Végül úgy alakult, hogy Edit és Árpika is jött a Téli Mátra teljesítménytúrára, ahová mindannyian Gyurikával mentünk. Fecó sajnos sérült, így ő nem tud futni, de Gyurikával ketten a 36km-re neveztünk, míg Edit és Árpika a 42km-t gyalogolta.
Érkezés után meglehetősen hideg idő fogadott minket és friss fél centis hó. A rajt előtt aztán beesett Fecó edzőtársa (Lajtos Márton) és még két srác akik velünk együtt indultak el. Fecó előre vázolta a helyzetet, miszerint elég kemények a srácok, de terepen nem mozognak valami jól. Én azért abból indultam ki, hogy ha valaki 2:20-on belüli maratoni futó, akkor fényévekkel jobb nálam. Az elején szerencsére elég lazán indultunk, majd az első gondokkal Mátrafüred elhagyása után szembesültünk, ugyanis igen sokan gyalogoltak a kis ösvényen és nehéz volt őket előzgetni. Gyurika ment elől, mögötte Lajtos Marciék és én elég hátulra maradtam, amin gyorsan változtatnom kellett, mert Gyurikától kezdtünk lemaradni. Elég nehéz volt előzgetni az embereket, főleg, hogy volt pár farmerban kocogó srác is, de azért az erdőbe beugrálva sikerült felzárkóznom. Persze Lajtosék már nem kerülgettek ilyen lelkesen, így ők szépen le is maradtak.
Innentől igen kellemes tempóban haladtunk Gyurikával egymás mellett a széles és nagyjából sík úton Lajosházáig, ahol még éppen a pont előtt utolértük Editéket. 33:48-as idővel értük el Lajosházát, ami nem valami gyors, tekintve, hogy 6,3km-re írják. Átlagpulzusom 158 volt idáig. Gyors bélyegzés után indultunk tovább és Gyurikában és bennem se merült fel, hogy tájékozódni is kellene. Mentünk a nép után gyakorlatilag egymás mellett futva. Ahogy elhagytuk a pont környékét a térképet kezdtem nézni, mert valahogy nem stimmeltek a dolgok. Nem volt jó az irány, de mivel mindenki erre ment és Gyurika se habozott, így mentünk tovább. Én azért elkezdtem figyelni a turistajelzést, de csak igen sokára láttam meg az elsőt, ami zöld plusz volt és nem zöld négyzet. Azonnal fordultunk is meg, hiszen sikerült a Téli Mátra 26 útvonalára tévednünk. Ez a kis kitérő röpke 1 kilométerünkbe és 5:03-ba került, így a Lajosháza pontot 38:51-nél fogtuk másodszor. (155-ös átlagpulzussal)
Kicsit idegesen indultunk tovább, majd kb. 1 kilométer után újra utolértük Editet és Árpikát. Kérdeztem tőlük mikor mentek el Lajtosék, de nem tudtak válaszolni. Innentől egész jó tempóban mentünk felfelé a völgyben. Néha én mentem elől, néha Gyurika, de ennek leginkább az volt az oka, hogy Gyurika elég nagy váltásokat csinált. Amikor beszakadt egy fagyos pocsolyába és beverte a térdét, akkor például egy kilométeren át nagyon mentünk, de aztán volt, ahol úgy nézegettem hátra, hogy hol jön. A patakokon átkelés egy kicsit nehézkes volt, mert átugrani túl széles volt és a benne lévő kövek nagyon jegesek voltak. Ahogy haladtunk előre úgy lett egyre meredekebb az emelkedő, de sehol nem éreztem úgy, hogy nehezen menne a futás. Úgy gondoltam, hogy Mátraszentistván után jön majd a könnyű rész, hiszen ott már felérünk a gerincre. Még az országút előtt találkoztunk Fecóval, aki autóval feljött és több helyen is fotózott minket a túra alatt. Gyurika még jól megpörgette az aszfaltos részt a második pontig, ahová 48:18 alatt értünk fel és nekem 160-as átlagpulzus kellett hozzá. Itt az összidőnk 1:27:09 volt és a bélyegzésen kívül egy pohár forró teát is magunkhoz vettünk. Sajnos annyira forró volt, hogy nem tudtuk meginni, így összesen ha fél decit sikerült kortyolgatnom és már indultunk is tovább. Itt értük amúgy utol Pelyhe Diniéket és ekkorra már Gyurikával is letisztáztuk, hogy Lajtosék még így is mögöttünk értek Lajosházára, így végig előttük voltunk. A frissítés részleges elmaradásával nem nagyon törődtem, mert Galyatető igen közelinek tűnt és úgy gondoltam, hogy majd ott frissíteni fogunk.
