Előretekintés – Főiskolás VB

Már a 2004-es Főiskolás VB óta foglalkoztat az idei verseny. Mindig is szerettem a Szilice környéki terepeket, első sorban a borókával kombinált töbrös részeket. A tavalyi Szlovák Nagydíjon aztán sikerült 3. helyen végeznem, ami cudar fizikai állapotom fényében különösen jó eredmény. Ekkor már teljesen fel voltam villanyozva és az idei VB egyre gyakrabban jutott eszembe. A 2006-os alapozást is elsősorban a Főiskolás VB felkészülés részének tekintettem. A többi világverseny nem mozgatott úgy, mint a Főiskolás. Egyértelműen ez volt tehát az év legfontosabb célkitűzése már a kezdetekkor is.
Egy kemény december után a munka miatt az edzések elmaradoztak és már veszni látszott minden, így a versenyre való kijutás is, főleg a Postás Kupa után, ahol nagyon leszerepeltem. Nincs mit szépíteni a dolgon. Edzetlen voltam és nem tudtam akkor jobbat futni. Április közepe tájékán aztán elkezdtem edzeni, ami nagyrészt Gerinek köszönhető, valamint annak, hogy később sötétedik és kocsival járok azóta dolgozni, így több időm is marad.
A 2. válogató versenyre a Thermenland Open-re így egész jó állapotba kerültem és csak az mozgott a szemem előtt, hogy ki kell jutni a Főiskolás VB-re. Ez az erőltetett és egész jól sikerült hosszútávnak és a bravúros sprint futásnak a következtében most már úgy néz ki, hogy sikerült is. Most hétvégén még van egy Cseh verseny, ami válogat, de várhatóan ezen már nem fog múlni a részvételem. Ami miatt a Cseh verseny mégis fontos, az az, hogy a Középtávú Cseh OB beleszólhat, hogy ki milyen számban indul majd a nyáron.
Mivel középtávon és klasszikuson szeretnék indulni, így egy jó futással bebiztosíthatnám magamnak ezt a két számot. A váltó még szintén fontos szám, de az szerintem úgyis csak a helyszínen dől majd el.
Egyedül a Sprint nem mozgat, bár ha lehetne indulni minden számban akkor ezt se hagynám ki, ám erre kevés az esély.
 
Egyre több információ van a VB honlapján, amiből kiderül, hogy számomra nem igazán kedvező a számok sorrendje, mert 1. nap klasszikus lesz, majd a középtáv, sprint és a váltó. Így aztán, ha sikerül közép és hosszútávon is indulnom, akkor nem lesz köztük pihenőnap.
Másik bosszantó dolog, hogy csak a klasszikus lesz töbrös részen, méghozzá a várt és rég nem használt Gombaszeggel szembeni fennsíkon. A középtáv sajnos Kassától még keletebbre lesz megrendezve egy elég szintes terepen. A 6,7 km és 235m szint azért nem olyan vészes, de jobban örülnék egy váltóhoz hasonló pörgősebb terepnek. Azért ez sem tűnik lassú terepnek és talán ebben a számban lehet a legjobb esélyem. A 2004-es Vb-ből kiindulva reálisan a 20-ba kerülés lehet a cél, de 10 körül se kizárt végezni. Ahhoz persze egy tökéletes futás kellene.
A hosszútáv már keményebb falat, mert ott a fizikai képességek talán jobban korlátozzák az elérhető eredményt. Ott a 30-40 közötti helyezés tűnik reálisnak, ám a töbrös terep megtréfálhatja az ellenfeleket (is), ez pedig adhat némi okot arra, hogy ennél jobb helyezésben reménykedjek.
A váltó nagyon érdekes lehet, mert jól ismerjük a terepét és az előző VB tapasztalatok alapján itt nagyot lehet futni. Négy jó futással akár a 6-ba kerülés se tűnik irreális elvárásnak.
 
A lényeg, hogy van még hátra bő 2 hónap a Főiskolás VB-ig és ez alatt rengeteget lehet edzeni és fizikálisan jó állapotban odaállni a VB-re. Készülök nagyon. Ez a nekem való világverseny.

“Előretekintés – Főiskolás VB” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia Zoli,
    Örültem megint hogy olvashatom az írásaidat. Tájfutással kapcsolatos dolgokat mindig élvezettel olvasom.
    Ahogy beszéltük a váltón jó lenne futni egyet-kettőt valamikor, remélem összehozzuk egyszer.
    A maraton után leeresztettem, most szívom vissza magam megint. A THAC-kupán indulok, meg a Megalóduszon 2. nap. Ott talán összefutunk.
    Jó edzést és felkészülést a Főiskolás VB-re.

    Ádám Peti

  2. Szia!
    Várgesztesre én is megyek, de ha addig is kedved támad (délután 6 után) velünk futni, akkor megbeszélhetünk valamit.
    Sajnos nekem más időpont nem jó.

    Zoli

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.