Reggel kicsit félve, de rendesen elkezdtem járkálni mindkét lábamon, természetesen a bokarögzítőben és mivel nem éreztem komolyabb fájdalmat, úgy döntöttem nem szedem tovább a Xilox-ot. Végre sikerült leszoknom tehát erről az orvos által felírt drogról. 🙂
A fél lábon ugrálást is hanyagolom, mert már bal combom is fájni kezdett a térdem fölött, vélhetően a sok ugrálás miatt. Szerencsére egész normálisan tudok közlekedni kétlábon, bár a cipő nem nagyon akar rámenni a bokarögzítőmre. Papucsban már teljesen jól elvagyok egész nap és kezdek lustává válni a jegeléssel kapcsolatban is, akárcsak a felpolcolással.
A lábam olyan helyeken fáj, ahol a bokám miatt nem is kellene. Mintha a bokarögzítő megnyomná elől a bokámat és az okozná az egyetlen duzzanatot a lábamon. Mindenhol máshol már nagyjából leapadt a dagadás.
Ezen felül már csak a lábujjaimat érzem gyaloglás közben, de ez valószínűleg csak azért van, mert kissé degenerált lett a mozgásom a bokarögzítő használatával.
A Vértesen átautózni Editékhez kegyetlen volt. Edit vezetett, én pedig csak a tájat néztem a 20 fokos, ragyogóan napos időben. Pont tökéletes futóidő van. Én jó formában vagyok (inkább voltam) és egy hét múlva OB, majd még egy hét múlva CSB.
Azthiszem ha egyszer elkezdhetek végre futni, akkor nem fogok panaszkodni semmilyen körülményre. Lehet hideg, lehet eső, lehet szél, vagy futhatunk ronda helyeken és sárban én élvezni fogom. Futnom kell, mert futás nélkül szép lassan megőrülök.