10×200 méter egyedül

Délután kicsit fáradtan értem haza, majd mikor Gerit hívtam jött még egy kisebb pofon, ugyanis Geri ma már futott. Egy éve mondogattam neki, hogy jó lenne ha atlétákhoz tudna, vagy tudnánk csatlakozni, de akkor hallani se akart erről, most viszont elment az edzésükre és egész héten velük fog menni. A jövőben pedig majd elválik.
Persze nem haragszom rá, hisz a helyében én is ezt tenném, sőt anno még javasoltam is neki a dolgot, de azért nekem ma nem jött jól. Mehettem egyedül futni.
Kicsit ledőltem aludni előtte és már fél 8 volt mire elindultam. Az atlétikai pályára mentem ki és rövid résztávot terveztem, abból viszont sokat. A bemelegítés alatt már nem volt gond, felfrissültem, ami nem is csoda, mert elég mellbevágó volt a hétvége után a 0 fok körüli hőmérséklet.
A 6km (27:25) bemelegítés után futottam 10 repülőt (7:46), majd nekikezdtem a kétszázaknak, amik között 200 lassút futottam, hogy a gyorsuláson és ne a gyorsasági állóképességen legyen a hangsúly.
37,2 (163/143)
37,0 (166/143)
35,9 (166/142)
36,2 (166/136)
35,9 (168/140)
36,0 (167/135)
36,3 (165/136)
35,3 (167/138)
35,1 (168/136)
34,5 (169/121) 1 percre
 
Hát ennél többet terveztem futni (akár huszat), de elég kemény lett még így is. Nem ment rosszul, de az idők nagyon gyengék lettek és a pihenő is egyre hosszabb lett a gyorsak között. A végén már volt, hogy 80 másodperc fölé került a 200 méter, ami nem baj, de az elején nem tartottam szükségesnek.
Hazafelé a Győri út felé mentem (23:08) és azon gondolkoztam, hogy milyen kegyetlen kemény lesz a következő bő egy hónap, az óraátállításig. Már nagyon várom, hogy világosban futhassak, nézegetem is minden nap, hogy mikor kel és nyugszik a nap.
 
Összesen 16km, 77:33
 
Átlag pulzus: 144

“10×200 méter egyedül” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.