Hihetetlen nap volt ez a mai. Kezdődött azzal, hogy napközben vagy 6-7 alkalommal is nyújtottam 2 percet. Edit ugyanis közölte velem, hogy a legjobb úton haladok egy valamikori gerincsérv felé a merev derekammal, ami amúgy is fáj néha. Megoldásként óránként 2 perc hajolgatást javasolt, ami olyannyira bejött, hogy a délutáni edzés kezdetén már egész emberi módon tudtam lehajolni.
Délután felhívtam mindenkit, hogy nem-e akarnak edzeni, de senki nem vette fel, így aztán Gánt Bányatelepnél megálltam futni egyet. Szuper idő volt és reméltem nem lesz unalmas az egy órásra tervezett mai edzésem. Utakon terveztem futni, hogy kíméljem a bokámat, de aztán másképp alakult. Olyan szuper idő volt, hogy nem hagyhattam ki a kopasz gerincekre, hegytetőkre felfutást ez pedig csak úgy sikerült, hogy lementem az utakról. Már az edzés elejétől kezdve rengeteg vadat láttam. Maximum 5 percenként elfutott egy őz, szarvas, nyúl, vagy róka előttem. Rókát én még ilyen közelről sose láttam és a tőlem 10 méterre velem szemező őzikét se szoktam még meg.
A bokám nagyon jól bírta. Végre nem csak nem bicsaklott meg, de még csak nem is éreztem, hogy más lenne, mint a másik. Ahogy haladtam előrefelé egyre bátrabban mertem letenni és egyre inkább el is felejtkeztem róla. Szintet egész sokat futottam, hisz minden dombot, gerincet megjártam és ki is értem a Csákberény felé vezető műút melletti dombokra. Természetesen azokon is végigbucskáztam, többször megállva nyújtani kicsit és a tájban gyönyörködni. Hihetetlen ilyenkor a természet. A füves dombtetők se semmik, de egyik irányba a Vértes, míg a másikba a szántóföldek több citromsárga repcefölddel. Nagyon élveztem a futást és akaratomon kívül többször versenyt futottam egy-egy nyúllal, vagy őzzel. Jól ment a futás, de azért főleg dombnak fel a vadak verhetetlenek.
Sikerült kicsit el is keverednem egy helyen olyannyira össze-vissza futottam persze végig terepen, ami csak füves mezőket, ligeteseket jelentett. Végül azért rátaláltam a kocsihoz vezető útra és már nem volt csak 500 méter mikor még egy utolsó domboldalra bevágtam. Lábam elé nem nagyon kellett nézni, de azért néha csak oda lestem és egyszer csak mintha bevillant volna a fűben egy mobiltelefon. Túlfutottam rajta lendületből, de csak visszamentem megnézni, hogy jól láttam-e. Valóban egy mobil volt, méghozzá egy sértetlennek tűnő Nokia telefon.
Letudtam az utolsó párszáz métert, majd megpróbáltam bekapcsolni. Meglepetésemre sikerült, de persze a PIN kódot nem tudtam. Beletettem a saját SIM kártyámat és megnéztem a telefonkönyvet. Reméltem, hogy találok egy számot amit felhívva kideríthetem a tulajdonos kilétét, de kitaláltam azt magamtól is. Csonti, Golyó és egyéb tájfutó számok szerepeltek a nevek között, no meg a "Szervusz Drás" köszöntés is sokat segített.
Mint kiderült Szivák Andris telefonját találtam meg, amit még decemberben hagyott el. Ehhez képest a telefon működik, még az aksi sem merült le, igaz kikapcsolt állapotban kellett kibírnia a 4 hónapot. Nem semmi reklám ez a Nokiának. Egész telet, havat, esőt, mindent túlélt a telefon.
A Nokiától a reklámért cserébe szívesen fogadok egy egész nyaras Finnországba szóló meghívást! :)))
Olyan álomszerű volt ez a nap. Egyszerűen egész futás alatt azt éreztem, hogy most egycsapásra minden jó lett. Jól esett a futás, bokám teljesen jónak tűnik már pár napi újfajta nyújtás és tornáztatás után. Csodás idő, vadak mindenfelé… Úgy éreztem a futás második felében, hogy a mai nap a fordulópont az elmúlt másfél év sérüléssel szenvedés után. Gondolkoztam is rajta, hogy épp a sérülés előtt nem sokkal futottam itt egy hasonló kört. Most meg pont a sérülés után vagyok és ezzel lezártam ezt a szerencsétlen időszakot!
Egész edzést hurráhangulatban tettem meg, aztán mindezek után még ez a telefon. Tisztára, mintha égi jel lenne.
Természetesen a bokám tornáztatását, nyújtását is csinálom. Ráadásul holnap érkezik a Stabilitás-tréner nevű céleszköz is.
Összesen 13km, 500 szint, 72:11
Ezt jó hogy irtad azt hiszem nekem sem ártana napközben egy kis gimnasztika, sok irodai munka nem segit a gerincnek.