Pestről hazafelé álltam meg futni Óbarok végében. Tavaly ősszel már futottam itt egyet és akkor elhatároztam, hogy jobban megnézem.
Hát most sikerült. A hegyre felvezető ösvényt ezúttal ha nem is azonnal, de megtaláltam és így az első 20 perc egyezett legutóbbi futásom útvonalával. Már épp azon agyaltam, hogy végső soron nem is olyan szörnyű ez a terep, mikor az általam nem ismert részre értem. Addig néhol "Zuppás" volt a terep, néhol egyes és kettes zöld közötti, de nem beragadós bozótos, viszont innentől jó 20-25 percig csak a jobbra és ballra lévő dzsuva közt futottam az úton. Áthatolhatatlan irtások, felnőtt aljnövényzet és csalán mindenfelé. Alaposan át is kellett tervezni az útvonalam, mert egyszerűen a legtöbb út is járhatatlan volt.
Az tuti, hogy nem voltak normálisak az előző tájfutó generáció tagjai, mikor ilyen terepekre merészkedtek.
Szerencsére én egész jól megúsztam és még az egyik legnagyobb sziklafal tövében is leereszkedtem, hogy aztán a völgyön visszafussak Óbarokba.
Sikerült a tervezett 1 órát pont teljesítenem, de a tempóm nem volt nagy és egész szintes is volt a futás, így csak 11km lett.
Az külön meglepett, mikor felismertem, hogy Nagyegyháza és a falut határoló tó van az orrom előtt, mikor az amúgy valóban szép és nagy sziklákról letekintettem.
Összesen 11km, 280 szint, 60:12