6×1000 méter, már 3:20-on belüli átlagra

Sikerült kicsivel korábban hazaérnem, így még be tudtuk vállalni, hogy az atlétikai pályára megyünk ki résztávozni. Talán ez az utolsó ilyen alkalom, mert már nagyon korán sötétedik.
Geri jött át hozzánk és tőlünk futottunk ki a pályára a megszokott útvonalon. Nem esett rosszul a futás, de máshol járt az eszem és mikor kiértünk a pályára nem sok kedvem volt résztávozni. Repülők közben meg is beszéltük Gerivel, hogy mindketten tartunk az edzéstől. Mondhatni, hogy én utálok résztávozni és ezt edzés előtt mindig érzem is. Utólag persze már nincs gond, főleg, ha meg tudtam csinálni az edzést.
A 10x100m után egy nagyon rövid nyújtogatás volt, majd nekiindultunk a már szokásos 6×1000 méternek. Pihenők, mint mindig most is 2 percek voltak, ami alatt átlóban átsétáltunk a pályán.
 
3:19,1 (174/103)
3:23,0 (174/109)
3:21,1 (176/109)
3:19,0 (176/113)
3:18,7 (177/119)
3:15,7 (179/135) 1 perces megnyugvási pulzus: 44
 
Az edzés előtt azt beszéltük meg Gerivel, hogy nem határozunk meg jobb célt, mint a múltkori 3:25, de ehhez képest az első 1000 métert jól elfutottam. Nem is esett különösebben jól.
A másodikban aztán Geri visszavett a tempóból és mögötte futva már jóval könnyebb volt nyomni. Egész könnyedén tudtam le a másodikat. A harmadikban sem volt különösebb gond, majd a negyedikben már Geri is keménykedett. Itt kezdtem úgy érezni először, hogy normálisan meg fogom tudni csinálni az edzést. Az ötödikben kellett küzdenem rendesen és Geri is kivolt, de az utolsót csak sikerült megint jól megfutnunk.
Én nem is néztem az utolsóban az órát, így nem tudtam milyen időt fogunk menni. Nem hajtottam teljesen szét magam, így maradt benne jópár másodperc. Ez nem gond, főleg, hogy csak 1 másodperccel volt lassabb az utolsó, mint a múlt héten és sokkal könnyebben ment. Geri jól eltalálta azt a tempót, ami még nem volt görcsös.
Levezetésnek hazakocogtunk és ez, mint mindig mostanában nagyon jólesett. Megint megcsináltunk egy kemény edzést, újra előreléptünk egy kicsit. Nagyon jó érzés, hogy hétről-hétre javulnak az időink és tulajdonképpen nem is szenvedek annyira az edzéseken, mint amennyire tartok tőle.
Sajnos valószínűleg nem fogunk tudni többet a pályán résztávozni, mert már most is ránksötétedett levezetés közben, így a csónakázó tónál futott időink nem lesznek összehasonlíthatóak az ittenivel.
 
Összesen 15km, 70:23.
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási: 44 (179/135)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.