogy sötétben eddzek.
Ennek következtében kicsit kedvemet veszte autóztam hazafelé, de valami olyan hihetetlen gyönyörű idő volt, hogy sajnáltam, hogy ma nem a hegyre megyünk futni. Nem zavarna, hogy jön az ősz, hiszen az őszi erdő is gyönyörű, sőt a téli is, de ebből nem sokat lát az ember, ha sötétben fut.
Geri jött át hozzánk és innen indultunk futni. Természetesen még indulás előtt elmentem WC-re tanulva a mostanában előforduló rossz tapasztalatokból.
A bemelegítés viszonylag könnyen ment, de nem vágytam a gyors futásra és a repülők sem estek olyan nagyon jól. Gimnasztikáztam még egy kicsit majd nekikezdtünk az edzésnek, ami a múlt hetihez hasonlóan 6x1000m volt.
 
3:26,2 (168/100)
3:24,3 (171/103)
3:22,1 (175/113) Kicsit kevesebbet pihentünk, mert pont kocogók jöttek a pályán és nem akartuk elénk engedni őket.
3:22,3 (174/110)
1:59,6 (171/111) Elmentem Wc-re és csak 400m-nél álltam be Geri mögé.
3:14,2 (178/126) Egy perces megnyugvási pulzus: 52
 
Kicsit küzdősen, de haladtam az edzéssel és igaz, hogy Geri néha otthagyott, ám én elégedett voltam a saját időimmel. A negyedik ezerben nagyon rámjött a vécézhetnék és kénytelen voltam megállni elintézni a dolgom, így csak 600 méterre tudtam visszaállni Geri mögé. Ehhez is futnom kellett vagy 100 métert közepes tempóban, különben nem értem volna oda.
Az utolsóban Gerinek akadtak gyomorgondjai, így én álltam előre és maradtam is végig elől. Igen jó tempóban sikerült elkezdeni az utolsó résztávot és nagy küzdelmek árán sikerült is többé kevésbé a végéig tartanom. Geri jól lemaradt, majd ő rohant vécére a vége után.
Jó kis edzés lett ez, kár, hogy az ötödikből kihagytam 400 métert. Az utolsó ezer kifejezetten bíztató, mert évek óta nem futottam ilyen gyors ezret. Egy másodperccel még jobb lett, mint múlt héten az utolsó.
 
Visszafele kicsit lassan kocogtunk, mert Gerinek később se volt túl jó a gyomra. Nem tudom mi lehet velünk mostanában, mert elég sűrűn vannak hasonló gondjaink. Nem hiszem, hogy valami kaja lenne a ludas, inkább az étkezés időpontját kell távolabb tenni az edzéstől.
Visszajött a kedvem az edzésekhez, de ehhez kell, hogy Gerivel eddzünk, mert egyedül nagyon kegyetlen lenne.
 
Összesen 15km, 70:10
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási pulzus az utolsó 1000m után: 52 (178/126)
Megnyugvási pulzus a levezetés végén lépcsőmászással: 23 (139/116)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.