Tömegrajtos farsta pálya – Bodoglár

2007 január 7, 11:56Címkék: , , , , | Nincs hozzászólás


Ma jó korán kellett kimenni a terepre, mert 9 órakor tömegrajtos farsta pálya volt a program Bodogláron.
Elég szűkre vettem a bemelegítést, mert összesen csak 8:19 lett, de azért nem éreztem úgy, hogy az én tempómban ez gond lenne. Dénes Zolival váltottunk pár szót, hogy neki anno meddig tartott a felépülése a részleges bokaszalag szakadásából és azt mondta, hogy szinte az egész 2001-es éve ráment. Ez nem túl bíztató számomra, bár az is tény, hogy Zoli "csak" a Hosszútávú OB-n sérült meg, így van 6 hónap csúszás köztünk. Elvileg tehát én akár tavasszal már elfogadható állapotba kerülhetek terepfutásokat illetően is. Azt is elmondta továbbá, hogy nem ártana erősítenem a bokámat folyamatosan, akár fél éven át.Bodoglár - térkép
A tömegrajtnál igyekeztem hátulra maradni, nehogy a tömegben rosszul lépjek és hát a többieket se akartam feltartani. Persze a leghosszabb (8km) pályát azért bevállaltam, sőt sikerült egy olyan térképet felvennem, ami a leghosszabb farsta kombinációt tartalmazta, igaz ezt csak utólag tudtam meg.
A rajt után pont Madár mögé soroltam be és mögötte futottam egészen az egyes pontig, majd kicsit balról íveltem a kettest a többiekhez képest. A hármasra csak sodródtam a tömeggel és egy kicsit még a bokám is megbillent, ám ez most semmi nem volt, mert sikerült megtartanom. Fekete Zsuzsi futott előttem és én épp azon gondolkodtam, hogy azért az nagyon durva, hogy ezzel a kocogásommal hazai női élmezőny szintjén vagyok. Egy-egy dombra felfutásnál jól látszott, hogy fizikálisan nagyon nincs a toppon Zsuzsi. A négyes pontot aztán már én fogtam előtte szóval a megrökönyödésem csak tovább fokozódott. A fenyvesekben futva nagyon élveztem, hogy a talaj puha és egyenletes. Jól lehetett látni, hogy hova lépek, így aztán kicsit nagyobb tempót mertem futni. Ifi fiuk keveredtek a környékemre és még a hatosra is egyformán futottunk túl pár méterrel, szóval valóban kezdett számomra is technikai jelleget ölteni az edzés. Itt ők vagy visszakanyarodtak, vagy lemaradtak, mert nem láttam őket a későbbiekben, én pedig az út túloldalán lévő bozótfoltot balról kerülve fogtam a pontot.
Az ültetési irány jól adta, hogy merre kell mennem és én nem is nagyon törődtem a részletekkel, csak arra figyeltem, hogy mikor érek ki a ligetesbe. Szerencsére pont ott volt jobbra tőlem a sárga töbör ami alapján simán fogtam a pontot. Kifele a pontról aztán kicsit meglepődtem, mert azt hitte Fekete Zsuzsi fut újra előttem, de aztán mire közelebb értem kiderült, hogy Makrai Évi az. Ő már jóval jobb tempóban tolta, nem is sikerült utolérnem még ebben a megnövelt tempóban sem. Eléggé másfelé futott itt mindenki, mondhatni, hogy keresztbe kasul rohangáltunk és én egyre több ifi és junior fiút láttam magam körül és a tempót is tovább fokoztam. Elgondolkodtam azon, hogy ez már nem az a könnyű terepfutás, amit terveztem, de aztán úgy döntöttem, hogy nem kezdek csak ezért kocogni. Megtartom ezt a jó közepes tempót és figyelek a lábam elé, amennyire csak lehet. Sorra jöttek hiba nélkül a pontok és én nagyon élveztem, hogy érzem a térképet és mindenhol jó előre tudom, hogy melyik domb mögött, vagy melyik fa tövében lesz a pont. Ezen a terepen már nyertem két bajnokságot és ebből a második a 2004-es váltó OB volt, ami természetesen most is szembe jutott. Akkor első futóként hoztam pár perc előnyt, ami a tömegrajt miatt eléggé hasonlított a mostani futásra. Persze most a tempóm jóval elmaradt az akkoritól, de legalább tudtam élvezni, hogy jól megy a tájékozódás. A farsta végén aztán ugyanúgy előttem futott Makrai Évi, mint előtte és bár nem ugyanarra mentünk mindenhol, sőt szinte mindenhol eltért kicsit az útvonalunk, így is értünk be a pályáról. Sokan futottak még a környéken, így tulajdonképpen egy szétszakadozó boly volt, amiben én Évin kívül csak Mézes Tibor Sólymot tudtam felismerni és egy Szerb srácot, aki a szobánkban aludt.
Néha kezdett elragadni a versenyszellem, de mindig visszafogtam magam, mert nem akartam, hogy a bokámnak emiatt baja legyen. Persze azért ha úton kellett futni, vagy egy kis felfele jött akkor ott kicsit felpörgettem a tempót, de a végén bármennyire is nem tetszett nem kezdtem el hajrázni.
Az időm 49:42 lett, amivel kikaptam 10 perccel, de ez most nem érdekelt. Az egész pályán elfogadható tempóban futottam, sőt a vége már kicsit túl gyors is volt és semmi gondom nem volt a bokámmal. Néha már meg is felejtkeztem róla, amire azért terepen még nem volt példa a sérülésem óta. A 161-es átlagpulzusom is azt mutatja, hogy ez már fizikálisan is terhelésnek számított és a tájékozódás is nagyon jól ment. Ez utóbbihoz kellett az is, hogy nem leszegett fejjel futottam, azaz nem kellett minden lépésnél a földet bámulnom. Ez ugyan kicsit kockázatos volt, de valamiért ma az se számított, ha egyszer kétszer kisebb gödörbe léptem, mert a bokám úgy tűnik mindent kibírt.
Sikerült megtalálnom az optimumot, mert rohanhattam volna gyorsabban is, de az már tényleg kockázatos lett volna. Úgy gondolom, hogy erőnlétem alapján olyan 43-44 percet biztos tudtam volna futni, de most ezt nem sajnálom, mert nagyon örülök ennek a futásnak is.
Igenis ki kell mennem terepre és próbálkozni kell, de óvatosan. A mainál is óvatosabban, de már egész jó tempóban ezután is tervezek terepre kimenni.
Célbaérés után pár perccel Makrai Évivel mentünk még vissza futni földutakon és futottunk bő 30 percet kényelmes tempóban, beszélgetve. Különösebben se jól, se rosszul nem ment, de ebben a tempóban tetszett a futás és akár még jóval többet is szívesen futottam volna.
 
Összesen 17km, 89:00.
 
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 154
 
Térkép

Hozzászólás írása