Igen keményen kezdett Gyuri menni a lefelében, amit viszonylag könnyű volt ugyan tartani, de a fél centi földbe taposott hó az itt is ugyanúgy megvolt, mint a túra többi részén, így egy kicsit féltettem a lábam az amúgy is köves utakon. Piszkés-tetőre egy igen meredek felfelé vezetett, amit Gyurika megkocogott, de én lendületesen belegyalogoltam. Nem volt lassabb gyalogolni és másfél óra után úgy éreztem, hogy nem szaggatom magamat azzal, hogy megpróbálok végig futni. Innentől igen kellemesen hullámzott az út Galyatetőig és egész sokat mentem elől. Jól éreztem magam és itt aztán már végképp elérkezettnek láttam a túra tetejét, vagyis azt a pontot, ahonnét már szinte végig legurul az ember. A futás második fele már mindig a hazafele utat jelenti, ami azért lelkileg igencsak jó érzés.
Fecó itt megint fotózott minket még a pont előtt, ami egy igen csúszós, lépcsős lejtő után jött el. Berongyoltunk a házba és pecsételtünk, majd a hatalmas sort látva egyből ki is fordultunk a házból. Részidőnk 26:13 volt, átlagpulzusom 159, míg az addigi összidőnk 1:53:23.
Gyurinak mondtam, hogy cipőfűzőt kell kötnöm, amire ő azt felelte, hogy addig ő előrekocog. Úgy 50 méterre lehetett tőlem, mikor elindultam, de olyan nagy tempót nyomott a lefelében, hogy csak 2km után sikerült ledolgoznom a hátrányomat, de akkor se könnyebbülhettem meg, mert kegyetlenül nyomta a lefeléket és a sík szakaszokat egyaránt.
A lefelében nem is a tempó volt igazán kemény, hanem az, hogy végig kocentrálnom kellett hova lépek, mert kicsit jeges és nagyon köves volt az út. El is gondolkoztam azon, hogy nem-e túl nagy kockázat ez a bokámnak, de persze mentem tovább Gyurika után. Mikor elkezdődött a felfelé kezdtem érezni, hogy már nem vagyok valami friss, majd az aszfalt alatt egy meredekebb részen már egészen megtörtem. Hagytam kicsit ellépni Gyurikát, ami azt jelentette számomra, hogy beletörődtem, hogy lemaradok tőle és kezdtem kicsit aggódni, hogy 23-24km környékén alig túl a két órán kezdek kidurranni. Felmerült bennem, hogy ennek eléhezés lesz a vége, de aztán hamar megnyugodtam, hogy ez azért még odébb lesz, mert a kevésbé meredek felfelét simán megfutottam és Gyurika se nagyon távolodott. Kicsit meglepetésként ért a Csór-hegy oldalában lévő ellenőrzőpont, mert a térképemen a Vörösmarty turistaház volt pontnak jelölve. Persze nem vacakoltam sokat, mert Gyurika stabilan 20-30 méterrel előttem volt, hanem rohantam utána. A Vörösmarty th. előtt a lefelében aztán kicsit megbillent a bokám, de jól tartott és nem lett belőle semmi bajom, ugyanúgy futottam tovább, mint előtte, de azért kicsit óvatosabb lettem. Itt megint Fecó fényképezett az út szélén és a tiszteletére még pont az orra előtt el is ejtettem a térképet. Mondott valamit, hogy nem kell bemenni a házba bélyegezni, majd ezt hallottam mástól is, de azért nagyon reméltem, hogy szusszanhatok egy percet és valamit magamba dönthetek, ami meleg és energia is van benne. Rémlett, hogy itt mintha levest osztanának, de ez most kimaradt, mert Gyurika jeleztem, hogy irány tovább megállás nélkül. Erre olyannyira nem voltam felkészülve, hogy hirtelen azt se tudtam merre van előre és a térképet is csak ekkor néztem meg. Ez a szakasz 35:28 lett 158-as átlagpulzussal, ami igencsak jó te
mpót sejtet egy jeges, havas lefelében. Összidőnk itt 2:28:52 volt, de órát egyáltalán nem néztem már ekkor. Örültem, hogy levegőt kapok és a lábam elé tudok figyelni.
