Rövidtávú OB selejtező 2008 – Szolnok

Kicsit tartottam a mai naptól, de egyben úgy voltam vele, hogy nincs veszítenivalóm. A nyaralások kicsit megzavarták a felkészülésemet és a nyári kihagyás után sem sikerült még eléggé összeszedni magam, de azért a délelőtt során az egyértelmű döntőbe jutás volt a célom.
Úgy gondoltam, hogy olyan fél perc hiba akár már kiesést is jelenthet, így az fel sem merült bennem, hogy ne fussak maximum közeli tempót.

Rövidtávú OB 2008 - Selejtező

A bemelegítés kb. 2,5km lett amiben volt már 6 repülő is, de nem éreztem úgy, hogy jól menne a futás.
Többiekkel ellentétben én a korai rajtidőm miatt nem tudtam a kerítésen át megnézni az egyes pontunkra érkező futókat, de azért hiba nélkül fogtam, akárcsak a kettest. A hármasra egy picit agyaltam merről kerüljem a játszóteret, amin buktam egy keveset. (hiba: 0:02)
A négyesre pusztán kicsit jobban figyeltem, majd az ötösre már megint nyomtam. Nyomtam volna, de már itt se ment. A 6-os simán jött, de a pontra befelé és kifelé egy lánnyal kerülgettük egymást.
A 7-es pontra menet hiba volt átvágni a kapualjon át, mert a kerítések kerülgetésével lendületet és így időt is veszítettem. (hiba: 0:03)
A 8-as pontra büszkén mentem, mivel tudtam, hogy tavasszal már jártam ott, mikor a terepet felmértük, majd a 9-es pontot szépen megettem. Az útvonallal semmi gond nem volt, de valahogy a pont helyzete nem rögzült és a szimból nézegetés miatt nem jutott idő a térképre pillantani. Ahelyett, hogy a mégis a térképre néztem volna inkább körbenéztem és meg is láttam egy pontot. Az én pontomat, de már a 10-est. Vissza a 9-re egy pillanatnak tűnt, de tudtam, hogy itt bizony pont annyi mehetett el, amennyit már kritikusnak éreztem előzetesen a bejutást illetően. (hiba: 0:30)
A következő 2 pont könnyen jött, majd a 12-re megint futni kellett volna. Ez nem ment, de a 13-as legalább közel volt, majd jött az újabb rohanás. Ez a részidők alapján egész jól sikerült, mert csak 5 másodpercet kaptam Ádámtól.
A 15-ös pontra aztán megint bevállaltam egy felesleges kerítésmászást, pontosabban csak egy láncot kellett átlépni, de ahhoz túl fáradt voltam, hogy lendületből átugorjam, így időben buktam vele. (hiba: 0:03)
A 16-os rendben jött, majd a 17 is, de megint bennmaradt pár másodperc, mert a dombon feleslegesen másztam át. (hiba: 0:02)
Következő 2 átmenet csak a futásról szólt és szenvedtem is rendesen. A 20-as rendben volt, majd a 21-re a kerülés mellett döntöttem és ezt rosszul tettem. Szemben neki kellett volna menni a bozótnak, vagy ha már kerülök, akkor balról kerülni. (hiba: 0:10)
Kicsit elkészültem az erőmmel is, de innentől a célig már csak az hátráltatott ezen túl, hogy arra figyeltem ki ne törjem a bokám.
Célbaérés után még elmentem levezetni és futottam egy szűk kilométert.
Összesen maradt benne 50 másodperc hiba, ami egy ilyen sprinten nagyon sok. Ha az egy nagy hibám kimaradt volna akkor sem lennék teljesen elégedett. Talán ha 10 mp maradt volna benne összesen akkor lennék elégedett, hisz annyi már szinte a szerencsén is múlhat.
A bejutás mindemellett egész simán összejött. Majd 1 percre volt az első kieső hely, de másik selejtezőcsoportban ez nagyon necces lehetett volna.
 
Összesen 8km, 37:24
 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.