Résztávozás Szántó Bencével

Úgy tudtam, hogy ma 6-tól edzenek az atléták a TSC pályán, így felmentem én is, hogy velük fussak.
Sajnos ma azonban mégsem 6-tól edzettek, az csak a hét elején volt így a nagy meleg miatt, így épphogy csak tudtam velük beszélni. Épp elkezdtem melegíteni, mikor látom, hogy Szántó Bence is épp beesik az edzésre és mint kiderült ő is tévesen jött 6-ra. Úgy tűnik Geri szépen félretájékoztatott minket. 🙂
Így végül Bencével futottam ma, kicsit kiegészítve az ő edzését.
Bemelegítésnek 2km-t futottunk közösen, de nekem az előtte futással és a megtoldással együtt 4,5km is meglett, majd futottunk 6 "intervallt", ami náluk 100/50 métert jelent. No én már itt ledöbbentem, mert komolyan nyomnom kellett, hogy ne maradjak le Bencéről.
Ezután csináltunk még 6 repülőt is, majd jöttek a 400 méterek. Bencének 3 darab szokott lenni 5 perc pihenővel, így azt találtuk ki, hogy az ő hosszú pihenőiben én még futok egyet-egyet, így bő 1,5 perc lesz nekem a pihenő, a közös 400 méterekben pedig a kettes pályán futok mellette.
Így végül 6 darab 400 méter lett.
 
Idők:
80,5 ; 73,3 ; 81,3 ; 71,4 ; 79,9 ; 69,8 
 
Az első 400 amit egyedül futottam kicsit meg is lepett, mert nem esett nehezemre és persze rögtön azt hittem, hogy elfutottam magam, de aztán a másik két egyedül futott alatt tudtam még javítani.
Ahhoz képest, hogy eredetileg úgy gondoltam alig 80-on belüli négyszázakra leszek képes, egész jókat sikerült futnom. Nem is tudom mikor nyomtam legutóbb 70 alatti négyszázat.
A Bencével futott 400 ugye elvileg kicsit hosszabbak voltak, de még így is egész pihentetőek voltak, kivéve az utolsó 50-100 métereket, amikor Bence rákapcsolt. Szégyen – nem szégyen, de ma egy ötödikes sráccal edzettem és egyértelmű, hogy jövőre már 2-3000 méterig tudni fog olyan időket, mint én, sőt akár jobbakat is.
Levezetésnek aztán mezítláb futottunk még 4 kört a pályán.
Ugyan jó lett volna ma kicsit több 400-at futni, de így is elégedett vagyok a ma délutáni edzéssel. Úgy tűnik a fölfelében futott rekordok mellett talán síkon se megy olyan nagyon rosszul. Vasárnap kíváncsi leszek mit tudok a K&H váltón 7km-en.
 
Összesen 10km, 54:36

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.