Előbb a Sukorói arborétumban gyalogoltunk Skulóval vagy 7 kilométert, hogy GPS-el felvegyük egy leendő tájfutó térkép alapjait, majd én Piliscsabára hajtottam a Postás Éjszakaira. Rohadt fáradtnak éreztem magam és ez a rajtba való kifutás közben csak hatványozottabban érződött. Nem bírtam emelni a lábam, ráadásul nagyon elszorítottam a leukoplasstal a lábfejem.
Gondoltam nem rohanok, szokom az éjszakai versenyt, ami az OB előtt nem is árt. A rajtban jött az első pofon, hisz nem a Zajnát hegyek felé kanyarodott a pálya, hanem a másik irányba. Valamiért meg voltam győződve róla, hogy nem fogunk ebben a rettenetes hegyoldalban bukdácsolni, de tévedtem.
Egyesre jól kiszálltam, amihez igen sok köze volt a térképnek is. A GPS track alapján látszik, hogy jó helyen vágtam be, de aztán kénytelen voltam kihúzni jobbra, hogy kiérjek a dzsuvából. Persze azért én is béna voltam rendesen, mert mások még ezzel együtt is képesek voltak nálam gyorsabban fogni a pontot.
Kettesre már az útvonalam is érdekes volt. Valahogy nagyon nem éreztem a dolgokat, majd a támadópontról sem sikerült megfogni a pontot. Irányba mentem, de elcsúsztam a pont fölött és a mögötte lévő völgy tetejében kotortam egy sort.
Hármas aztán már végképp betett. Teljesen jól ráfutottam a kis völgyre, amiben a pont volt. Haladtam is lefelé benne szépen, de aztán egy tőlem balra felfelé kapaszkodó versenyző hatására jobbnak láttam módosítani a terven. Fogalmam sincs ekkor hogy nem villant be a pont, mert már körön belül voltam, egészen pontosan 15 méterre a hármasomtól. No innen tartott még 18 percig mire ráleltem a pontra, pedig a völgy aljában, a kör szélén is jártam még. Ehhez mondjuk az is kellett, hogy egyáltalán ne siessek és közben pl. áttekintsem a pálya további részét. A két évvel ezelőtti MOM kupa alapján helyenként igen komoly dzsuvára és még csalánra is számítottam, így nem lett jobb a kedvem. A lábamat nagyon szorította a leukoplast és persze leginkább semmi kedvem nem volt továbbmenni.
Fogtam magam és bejöttem.