3×1 kör a Kacsás-tó körül

Baluval már tegnap megbeszéltük, hogy ma a Kacsás-tóhoz megyünk ki résztávozni. Úgy volt, hogy ha Tibi időben el tud jönni pestről, akkor hármasban futunk, de végül nem így alakult.
Már tegnap se ment túl jól Balunak, de most kifejezetten nem ment neki a futás, így aztán a 6km-es bemelegítés végére előállt az ötlettel, hogy fussam egyedül a tervezett 3×1 kör résztávot. Rövid gimnasztika után el is kezdtem és meglepően jó időt futottam rögtön elsőre, pedig futás közben úgy éreztem alig haladok.
A pihenő 2:30 volt és sikerült lefutnom a 3×1950 métert javulóra.
 
Idők: 6:47,6 ; 6:45,2 ; 6:41,6
 
Nem mondanám, hogy jólesett a futás, de az biztos, hogy fejben könnyebb volt elviselni, mintha ugyanezt futottam volna pályán. Az idők alapján megkérdőjeleződik bennem a kör hossza. Most úgy gondolom jó, ha 1900 méter megvan és a Mapsource is ennyit mér.
Egyszer 2 éve már futottam itt egy pont ilyen edzést Gerivel, akkor lassabban kezdtem, de a végén sikerült 2 másodperccel jobbat futnom, úgyhogy a rekord elmaradt. Remélem jövünk még ki ide résztávozni, mert fejben mindenképp könnyebb, mint pályán.
Ma ráadásul elég nagy szél is volt, amit itt csak egy rövid részen lehetett érezni.
Visszafelé megint az erdőn át futottunk és szintén a Győri útig mentem, így meglett mára 18km is. Nem tudom a pályán futott kétezrekhez képest ez a mai edzés mennyire ment jól, de kihajtottam magam rendesen.
 
Összesen 18km, 120 szint, 85:06

“3×1 kör a Kacsás-tó körül” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Szia Zoli!
    Régebben én is sokat résztávoztam a Kacsás-tó körül. Ma már inkább csak fartlekezek. A részidőimre nem emlékszem, de lehet, hogy előkeresem az edzésnaplóimból. Viszont volt egy érdekes edzés, amit javalok kipróbálni:
    Mi is ketten csináltuk Répássy Lóránttal. Egyszerre, de egymással szemben rajtoltunk,és az számított, hogy ki ér először célba. A kör alatt egyszer találkoztunk, így lehetett taktikázni. Ezt többször megismételtük,és számoltuk az erdeményt. (pl. 2:1 valaki javára)Így időmérés nélkül is keményen el lehetett fáradni.
    Üdv: zOLi

  2. szia!

    Kíváncsi vagyok az időitekre. Arra mindenesetre fogadni mernék, hogy ti mentetek 6 percen belüli köröket is.

    Balu egyébként most olyannyira kikapott tőlem, hogy mindig csak a célvonalon jött szembe. 🙂 Sajnos kihagyta az edzés érdemi részét.

    Zoli

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.