Visszatekintés – Rövidtávú OB 2001

2006 június 1, 18:54Címkék: , , , , | Nincs hozzászólás


Életem talán legtökéletesebb futása 2001-ben volt az akkor még Rövidtávú Országos Bajnokságnak hívott középtávú OB-n. Azóta ezt a tökéletes futást próbálom megismételni. Elérni azt, hogy egy pályán kihozzam magamból a maximumot, mint akkor. Átélni azt az örömöt, amit akkor első éves felnőttként éreztem egy tökéletes verseny után. Azóta imádok utoljára rajtolni, főleg, ha selejtezőn harcolom ki az utolsó pozíciót. Ha onnan indúlva nyer az ember, akkor nyer a legszebben. Nem kell várni a többeik eredményére, csak egyszerűen minden addigi időnél jobbat kell futni.

Ez az OB meghatározó élmény marad egész életemben. Hiba nélkül, jó fizikai állapotban futottam és vertem rongyá az egész hazai mezőnyt, akkor amikor kellett, az OB döntőn. Rövidtávú OB 2001 - döntő

KisDoma pár hónappal a verseny után azt mondta, hogy szerinte ez az eredményem egy felnőtt világversenyen elég lett volna az első 20-ba kerülni. Ez a mondat még egy megerősítés volt számora abban, hogy nagy eredményt értem el. Emlékszem célbaérés után, amint megtudtam az eredményt hanyattvágtam magam a homokba és az eget néztem, az eredményhírdetésen pedig úgy éreztem nekem szól a himnusz. Ezek az emlékek nem hagynak nyugodni. Át akarom élni őket még legalább egyszer!

Anno Düdü kérésére írtam le ezt a futást, így most be tudom másolni az akkori emlékeim:

