Világranglista futam – Katzelsdorf

2007 szeptember 9, 20:07Címkék: , , , | Nincs hozzászólás


Reméltem, hogy mára még jobb lesz a bordám, vagy legalábbis nem tesz be neki a tegnapi futás, ami többé-kevésbé be is jött, mert érzésre ugyanolyannak éreztem, mint tegnap. Kimentünk Katzelsdorf-ba a verseny helyszínére és nem túl jó idő fogadott minket.
Én jó sokára mentem, így még pihengettem a kocsiban. Azt már megtudtam, hogy a terep nem épp olyan, mint amire számítottam. A 12km és 420 méter szintből én arra következtettem, hogy egy laposabb terepen lesz a verseny. Kiderült, hogy éppenséggel baromi meredek oldalról van szó, aminek fizikális állapotomnál fogva se örültem.
A rajtba kifutás egyben jó 2km bemelegítés is volt, majd némi bokanyújtogatás után beálltam a rajtba. A térképet megkapva aztán nyilvánvalóvá vált, hogy egy nagyon küzdős pálya vár rám. Sejtettem, hogy nem fog jól menni, így elhatároztam, hogy történjen bármi én azért végig küzdeni fogok. Ha meglesz az eredménye, akkor jó, ha meg nem, akkor edzettem egy keményet.
Egy ilyen pályán ugyanis könnyen kocogásra szoktam váltani, ha nagyon nem megy, vagy sokat hibázok.
A rajtban elsősorban a hosszú átmeneteket nézegettem, a kettesre már ki is néztem a fenti útvonalat, de a többit is átfutottam. Az egyessel ennek következtében nem sokat törődtem, de az megvolt, hogy szintben kell nyomni és enyhén felfelé húzni egészen a pontra rávezető ösvényig. Egy kicsit talán túlságosan is felfelé húztam, mert éppen a támadóponthoz értem ki. Innen meglett elsőre a pont, de nem voltam gyors, hisz azért itt is nézegettem rendesen a térképet elsősorban a következő átmenetet.
Azthiszem sikerült kiválasztani a legjobb útvonalat, ám a végrehajtásba és a pontfogásba csúszott egy kis hiba. A pont előtt 500 méterrel túlfutottam az úton, amire ki akartam érni. Árokban volt és én azt hittem, hogy csak az árkot keresztezem, az út pedig utána lesz. Kicsit jobbra voltam ehhez képest, így mikor nem jött az út mászhattam vissza, hogy ne a bozóton át kelljen kimásznom a dózerre. A pontfogásnál, meg egyszerűen a pont alá csúsztam. Nem igazán értettem, azt vártam, hogy sokkal messzebb lesz. A sok szeder aztán visszafordított és megfogtam a pontot. (hiba: 2:00)
Nem voltam boldog, mert úgy éreztem elrontottam ezt az átmenetet, de még így is az élre álltam a részidők alapján. A hármas rendben jött, majd a négyesre lefelé menet elbizonytalanodtam, mikor elrohantam egy pont mellett és párat visszaléptem megnézni a kódját. Éreztem, hogy nem az enyém lesz, de azért csak odamentem. (hiba: 0:10)

