Ma pocsék napom volt. Rohadt nagy dugó Budapesten, aztán az esti edzés, amitől azt reméltem feldobja a napom és kicsit felpörget fordítva sült el.
1,5km-nél ugyanis kiment a bokám. Még mintha valami kis reccsenést is hallottam volna…
Azért azt éreztem, hogy nem szakítottam el a szalagjaimat, mint 2 éve, de a második számú bokakimenés címét azért minden bizonnyal elnyerte a zúzottkővel felszórt úton összehozott mutatványom.
Szabolcs várt rám az erdő túloldalán. Bírtam még futni és amúgy is reménykedtem benne, hogy a bokám viszonylag jól megúszta, így továbbmentem. Futottunk is jó 6km-t együtt utcákon, ami alatt csak néha éreztem, hogy nem oké a lábam. Már, már kezdtem bizakodni.
Miután elváltunk hamar rájöttem, hogy minden bizonnyal most egy darabig nem fogok tájfutni. Húsz méter macskaköves szakasz ugyanis majdnem kifogott rajtam. Minden lépés fájt, pedig nem raktam le rosszul a lábam, csak épp egyenetlen volt a talaj.
Miután ez tudatosult bennem alig telt el 10 másodperc és majdnem elgázoltak. Hát beillett volna egy öngyilkosságnak, ha a pillanatnyi hangulatomból indulunk ki.
Persze nem én voltam a hülye, hanem az autós, aki index és minden nélkül egyszer csak gondolt egyet és nagyívben balra rajtam keresztül akart bekanyarodni egy utcába. Világít a fejem, mint egy karácsonyfa ez meg vészfékezve is csak úgy tudott megállni, hogy félreugrottam. Szerintem az életben így nem ordítottam senkivel, mint az ürgével abban az 5 másodpercben.
Hirtelen kitört belőlem ennek a rohadt napnak minden dühe.
Futás után aztán megtekintettem a bokám, ami szépen be van dagadva.
Idei versenyeket lemondom. Nincs kedvem szenvedni, mint a Tipo kupán, az Euromeetingen, vagy a Középtávú OB-n.
Azt se tudom, hogy mit csináljak. Minden életkedvem elszállt. Egy darabig tuti nem futok egyáltalán és lövésem sincs elkezdek-e alapozni.
Rohadt demoralizáló ugyanis, ami az elmúlt 2 évben történt. Voltam 4 orvosnál, fizettem alkalmanként 4500 forintot gyógytornásznak és kb. 10x kezdtem neki az edzéseknek a bokaszalag szakadásom óta. Kipróbáltam mi van ha teljesen leállok hónapokig, majd rohadt nehezen küzdhettem magam fizikálisan. Már már kezdtem emberi alakot ölteni, hisz 78 kilóról 72-re fogytam és erre most megint szétcseszem a bokám. Azt nem tudom, hogy csak alapozás előtti szünet lesz a dologból, vagy végleg föladom. Magamat ismerve persze úgysem bírom futás nélkül, de most nagyon kész vagyok.
Aszfalton biztos tudnék edzeni, de ahhoz semmi kedvem, hogy esténként a sötét utcákon rójam a köröket.
Vége!
Összesen 10km, 51:36
Zoli!
Fel a fejjel. Nehogy feladd. Erdőn kívül is van élet, legfeljebb egy darabig velünk futsz aszfalton. Erre mondják, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik:)
Na a viccet félretéve pihend ki magad, aztán újult erővel és bokával várunk a Baluval.
nagyon elkeserít, hogy nem jön rendbe a bokád… de a megoldás egyszerű: nyomod tovább, és kész…
aztán ha megint kimegy, vársz egy picit, és újból nyomod tovább, ennyi…
Szabolcs