“Már előző nap lementem Kiskunhalasra, egyedül vonatoztam le, így volt időm gondolkodni a versenyen. Volt bennem egy kis bizonyítási vágy, hiszen újdonsült MEAFC-osként még nem mutattam fel túl sokat, de azért az Éjszakai OB 2. hely már megvolt. Igazából jobban foglakoztatott a váltó, mint a rövidtáv. Azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg nem jön haza Doma, és hogy mire lehetünk jók, ha nem jön. Este kiderült, hogy biztos nem jön, így nem én leszek az első futó, ami egy kis megkönnyebbülés volt annak ellenére, hogy már egészen beleéltem magam az első futó szerepébe.
Szombaton aztán már csak az aznapi verseny foglalkoztatott. Elhatároztam, hogy nem rohanok nagyon a selejtezőn, mert egy lassabb tempóval is simán be lehet jutni és a végén se lenne jó indulni. Szép nyugiban futottam le a pályát egy kisebbet hibázva a vége felé. (Nem lehetett több 20 másodpercnél.) A befutón még le is lassítottam, mert éreztem, hogy fölösleges sietni. Gyorsan elrántgattam Atát egy rövid levezetésre, majd kicsit gimnasztikázni, ahogy Kazibá kérte. Megnéztem az eredményeket: a legjobb időt futottam aminek nem igazán örütem részben a rajtkarantén miatt, részben pedig azért, mert nem szeretem, ha a legjobbak indulnak utánam. Aztán kiderült, hogy én megyek a három futamgyőztes közül utoljára. Ez kicsit jobb helyzet, mintha Vinicz és Fecó kergetne. Azzal úgyse lehet már eredményt elérni, ha 3 perccel befog valaki. Volt pár meglepetés kieső, amit nem igazán értettem, mert úgy éreztem, hogy ezen a terepen egyszerűen nem lehet hibázni. Az eredményeket nézegetve azt láttam, hogy nem túl sűrű a mezőny. Elgondolkodtam azon, hogy ha sikerülne hiba nélkül futni délután, az már egy hasonlóan lassú tempó mellett is jó lehet egy dobogóra. Még egy kicsivel gyorsabban fogok futni és nem kockáztatok semmit. Atával arról beszélgettünk, hogy Gyurikának azt ígérte Lantos Zoli, hogy ha nyer, akkor ő mehet a felnőtt VB-re. Nem tudom miért, de abban biztos voltam, hogy Gyurikát ma meg fogom verni. Bíztam benne, hogy ez az utolsó utáni lehetőség még velem kapcsolatban is él és akár még a VB-re is kijuthatok. Tóth Zsuzsi azt kérdezte, hogy mi a célom a döntőben, mire én azt válaszoltam, hogy minimum a dobogó. Utána elgondolkoztam azon, hogy nem volt e ez egy kicsit nagyképű kijelentés.
A rajtba jó korán kellet indulni a karantén miatt, így én egy fél palack ásványvizet is vittem. Többen együtt sétáltunk ki, majd ledőltünk az árnyékba és beszélgettünk. Babonából ugyan oda mentem el vécére, mint délelőtt. Annyit melegítettem amennyit mindig is kellene, pár repülő is volt benne. Oláh Katival és Stanyóval együtt futottunk. Jó volt látni, hogy már csak a legjobbak vannak a rajtban.
Térképfóliát direkt nem vittem, mert azzal a repülőrajtnál túl sokat veszítenék. Stanyóval egyszerre rajtoltunk és ő rögtön elkezdett rohanni mint az őrült. Én meg hagytam hogy lehagyjon, had lássa, hogy észnél vagyok. Egy hosszabb átmenettel kezdődött a pálya, így vagy 500 méteren át csak rohanni kellett. Kicsit zavart, hogy Sinkó Jani gyorsabban fut mint én, de végül ő elkanyarodott balra. Az első pontra biztoságit kell menni, mondogattam magamban, ennek ellenére egy viszonylag távoli támadópontot választottam, de nem sokkal a pont előtt egy csapást láttam és tudtam, hogy ez már oda vezet. Mikor megláttam a pontom épp elrobogott keresztbe Oláh Kati (egy percel előttem indult). A kettes pontra nekem is arra kellett menni, mint Katinak, de már nem láttam. Egy rövid átmenet volt a 2., így alig kellett elindulni, már látszott is a jellegfa aminél a pontnak kell lennie. Mikor a pontra mentem be, már újra láttam Katit. A 3. pontra menet fiatal fenyvesben kellett az ültetési irányban futni. Én pár sorral Kati mellett mentem, gondoltam így nem fog zavarni mikor elmegyek mellette. Kiértünk a