Világranglista futam - Katzelsdorf

Az ötösre biztos lehetett volna jobban menni, de én nem akartam csúszkálni a hegyoldalba, így egy nem túl szinttakarékos útvonalon mentem. A 6-os pontra is rendben volt az útvonalam és még a nagy kerülő is megérte, ám a pontfogás megint nem jött össze. Pár méterre lehettem a pontomtól, mikor felfelé indultam és tettem egy karikát, mire megtaláltam. (hiba: 0:40)
Kegyetlen mászások voltak amúgy már a 6-os pontra menet is és ezután is. Nemegyszer négykézláb próbáltam kimászni az árkokból és nem igazán tudtam a tájékozódásra koncentrálni. Úgy gondoltam, hogy fent elkapom az árkot és csak leszaladok rajta a pontig. Sajnos alámentem és elég lassan raktam magam helyre. (hiba: 2:30)
A 8-as rendben meglett, de a 9-es pontnak mögémentem. (hiba: 1:00)
Innentől szerencsére egy olyan szakasz jött, ahol nem hibáztam. Egész a 13-as pontig minden rendben volt leszámítva tán azt, hogy lehetett volna jobb útvonalat találni a 13-ra.
A 14-re aztán megint csináltam egy kis hibát. Mögémentem és még be is bozótoztam a pont fölött. (hiba: 0:40)
A 15-re megint beletettem pár másodpercet, mivel megfogtam egy jóval fentebbi gyökér pontot és csak innen fogtam a sajátom. (hiba: 0:40)
Alapvetően jól kitaláltam, hogy alulról érdemes menni a 16-ra, de nem volt valami szerencsés átfűrészelni az összes kis völgyecskén. Meg kellett volna kerülni azokat is alulról, ráadásul a ponton se kellett volna túlfutni. (hiba: 1:30)
Itt éreztem először azt, hogy kezdek elkészülni az erőmmel. Megfogtam a 17-est és közben átterveztem az eredeti útvonalam a 18-as pontra. Úgy döntöttem nem botorkálok többet a meredek hegyoldalban, hisz még lefelé se lehet a közben igencsak rázendített esőben haladni és inkább felülről hatalmasat kerülve kikerülöm az egészet. Ez nagyon bejött, mert ebben az átmenetben magasan én mentem a legjobb időt.
A 19-re aztán nagyon bizonytalanul mentem, nem éreztem hol vagyok és  óvatosan fogtam a pontot. Azt mindenesetre nem értem, hogy vertek meg ennyivel itt. (hiba: 0:20)
Innentől már örültem, hogy vége a pályának és jól megszórtam apróbb és nem is olyan apró hibákkal a hátralévő részt. A 20-ra éppen csak mellémentem (hiba: 0:10), majd a 21-nek is (hiba: 0:10), de a 22-ön csúnyán túlmentem. Egyszerűen elfutottam fölötte. (hiba: 1:30)
A gyűjtő se jött simán, mert túl fent mentem át a bozóton. (hiba: 0:30)
Enyhén meggyötörten értem be a célba. A csúszós lefelében nem is mertem hajrázni. Visszakocogtam a versenyközpontba és közben azért újra igencsak éreztem a bordámat. Ha nem lettem volna csurom víz, akkor már biztos nem futom le ezt a szűk 1km-s visszautat.
Nem lehetek büszke erre a mai versenyemre, mert bár fizikálisan kihoztam magamból a maximumot és az útvonalválasztásokat is többnyire jól oldottam meg, de rengeteg helyen hibáztam. Szinte minden 2. ponton hiba csúszott pontközelben és ez összesen 11:50 hibát eredményezett. Ez rengeteg! Közben nem éreztem ennyire soknak, hisz igazán nagy hibám nem volt, de a sok apró és egy két nagyobb hiba összesen már rengeteget jelentett.
Ennyit hibázni nagy bénaságra vall és én ma béna voltam. A bordám és a kihagyás biztos számított valamennyit, de töredékét se a hibáknak. Ideje lesz a tájékozódásra koncentrálnom, mert azon megy el a legtöbb.
Összetettben sem sikerült az élen végeznem, amit szintén sajnálok. Kémény verseny volt a mai és annak ellenére, hogy sokkal jobb terepre számítottam így se volt rossz. Jó ez a terep, de főleg fizikálisan lehet rajta készülni. Mondjuk olyannyira sikerült a futásra koncentrálnom, hogy nekem ma még így is túl nehéz volt. Mégegyszer tuti nem utazok ennyit ezért a terepért, de egy alkalomra jó volt. Elfogadnék egy ilyen hegyet a szomszédba. :)
A most elért 951 világranglista pont ennek tükrében még nem is olyan rossz, de ma simán lehetett volna bőven 1000 pont felett is futni. Ezzel az eredménnyel azért sike
rült javítanom és összesen 3797 ponttal a 267. helyre feljönni. A cél idénre továbbra is a 250-be kerülés és az ehhez szükséges 3900 pont. Ehhez a Bükkfennsík Kupán 1000 pontot kell futnom. Biztos vagyok benne, hogy meg tudom majd csinálni, már csak a tájékozódásomat kell összekaparni addig, no meg persze rendesen, sérülések és betegségek nélkül edzeni.
 
Összesen 18km, 700 szint, 122:44
 
Térkép1, térkép2, részidők
 
Eredmények:
 
 ME  (16)                                 

1 Kisvölcsey Ákos   72  HUN XBUD Budapest Válogatott          44:27  2  102:38   1  147:05 2 Harkányi Zoltán   80  HUN MEA Miskolci Egyetemi Atlétikai   43:31  1  107:44   3  151:15 3 Baracsi Gábor     71  HUN TTE Tipo Tájfutó és Környezetvéd  48:50  4  105:03   2  153:53 4 Miskó Róbert      86  HUN BSC Balatonfüredi SC              52:20  6  128:53   7  181:13 5 Hites Viktor      76  HUN VBT Veszprémi Bridzs és Tájékozó  49:44  5  131:39   8  181:23 6 Tornai Szabolcs   71  HUN MOM Hegyvidék SE-MOM Tájfutó Sza  59:49  8  147:43  11  207:32 

  Werner Péter      73  HUN CBD Ceglédi Bem Vasutas           46:59  3      mp          Herczeg Bálint    87  HUN VBT Veszprémi Bridzs és Tájékozó  58:38  7      mp          Arthofer Florian  83  NÖ  HSV OL WR.NEUSTADT                  dns     114:01   5        Plohn Markus      82  NÖ  HSV OL WR.NEUSTADT                  dns     115:02   6        Srb Alexander     73  NÖ  HSV OL WR.NEUSTADT                  dns     134:06   9         Zemann Adolf      80  NÖ  HSV OL WR.NEUSTADT                  dns     140:31  10         Bosina Lukas      84  W   Naturf. WIEN                        dns         mp             Auer Michael      84  S   ASKÖ HENNDORF                       dns         mp             Koiser Michael    85  NÖ  HSV OL WR.NEUSTADT                  dns         mp             Gamauf Manfred    62  B   LZ OMAHA                            dns     111:33   4

Hozzászólás írása