mpót sejtet egy jeges, havas lefelében. Összidőnk itt 2:28:52 volt, de órát egyáltalán nem néztem már ekkor. Örültem, hogy levegőt kapok és a lábam elé tudok figyelni.
Ekkor már aztán végképp úgy gondoltam, hogy nincs már sok szint hátra, hisz csak Mátraházáig kell kibírni. Szerencsére addig se volt sok szint és ami volt azt is viszonylag lankásan kaptuk. Nem sokkal Gyurika mögött értem fel végül, de Mátraháza előtt az a kevés aszfalt neki jobban ment és szemmel láthatóan távolodott. Fecó itt újfent fotózott minket, majd még az útirányt is ő kiabálta utánunk. Gyurikának ez egy kis kitérőt is jelentett, így elékerültem. Reméltem, hogy innentől a lefelében már nem lesz gondom és be tudok vele együtt érni a célba, ami kezdetben nem is tűnt lehetetlennek, de aztán a völgy mélyebb és meredekebb részén nagyon a lábunk elé kellett figyelni és még egy kötél is ki volt veszítve, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. Itt egy kicsit lemaradtam tőle, ami csak tovább nőtt egy nagyon jeges részen, ahol alig bírtam elkerülni, hogy az előttem gyalogló túrázókba rohanjak. Végül szedren, mindenen át ugrottam ki a dózerútra és az, hogy vagy 5 lépést tettem a szedres, köves meredek oldalban anélkül, hogy láttam volna hova lépek meggyőzött arról, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy és feladtam, hogy Gyurika nyomába érjek. Itt még csak úgy 30 méterre lehetett tőlem és lejtő is jött, de már látszott az újabb köteles szakasz és amúgy is lehet lemaradtam volna, így inkább megadtam magam.
Gyökeres forrás pont igen sokára jött, már azon is gondolkoztam, hogy az egyik ember, aki mellett elrobogtam pontőr volt és így kihagytam a Gyökeres forrást, de aztán csak odaértem és még épp láttam Gyurit továbbindulni. Részidőm 23:28 volt 164-es átlagpulzussal, de az órát nem néztem, így azt se láttam, hogy egészen jó idővel állunk. A 2:52:20 mondjuk egy rekordhoz már nagyon kevés, de ez ekkor már nem is érdekelt.
Volt még bennem energia és erős is, de nem nagyon tudtam gyorsabban menni. Nem is láttam innen már Gyurikát, ellenben egy csomó futó mellett elmentem. Elég nagy trappolás volt ez a lefelé és ahogy közeledtünk a célhoz egyre kevésbé kellett a lábamra figyelni. Nem tudom mi lett volna, ha még fölfelé jön a végén, de örültem, hogy nem kell emelkedővel küzdeni, viszont egy sík szakasz lehet jobban tetszett volna a végére, mert eléggé szétvertem a lábam. Még térképeznem is kellett, mert Mátraháza utcáin nem nagyon volt jelzés és pont kielőztem az összes futót. Szerintem baromira örültek, hogy beelőztem őket, mert az amúgy totál egyszerű feladatot sikerrel oldottam meg és 17:08 alatt beértem az utolsó pontról. A 169-es átlagpulzus mindenesetre elég magas. Mostanában résztávon se nagyon tudok ilyet produkálni és egyszerre mutatja, hogy toltam is a végét és nagyon fáradt is voltam. Az összidőm 3:09:29 lett, amit a rendezők hivatalosan 3:08-nak könyveltek el, pedig még összesen úgy 1,5 perc holtidőt nem is mértem bele a futásba.
