Mióta írom az edzésnaplómat sose volt iránta ekkora az érdeklődés. A HOB után többen írtak, vagy hívtak, ami nagyon jólesett és ami még megdöbbentőbb, hogy naponta átlag több, mint százan olvasnak bele.
Persze sokan csak véletlenül találnak ide, legtöbben a Google felől és gondolom nem is nagyon ragad itt, aki a "foci edzés" kifejezésre keresve jut ide. 🙂
Persze sokan csak véletlenül találnak ide, legtöbben a Google felől és gondolom nem is nagyon ragad itt, aki a "foci edzés" kifejezésre keresve jut ide. 🙂
Ez most már amolyan kellemes kényszerérzetet is ad, hisz ha nem edzek egy nap, akkor azt elég sokan olvassák. Ez aztán többnyire motivál arra, hogy nekiinduljak és ezt futás közben már kicsit sem bánom.
Annak különösen örülök, ha valaki még hozzá is szól az edzésnaplómhoz. Edzőm úgy sincs, megyek a saját fejem után és ha valaki tanácsokkal szolgál az azért mindenképpen elgondolkoztat és jó eséllyel még meg is fogadom. Épp ezért bíztatok mindenkit arra, hogy nyugodtan szóljon hozzá az edzésnaplómhoz.
Másik dolog, ami szintén nem az edzésekről szól az a Keresni.hu.
Indítottam ezen a címen egy weboldalt, ami a Wikipedia ingyenes szoftverén (MediaWiki) fut és amolyan üzleti lexikonná igyekszem bővíteni. Most persze még éppen csak elindult az oldal, így nem túl sok rajta a tartalom. Ezért is gondoltam – ha már ennyien olvassák az edzésnaplóm – akkor megírom ide is, hogy ez is egy lehetőség a cégeknek, weboldalaknak, de akár egyesületeknek is, hogy népszerűsítsék magukat, egyben hozzájáruljanak ahhoz, hogy bővüljön az oldal tartalma. Örülnék neki, ha létrehoznátok szócikkeket a Keresni.hu-ban és ezzel segítenétek beindítani az oldalt. Lehet írni saját cégről, weboldalról, de tulajdonképpen akármi másról is (települések, hegységek, tárgyak, fogalmak).
“Ez most már amolyan kellemes kényszerérzetet is ad”
Hmmm… Eddig mindig azt mondtad, hogy nem az edzesnaplonak kell edzeni, erre :):):)
Nem is, de ha edzésnaplót nem írnék lehet több edzést hagynék ki, amit aztán utólag meg is bánnék.
Szóval az edzésnapló van azért (is), hogy fussak és nem azért futok, hogy legyen mit írni az edzésnaplóba.
En ezt ertem, kellenek a plusszok az edzesmunkahoz! Mind1, nem ezt mondtad 😀
Zoli,
ott tababányán nincsen jó atlétikai edző tájfutó edző híján…? én, mint már említettem egyszer neked, járok a tf pályájára molnár sándorhoz, aki a hosszútávfutás szakedzője… baromi jó… és bár még csak csecsemő vagyok a sportban, látom, hogy jól futni (is) csak elméleti, szakmai háttérrel lehet…
Ugyan ma a versenyen már részben mondtam, de azért leírom.
Az atléták korán edzenek, egyszerűen képtelenség munka után odaérni. Ráadásul lehet, hogy gyors lennék tőle, de erős biztos nem.
Voltam vagy 4 évig atlétaedzőnél (Kárai Kázmér), így sok újat már nem hiszem, hogy tudna mondani egy edző. Ennek inkább akkor lenne jelentősége, ha hülyeséget csinálok, vagy hullámvölgyben vagyok.
Persze nyilván jól jönne egy edző egyébként is, de annak nincs értelme, hogy olyan írjon nekem edzéstervet, aki személyes jó, ha kéthetente lát. Plusz az edzéstervet úgyis felülírná, hogy épp mennyi időm van és kivel, hol tudok edzeni.
