Utazás előtt

Tegnap hazamentünk Lőrincre szülőkhöz, mivel hétfőn innen indulok a Főiskolás VB-re.
Reggel én mentem boltba és a sarki kisboltban nem volt kenyér, így a következő boltig kellett mennem, ami már egész messze van. Valahogy magától értetődő volt, hogy elkezdjek futni, így a napot egy nagyon könnyű 1km-es futással kezdtem. Élveztem, szép volt az idő és jól beleizzadtam a farmerembe. Nem volt igazából edzés, de csak futottam egyet és gyorsan bevásároltam. 🙂
 
Késő délután indultam el edzeni. Egy könnyű 6km-t futottam, aminek a végén csináltam 10 repülőt is..
Régről megszokott körömet futottam Péter-halmon, ami alatt jó VB futásokról álmodoztam. Nem ment különösebben se jól, se rosszul, de a VB miatt néha úgy éreztem, hogy ha kellene akkor nagyon tudnék futni.
A végén a játszótér mellett a kis nyiladékon csináltam 10 repülőt és ekkor kezdtem érezni, hogy igenis ma sem vagyok kevésbé jó állapotban, mint tegnap. Robbanékony vagyok és erős, legalábbis én így érzem.
Itthon már várt rám a szülők által megszereltetett Polár órám, így végre megint tudtam pulzust mérni.
 
Holnap reggel indulunk a VB-re. Érzem, hogy ezen a versenyen olyan eredményt érhetek el, amit minden eddigi eredményemnél többet ér. Nem az ismeretlenbe megyünk, hanem ide a szomszédba. Tudom mi vár rám és tudom, hogy meg tudom oldani a feladatot a nekem kedvező terepeken. Meg kell, hogy csináljam… Meg tudom csinálni!
Gondolom kint nem lesz internetelérésünk, így valószínűleg csak a VB után fogom feltenni a következő egy hét eseményeit.
Drukkoljon mindenki, aki idetéved (és az is aki nem)! Eredmények gondolom a versenyszámok estélyére lesznek a VB honlapján.
 
7km, 40:14  (6km: 31:20)
 

Max. pulzus: 149
Átlag pulzus: 133

“Utazás előtt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Hello Zoli,
    Eddig csak olvasgattam s követtem a felkészülésedet, most hozzá is szólok, mert valóban drukkolok s szórítok neked!! Nyomjátok keményen.
    Varsányi Feri

  2. Köszönöm a drukkolást és a gratulációt, de ez utóbbit nem érdemlem meg.
    Sajnos nagyon nem úgy sikerült a VB ahogy szerettem volna, de erről majd írok nemsokára bővebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.