Kicsit remegtek a lábaim az épületbe érve és Fecót kértem meg, hogy hozza be a cuccomat, de ez lehet csak a végén trappolásnak a következménye volt, mert mire átöltöztem és megittam 3-4 pohár teát már rendben voltam nagyjából.
Gyurika hivatalos ideje 3:05 lett, ezzel ő volt a leggyorsabb, míg én 3:08-al második és Gyallai Janó 3:36-al harmadik lett a 36km-es távon, amin mi még plusz egy kilométert is teljesítettünk. Ha ez nincs akkor Gyurika nagyon rekordközelbe került volna és nekem is sokat dobott volna az időmön az az 5 perc.
A terv ugyan csak az volt, hogy teljesítsem a 36km-t, de végül ebből egy igen komoly rohanás és egy közel max. terhelés lett. Olyan nagyon nem bánom, de azért ha mégegyszer ilyesmire vetemedek akkor ragaszkodni fogok a kényelmesebb tempóhoz. Ha úgy 3:20-3:30 körül mentünk volna csak, akkor gyakorlatilag egy kényelmes futás lehetett volna ebből a túrából. Összevetve a teljesítményünket a 42km-n rendezett Terep Ultra futóversennyel elmondható, hogy nagyjából ugyanazt a tempót futhattuk, mint a győztes, de az biztos, hogy ha nekem még benne lett volna ma az a 6km-es kitérő, akkor teljesen fejreálltam volna és aligha lettem volna az élmezőnyben. Mondjuk az fel se merül bennem, hogy ennél nagyobb őrültségre vállalkozzak a közeljövőben. Épp elég volt ez a mai is.
Összesen 37km, 1100 szint, 189:29
Átlag pulzus: 160
Megnyugvási: 43 (165/122)
Na megnéztem az edzésnaplómban azt a bizonyos 2002-es futásunkat Fecóval meg Kiss Józsival, ami a hivatalos rekord. A nettó időnk 164,5 perc volt, amiben nincsenek benne a frissítések sem, de útvonalkövetési bénázás miatt egy hasonló, kb. 300 m-es kitérő az elején igen. Bruttóként úgy emlékszem, 174 percet mentünk, de akkor a hivatalos időnek épp többet mértek, 3 perccel, így jött ki az elkönyvelt 2:57. Akkor csak kb. 500 m-től volt hó, viszont az komolyabb (5 cm fölött). Ráadásul rosszul emlékeztem, mindössze csak 31,9 km-t írtam be. Ez így utólag már gyanús, az 5 perces meg kellett hogy legyen akkor, mert a lefelében akkor is paraszt módon toltuk, főleg Joshua. De semmiképp sincs meg 36 km, már csak azért sem, mert a hosszú túrára stimmel a 42 kili, és az a kitérő több, mint 6. Egyébként aznap még este is futottunk Joshuával egy 8 km-t…
No! Be lehet fejezni a kedvem elrontását!!!
Nálam marad ennyi.
Ami a havat, nem havat illeti: Nem tudom, hogy összességében mennyivel volt most jobb a talaj, mint akkor, de valószínűsítem, hogy talán most jobban csúszott. Néhol kötelet kellett kifeszíteniük és még így is estek keltek az emberek. Ahogy a terep ultrások beszámolóit olvasom úgy 5-10 között volt az átlag borulás, ehhez képest kész csoda, hogy egyszer sem estem el és Gyurikát iscsak egyszer rúgtam majdnem fel.
No a lényeg:
Ha alázni akarsz, akkor majd nyomj le a HOB-on vagy valahol, de a Téli Mátrámat hagyjad békén, mert a végén még 30 alá szorítod nekem! 🙂