Azt hiszem ezt hívják amatőrsportnak. 🙂
én inkább arra gondoltam, hogy hetente 2-3-szor jársz szakszerű atlétikai edzésre ÉS konzultációra az edzővel… a többi napon pedig csinálod, ahogy te akarod…
itt a tf-en molnár sándor semmi problémát nem csinál abból, hogy tájfutok, van egy lány is, őry eszter, aki ifi válogatott tájfutó, ő is hozzá jár, számára sincsen semmi probléma abból, hogy tájfut, és heti néhány alkalommal végigcsinálja a rafinált atlétikai edzésprogramot a pályán… személy szerint utálom a sportpályát, de baromi fontos… mint te is említetted hónapokkal ezelőtt, a lényeg a változatosság… kell futni lazán, gyorsan, közepesen, hosszút, rövidet, közepeset, szóval mindenféle sebességgel minden távot, és ehhez kell az edző, hogy nem hasraütésre megy a résztáv és a többi, hanem szó szerint ki van centizve, hogy mit, mennyit, milyen szériákat, milyen időkkel… mert azt hiszem – és most már baromi okos vagyok ám – ha valaki lefut heti 120 kilométert csak úgy amatőr módon, minden szakértelem nélkül, abból semmi nem lesz, csak annyi hogy le tud futni heti 120 kilométert…
mindezt azért írom mert drukkolok neked, és látom hogy nagyon szorgalmas és kitartó vagy, mégsem megy úgy ahogy szeretnéd… úgyhogy hajrá és hajrá és hajrá…!
Egyet értek Szabolccsal.
Illetve, lehet, hogy rengeteget tanultál Kazitól, de azért bármennyire tudja is az ember a “receptet” soha nem árt a kontroll.
Töröknél látom rengetegszer, hogy amikor azt hiszem, hogy már tudok minden lépcsőt egy OB felkészülés végéig, mindig meglep valamivel.
Ha fáradt vagyok visszafog, leállít edzés közben és inkább hagyja, hogy kipihenjem magam. De ha látja, hogy formában vagyok, akkor olyan edzéseket dob be, hogy megszakadok. De ott áll a pálya szélén és nem tűri, hogy nyafogjon bárki (nem is nagyon tennnék büszkeségből, mert utána nagyon lealáz:) és végig csinálsz kétszer jobb edzést mint amit te kitűztél volna magadnak aznapra.
Szerintem ehhez edző kell!
Tudom, hogy munka mellett nagyon nehéz, de azért azt te és mindeki tudja, hogy messze akkor voltál a legjobb amikor Kazinál nyomtad, vagy nem?
Én is szurkolok:)
Én csak arra céloztam, hogy jelenlegi helyzetben nem számítana, ha bejelentkeznék egy atléta edzőhöz, hisz többnyire csak előző nap tudom eldönteni, hogy másnap mit futok.
Ha későn végzek tuti nem állok neki résztávozni, ha pedig egyszer elszabadulok korán, akkor tuti futok egy hosszabbat.
Mint írtam délután 3-kor edzenek az atléták Tatabányán. Erről 2-3 órával minimum lecsúszok.
Szóval hiába lenne hasznos egy atlétaedző, ha sose találkoznék vele és az edzéstervet se tudnám betartani.
Én a futásból áldoztam fel egy keveset a munka miatt, te a munkából,karrierből áldoztál fel egy keveset a futás miatt. Gösswein Csabi pedig, mindent feláldozott a tájfutás érdekében.
azt hiszem abban az égvilágon semmi kunszt nincsen ha valaki hivatásos tájfutóként, mást se csinálva, csak éjjel-nappal edzve, ér el eredményeket… csak akkor nagy szó az eredmény ha valaki meló (és család) mellett tud bajnok lenni… nem?
Hú, hát ez a labda nagyon fel lett adva… 🙂 Nem is tudom, hol kezdjem a választ… Először is azt hiszem, azt leszögezhetjük, hogy nem vagyok hivatásos tájfutó – akármennyire is szeretnék az lenni. Talán az sem teljesen fedi a valóságot, ha kijelentjük, hogy „mindent feláldoztam a tájfutásért”, még ha jelen pillanatban valóban úgy is áll a helyzet, hogy se rendes munkám nincs, se nem tanulok, és hát ennek fényében a jövőképem meglehetősen „szürke”. (egyébként való igaz, hogy nem is oly rég, ezt az idézetet pont én magam írtam le, de aznap azt hiszem éppen egy kis hullámvölgyben voltam.)
Azzal a gondolattal se nagyon tudok azonosulni, hogy az eredmények csak munka és/vagy család mellől elérve érnek valamit… Már csak azért sem, mert ha megnézzük a világ élmezőnyét, ugyancsak nagy százalékban találunk benne „profi”, de legalábbis félprofi tájfutókat, és szerintem, amit például Thierry Gueorgiou is művel, az igenis nagy „kunszt”. De akár csak egyetlen VB-t nyerni is elég talán, hogy azt eredménynek lehessen titulálni… Persze tényleg lehet mondani, hogy „könnyű nekik”, hiszen valóban, otthonról nézve alig elképzelhető anyagi, erkölcsi, és egyéb támogatást kapnak a szövetségeiktől, a klubjaiktól, a szponzoroktól, és még a jó Isten tudja honnan. De hát hol vagyunk mi (Én) ehhez képest?
