Végre világosban, 12km

Végre világosban tudtam futni, ami már nagyon hiányzott egy egész hét sötétben futkározás után. Árpikával indultunk el délután 1-kor 12km-t futni és fel sem merült bennem, hogy ne Péter-halmon keresztül menjünk. Még a kisösvényre is letértünk, amit azért már neccesnek éreztem a sok lehullott falevél miatt, de végülis nem lett belőle gond. A régen jól bejáratott 12km-es körömet futottuk, ami Gyálon a 3. utcán fordul, majd az almás sarkától még tesz egy kitérőt az Imrei kiserdőben. 5km-nél egyébként 23:15-nél voltunk és innentől csak gyorsultunk, igaz én az erdőben azért óvatoskodtam kicsit. Le is maradoztam Árpikától és az aszfaltra kiérve is csak kínkeservesen tudtam felzárkózni. Itt már tuti mentünk legalább 4:30-as ezreket, igaz szerencsére nem tartott sokáig. Az erdőben aztán kicsit lassultunk és szét is váltunk, mert én már nem akartam kis ösvényeken rohangálni, Árpika pedig még talán az erdei talajra is behajtott.
A vége már elég kocogós lett, de nem is ment már a futás. Az a helyzet, hogy ez a mai 12km egyaránt volt hosszú és gyors futás is. Ennyit tudok. 🙁
Többet terveztem 2km-vel, de ezt egyedül kellett volna még hozzátoldani a végén, ráadásul utcákon és úgy döntöttem, hogy nem lenne értelme a további vánszorgásnak, mivel csak arra lettem volna képes.
Ráálltam a mérlegre is, ha már itt vagyok és az 74,5 kilót mutatott, szemben a 2 héttel ezelőtt mért 75,5-el. Ez az egy kiló minusz nem valami sok, ráadásul a mérlegünk úgy 1-2 kilóval kevesebbet is mér, szóval még vagy 5 kilót le kellene dobnom, hogy elfogadható súlyban legyek. A sérülés előtt ugyanis úgy 70-71-et mutatott és még akkor is volt rajtam némi felesleg.
 
Összesen 12km, 54:40.
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 160
Megnyugvási pulzus: 35 (158/123)

“Végre világosban, 12km” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Helló Zoli,
    vasárnap tervezek egy hosszút futni. Tb. tűzoltóságtól indulok meló után kb. reggel 7-7.15 között. Ha itthon vagytok, jöhetnétek. Szokásos útvonal Vértesszőlős felé Szomódig. A tempó könnyű lesz én is csak dec.1-től kezdek igazából alapozni, de akkor rendesen. Sok hétvégi hosszú futásunk lesz az atlétákkal és majd átjövünk hozzátok is egyszer-kétszer edzeni. Szóval?
    Üdv. Á.P.

  2. Szia!

    Decemberig még nem akarok kimenni terepre, szóval mostanában szinte mindig aszfalton futok.
    Mostani hétvége amúgy sem lenne jó, de Decembertől futhatunk együtt.
    Nem akarsz valami későbbi időpontra átállni? 🙂

    Zoli

  3. Helló,
    nem mindig futok reggel, de hát így meló után adja magát a hazafutás. Egyébként van amikor út mellett az 1-es út mentén futok haza, főleg, ha nagy hó van.Hétvégén viszont atléta barátommal- aki szomszédom- sokat edzünk reggel családos emberként 2-2 gyerekkel. Így legalább le van a gond egész nap a futásról és a családé lehet az ember.De azért nem vagy semmi ezekkel a késő esti futásokkal…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.