Thermenland Open 3. nap – vadászrajt

A 3. napra úgy tekintettem, mint jutalomjáték. Nem igazán érdekelt, de azért szerettem volna egy jót futni. Elvileg a terep kedvező nekem, mert lapos. Se előttem, se mögöttem nincs nagy tülekedés, így a vadászrajt ellenére ha minden rendben lesz, akkor magam leszek, sőt esetleg megfoghatom Lévai Fecót is. A 11 perces hátrányom ellenére a 13. helyről rajtolhatok, ami nagyon durva. Otthon is jó lenne néha hasonló mezőnyben futni.
Skulóval futottam ki a rajtba és nem éreztem magam se különösen fáradtnak, se túl frissnek.
Thermenland Open 3. nap - vadászrajt 
Rajt után aztán nem pörögtek a lábaim, de azért toltam és a pont előtti jellegfáról kis kerülővel de hiba nélkül lett meg az egyes.
Kettesre elrontottam az irányt és jobbról a rétről pattantam vissza a pontig. (hiba: 0:30)
Hármas, négyes jól jött, de az ötösre bizonytalan voltam, mert nem éreztem a fedettséget. Tudtam, hogy még nem lehetek a pont mögötti ösvényen, de nem mertem jobbra bevágni. (hiba: 1:00)
6,7,8 csak rohanás volt, mivel nem volt semmi gondom, bár a nyolcast nem kellett volna jobbról ívelni.
9.-re nagyon éreztem, hogy nem pörög a lábam, a 10.-re pedig kicsit küzdöttem a bokrokkal.
11.-re kicsit túlságosan balra húztam, majd a 12.-re már minden OK volt.
13-as egy nehéz pont volt, mert eléggé a semmi közepén volt. Az ösvényeket elvesztettem, majd a pont előtti "zöld" sáv fogott meg, amin már út is volt, így tudtam hol vagyok, legalábbis nagyjából, mert a pontmellé mentem és megtorpantam. Pár lépést tettem balra és már látszott is. ( hiba: 0:20)
14-re kicsit túlságosan balra mentem, majd a 16-ig nem volt gond.
17-re bizonytalankodtam, mert nem tudtam hol van a jelleghatár és hol a meredek alja. (hiba: 0:20)
18-as nekem kiolvashatatlan volt a térképről, így bizonytalankodtam rá. (hiba: 0:10)
19-esre aztán már teljesen kész voltam. Fizikailag nem ment. Előbb jobbra akartam menni, aztán mégis balra, így pár lépést tettem az erdőben majd visszaugrottam az útra. Az útkereszteződésben is korrigálnom kellett, mert meglátogattam a vadászlest és a pontot se találtam a dzsuvában.(hiba: 2:20)
20-asra elég elcsigázva indultam és csak úgy mindenen át estem keltem. A 2-es pont előtt a zöldön átmentem az úton, majd onnan már követtem merre megyek. (hiba: 0:30)
21-es előtt megtorpantam, így erre is hibáztam. (hiba: 0:20)
22-re mellécsúsztam jobbra. Már nagyon csak az érdekelt, hogy legyek túl a pályán. (hiba: 0:30)
23-ra teljesen érzése mentem a dzsuvákon pedig úgy keltem át, hogy előbb jobbra, majd balra kerültem egy nagyot. A pontot aztán már egy Dán futó előtt fogtam éppen, akiről sejtettem, hogy ellenfél és ő ért utol. ( hiba: 0:20)
24-est is megíveltem, ráadásul erőm sem volt, így a Dán már éppen előttem fogta. (hiba: 0:20)
Itt én eredetileg a lenti útvonalat terveztem, de mivel a Dán srác arra ment, így én inkább felül indultam, mivel nem volt kedvem küzdeni ellene, majd a tó sarkán láttam magam előtt, így újra újítottam és megpróbáltam előre. Valamit elronthatott a srác, mert majdnem egyszerre fogtuk a pontot. Buktam egy keveset a rossz útvonalaimmal. (hiba: 0:30)
Innentől a célig már csak rohanás volt, de én nem éreztem magamban erőt, hogy a Dán srác ellen küzdjek. Látszott rajta, hogy jobban bírja, mint én, így gyakorlatilag feladtam a küzdelmet. Azért arra figyeltem, hogy nagyon ne lassuljak le, mert Lenkei Zsoltit láttam a 25-re menni, mikor én kijöttem a pontról.
 
Utólag elemezve már kevésbé vagyok csalódott, mint rögtön a verseny után. A részidők sok mindent elárulnak, így azt is, hogy a pálya első felében, ahol nem hibáztam kifejezetten jól haladtam, annak ellenére is, hogy nem ment jól. Az 5-10 hely között volt jópár részidőm, ami azért bíztató. A pálya második felére teljesen szétcsúsztam, csak szenvedés volt a pálya, ami a motiválatlanságommal együtt rengeteg hibát eredményezett. Nem érdekelt más, csak az, hogy túllegyek az egészen.
A 7 perc 10 mp hiba nagyon sok és még nem is számoltam bele, hogy az elején is íveltem rendesen az átmeneteket. Utólag bizakodásra ad okot, hogy egész jó időt futhattam volna még ilyen állapotban is, ha képes lettem volna koncentrálni.
 
Összesen 15km, 250 szint és kb. 80 perc.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.