fenyvesből és egy mély homokos szántáson kellett átfutni és látszott, hogy hova kell menni a túloldalán. Hiába erölködtem, de Katihoz alig tudtam közelebb kerülni. Fogta előttem a pontot és megint arra indult amerre nekem kell. Kicsit kemény volt a mély homokban futni idáig, így ebben a rövid átmenetben nem is próbáltam nagyon hősködni Katival szemben, de mire a pontra értünk már majdnem együtt voltunk. Megint ugyanabba az irányba indult mint én, de ezúttal én kicsit jobbra húztam hozzá képest. Merőlegesen az ültetési iránynak kellett egy fiatal fenyvesben futni, a pontom a túlsó végén volt. Újra megnéztem a térképet és észrevettem, hogy amerre Kati megy arról kicsit biztosabban foghatnám a pontot. Makrai Évi rohangált össze vissza előttem. Látszott, hogy épp a pontot keresi. Éreztem, hogy még elég sokat kell menni, de megijedtem, hogy a végén én is így járok. Szerencsére mikor kiértem a túloldalán a fenyvesnek már tudtam, hogy rögtön balra ott lesz a pont. Ekkor megint észevettem Katit, aki megint az én pontomat fogja. Nemcsak kielőzni nem sikerült, de talán még messzebb is került pár méterrel. Végülis mindegy, mert a lényeg, hogy ez is hiba nélkül megvolt. Innen már másfele kellett mennem,mint Katinak. A 6. pont egy mélyedés végén volt és nem okozott gondot megfogni. Már az motoszkált a fejemben, hogy ezt az OB-t én nyerem meg, de gyorsan visszazökkentettem magam a valóságba, hiszen ez még csak a pálya eleje. Elindultam a hetesre, ami egy nagy semmi közepén volt, de volt tőle jobbra egy rét, amit könnyen beazonosíthatónak véltem. Mikor közeledtem, már tudtam, hogy tévedtem és elkezdtem folyamatosan térképezni, de nem tudtam biztosra, hogy pontosan hol vagyok. Láttam valami rétszerűséget, de én nem ilyenre számítottam. Azért úgy mentem be a pontra ahogy ter
veztem. Szerencsére tényleg az volt a rét, mert a pont símán meglett. A 8. pont egyenesen délre volt, nem is volt hosszú átmenet, így csak elidultam dél felé. Félútig egy tiszta fenyvesben kellett menni, de a pont már a réten volt. Kicsit féltem is, hogy nem fogom észrevenni, ha berakják egy bokor mögé, de hamar észrevettem pont abban az irányban amerre mentem. Itt sajnos nem néztem meg a pont előtt merre kell menni a következőre, csak azt tudtam, hogy kb. merőlegesen balra, így kicsit lassabban és nem tökéletes irányba futottam ki. Egy kissebb dombra kellett felfutni, ami nagyon nem esett jól, átvillant az agyamon, hogy ez fizikailag kevés lesz, de miután felértem a dombra újra pörögtem tovább. Megint azon járt az agyam, hogy ezt az OB-t én fogom nyerni, de tudtam, hogy nem ezen kéne agyalnom. Pont egy bozótfolt felé futottam, így egy kicsit kanyarodnom kellet. (Hülyéztem magamat, hogy máson járt az agyam, pedig ezt a bozótfoltot a térkép is jelöli, így eredetileg is úgy ellett volna indulnom, hogy kikerülöm.) Megkerültem a bozótfoltot és próbáltam kiolvasni a térképet, hogy mélyedésben, vagy dombon lesz e a pontom, de mielőtt sikerült volna már meg is láttam. Indultam tovább a 10. pontra. Fölmásztam a dombra a pontomról és kinéztem merre kell menni. Átvergődtem magamat a sűrű ültetett fenyőn és örültem neki, hogy minden bizonnyal jó helyre értem ki. Volt azért bennem egy kis bizonytalanság, de inkább azért kezdtem nézni a térképet, mert kicsit pihenni akartam. Így egy kicsit lassabban fogtam a pontot, de már bennem volt merre kell menni a kövekező két átmenetben. Egy nagyon rövid és nagyon egyszerű átmenet jött, nem is akartam elhinni, hogy ez már tényleg az én pontom. Megfogtam és indultam tovább a 12.