Végig sötétben egy átmozgatás

Este egyedül mentem ki átmozgatni, de nagyon nem volt kedvem futni. Valahogy 1-2km után viszont kezdett megjönni a kedvem és a futás is egyre jobban esett. Síkvölgyi temető felé mentem el, majd a városban tettem egy kört, mert már sötét volt.
Visszafelé csináltam jó pár repülőt is, majd a Csónakázó tó felé hazafutottam.
Holnap Pontbegyűjtő CSB (PÖCS), ami őszintén szólva nem nagyon érdekel. Azt se tudom még mik a szabályok. Azért persze elindulunk és én is megteszek majd mindent. Az igazi az lenne, ha győztesként mondhatnám azt, hogy nincs szükség a kilencedik (igen 9. !) Magyar Bajnokságra egy éven belül.
Ez a versenyforma játéknak jó, de bajnokságnak szerintem komolytalan. Csapatnak elég lenne 1 sima Egyéni OB-n a helyezésszámok összeadása alapján hirdetett eredmény. Semmi plusz futás. Normál OB eredmények döntenek és a helyezésszámot lehetne a B döntősöknél a 25. helytől folytatni, majd a C… döntőkben ugyanígy. (Isti ötlete nyomán)
Teljesen nonszensz, hogy lassan már minden hétvégén "Magyar Bajnokság" van. Ráadásul a holnapi mindenféle tradíciók nélküli és még csak világversenyen sem kerül programra soha. Hála az égnek! Maradjon meg a pontbegyűjtő csapatverseny játéknak, mert annak jó!
Remélem holnap örökre történelmet írunk azzal, hogy az első és az utolsó PÖCS-öt megnyerjük.

Összesen 10km, 47:19

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.