Pontok nélkül az ARAK kupa N21-es pályáján

Reggel arra ébredtem, hogy nem igazán vagyok jól, már mentem is a mosdóba, mert azt hittem mindjárt hányok. Egy pár korty víz után javult a helyzet és bár egész kora délutánig éreztem, hogy valami nem ok nem lett semmi komolyabb bajom. Rendesen kajáltam és az edzés szempontjából végül figyelmen kívül hagytam. Nem tudom mitől lehetett, de elmúlt és innentől nem érdekel.
Tegnap még résztávot terveztünk be a mai napra, de aztán Geri szólt, hogy angolra kell mennie, így nem tudunk együtt futni. Betettem a futócuccomat, hogy hazafele valahol a Vértesben meg tudjak állni futni egyet, de csak sima futást terveztem. Volt nálam egy csomó vértesi térkép, így napközben azon kezdtem gondolkozni, hogy melyik terepre menjek ki. Délutánra odáig jutottam, hogy elhatároztam le is futok egy pályát, méghozzá az idei ARAK kupa egyik N21-es pályáját.
Már 6 előtt kint voltam a terepen, de félő volt, hogy rámsötétedik, így egyből nekiindultam a terepnek. A célban álltam meg, így a rajtba még fel kellett futnom, ami kerek 14 perc lett.
Mivel edzőcipőben voltam és tájoló se volt nálam nem nagyon rohantam a pályán, de azért haladtam rendesen. Az első pár ponton kicsit gondot okozott a tájoló hiánya, mert bizonytalan voltam nélküle a sík részeken.
ARAK kupa N21 -es pálya
Később már nem volt semmiféle gondom a tájékozódással és a futás is jól ment. Pontok ugyan nem voltak kint, de azért igyekeztem elég fixen beazonosítani a helyüket. Stekkeket nem láttam, bár nem is nagyon kerestem őket.
Végül 50:51 lett a pálya, ami a 6,9 kilométeren nem is olyan rossz edzésképp, főleg, hogy nem is nagyon erőltettem. A versenyen amúgy Wengin Ági nyert 59 perccel.
A végén még futottam 10 percet a völgyben felfelé levezetésnek.
Nagyon jó erőben érzem magam, igazából élvezek mindent, de résztávozni nem akarok. Azt valahogy mindig is utáltam és most sem vágyok rá. Azért holnap mégis megyünk, mert nagyon kell gyorsulnom és utólag már nem is szoktam bánni, hogy résztávoztam.
Nagyon jó edzés volt. Nem is nagyon értem, hogy miért nem csináltam ilyet többször. Kár, hogy már nagyon korán sötétedik.
 
Összesen 13km, 360 szint, 74:47.
 
Max. pulzus: 185 (szinte kizárt, hogy ennyire fölment)
Átlag pulzus: 151
Megnyugvási: 41 (147/106)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.