-re. Ez egy hosszabb átmenet volt. Ki kellet futni egy merőleges útra, majd tovább egy rét szélén és az utána jobbra lévő fenyves után jobbra beugrani a pontra. Már elég fáradt voltam, de azért eröltettem nagyon a fölfelét is, arra gondolva, hogy ezt a többiek biztos símán megfutják. A jobbra lévő fenyvesbe akár be is lehettett volna menni, de én inkáb mégis megkerültem, nehogy a sűrű fenyvesben eleszítsem a fonalat. Símán jött a pont és végre egy kis lefele is jött. Éreztem, hogy ez egy hihetetlenül jó futás. Már megint hülyeségeken gondolkoztam: mennyi lehet az előnyöm? mit fogok csinálni a célban ha nyerek? Elég sokat futottam úgy, hogy rá se néztem a térkepre, amitől megijedtem, de mikor megint megnéztem, láttam, hogy semmi gond, jó irányba megyek és miután kiérek a rétre ott lesz a pont. Nem láttam meg egyből, de még mielőtt újra megnéztem volna a térképet észrevettem, hogy már majd kiszúrja a szememet a tőlem pár méterre lévő bója. A 14. pontra nem tűnt bonyolultnak odatalálni,mert csak ki kellett menni egy útra és befuti a szemben lévő erdőbe merőlegesen. Tőlem jobbra a bozótba csörtetést hallottam, azt reméltem, hogy már Viniczet értem utól. Ha ő az akkor már nyertem, mert ketten együtt már nem lehet hibázni. Nem ő volt az és már megint elterelődött a gondolatom a lényegről. Ráadásul a pont előtti réteket se láttam, pedig már látnom kellett volna őket. Szerencsére ugyan a réteket nem, de a nyiladékot megláttam és utána rögtön a pontot is. Indultam a 15. pont felé, egyből megvolt a kis rétcsík, amit kinéztem. Végigfutottam rajta, majd be szembe az erdőbe. Elég sokat kellet menni, de könnyű volt tartani az irányt, mert a sorok irányához könnyű volt viszonyítani. Biztos voltam a győzelmemben, hiszen ez már a gyűjtő előtti pont volt és a gyűjtőt már csak nem ronthatom el. Újra előjöttek a szokásos godolatok a győzelemről és már a befutáson járt az eszem. Megint visszarántottam magamat a valóságba, ránéztem a térképre, de nem találtam semmit se ami segíhet. Eredetileg azt gondoltam, hogy a tiszta erdőben észre fogom venni a pontot, így nem is próbáltam követni a tereptárgyakat. Már ott kellett volna lennie a pontnak, de nem volt semmi. Se pont, se semmi más ami segíthetne. Néztem a térképet és nagyon megijedtem. Azt gondoltam, hogy a sok hülye gondolatom a győzelemről most megbosszulja magát. Ahelyett, hogy a tájékozódással törődtem volna, már megint elkalandoztam. Szerencsére még pár lépés után észrevettem magam előtt a pontot. Alig pár másodpercet vesztettem ezzel az elbizonytalanodással és már csak a gyűjtő jött. Ráadásul egy elég könnyű átmenet. Csak ki kell rohanni a kerítés mellé, végigfutni melette és már majdnem ott is vagyok. Nagyon rohantam, mert tudtam, hogy közel a pálya vége és éreztem, hogy nagyon kifutottam magamat, de azt a keveset már ki kellett bírni. A gyüjtőre is sikerült egyenesen ráfutni. Mikor odaértem, hallottam egy ott álló embertől valami olyasmit, hogy első helyre jövök, de annyira el voltam foglalva a futással, hogy nem értettem igazán. Azt se fogtam föl, hogy kik álltak ott. A befutón még hajráztam egy óriásit, majd a célban már csak azt kérdezgettem, hogy: Megvan? Megvan? Vinicz ott feküdt a célban és mondták, hogy eddig ő volt a jó. Mikor megkaptam a kis cetlimet alig akartam elhinni, hogy 44 másodpercel jobb az időm.

Nagyon fura volt az egész futás, mert pár perccel utána, mikor kezdtem fefogni, hogy mi történt már úgy éreztem, hogy nem is én futottam. Olyan érzésem volt, mintha csak egy külső szemlélője lettem volna a futásomnak. Az egész olyan álomszerű volt. Amikor a figyelmem elterelődött a tájékozódásról, valahogy azonnal vissza tudtam magamat rántani abba a tökéletesen koncentráló állapotba, amiben a pálya 90%-át tettem meg. Ráadásul egyáltalán nem lehettem volna biztos a győzelmemben, hiszen a könnyű terepen más is futhatott volna hiba nélkül, akár nálam gyorsabb emberek is. Ennek ellenére valamiért biztos voltam benne már a pálya közepétől, hogy ha nem rontom el, akkor én nyerek.”

Selejtező részidők , Döntő részidők , Selejtező térkép , Döntő térkép

Hozzászólás írása