Jelenleg takarításból, és ehhez hasonló egyéb alkalmi munkákból tartom fenn magam Norvégiában, korántsem stabil anyagi helyzettel, és ami azt illeti, ez egyáltalán nem könnyű… Az albérletemben, ahova egy hónapja költöztem be, még mindig nincs ágyam. Saccra 12nm szobakonyha, 1 ablak, és a mondjuk úgy, hogy „a havi átlag keresetemhez képest” kegyetlen sokba kerül. (itteni viszonylatban persze nem, de ahhoz, hogy itteni viszonylattal tudjak számolni, kicsit több bevételre lenne szükségem…)
Viszont 1 perc kocogásra van az első tájfutó térkép, a délutáni edzőversenyeken nem egyszer világbajnokok ellen lehet futni, és sok más tekintetben is nehezen összemérhetőek az edzéslehetőségek az otthoniakkal. És hát én ezért jöttem ki, nem pedig „ágyban, párnák közt halni meg”…
De visszatérve az alapgondolathoz, mondhatnék példákat más sportágakból is. Fociból mondjuk nem, mert amit ők művelnek profi létükre az tényleg nem nagy kunszt… De alapvetően az a helyzet, hogy az élsport, akármilyen sportról is legyen szó, az profi sport. „Profi” eredményeket csak profi módszerekkel lehet elérni. Persze, ha „eredmény” alatt a hétvégi kupaverseny megnyerését érted, ne adj’ Isten egy magyar OB-t, akkor valóban egyet kell hogy értsek: az csak család és munka mellől eredmény. A kérdés csak az, hogy ki mit akar elérni?…
Üdvözlet Norvégiából,
Csaba
Akartam reagálni én is Szabolcs hozzászólására, csak jelenleg arra sincs idő, hogy edzésnaplót írjak. (hétvégén pótlom)
Én sem értek egyet azzal, hogy csak munka mellet nagy dolog eredményt elérni.
Nagy áldozat, ha este 9-kor megy ki az ember futni, az is ha csak simán munka mellett tölti kevés szabadidejét edzéssel az ember, de nekem nagyobb áldozat lenne egyáltalán nem dolgozni és mindent a sportra tenni.
Persze lehet én is bevállaltam volna ezt a nagyobb áldozatot, ha tehetségesebb lennék, de nem tettem.
Persze ha hirtelen meggazdagodnék akkor valószínűleg én sem dolgoznék napi 8 órában, hanem egész nap edzenék, járnám a skandináv terepeket, versenyeket, télen meg áthelyezném a székhelyemet melegebb éghajlatra.
Lehet nem lenne nagy kunszt így, de aki egyszer megérezte a siker ízét, az újra át akarja élni, ha lehet még nagyobban.
(Lásd 2001-es rövidtávú OB beszámolóm itt az edzésnaplóban.)
Ha két életem lenne az egyiket tuti teljesen rátenném a tájfutásra és így is nagy a kísértés, ha kicsit jobban megy, de azért mindig felülkerekedik a józan ész és az anyagias jövőt választom.
Épp ezért tudom nagyonis elismerni azokat, akik sokkal jobbak nálam, akárhogy is csinálják.
én csak távirati stílusban feldobtam egy labdát (a magam lezser módján), aminek végtelen számú oldala van, tehát mindenkinek igaza lehet… szerintem egészségesen élni, aztán futni, aztán erdőben futni, aztán versenyeken szép pályákon végigmenni már önmagában siker… az országos siker, a nemzetközi siker, a világsiker is nagyszerű, de nem vagyok biztos benne, hogy a világbajnoki dobogóra törni, élsportolói életet élni nem az infantilis és globális sikerhajsza része-e… elgondolkodtató számomra a sokszoros tájfutóbajnok sorsának iróniája – mert tudtommal jó néhány ilyen is van – aki motiváció hiányában hagyta abba a tájfutás: annyiszor volt már aranyérmes mindenhol, hogy már unja az egészet…
Sziasztok,
szerintem hagyjuk már békén Gösswein Csabit ott a távoli Norvégiában. Haresz, te is említed többször Csabit, de te is tudod, hogy nem egyszerű a világ élmezőnyével felvenni a versenyt.
Még így is, hogy kinnt tölt néhány évet, igen nehéz dolga van -talán éppen egy tájfutóterep közepén született- svéd, norvég, finn tájfutókkal szemben.
Én sem értek egyet Szabolccsal, tehát nem könnyű G.Cs-nak. Viszont bízunk benne, hogy 2009-ben-persze ha addig kitart a lelkesedés, az anyagi és egyéb lehetőség, sérülésmentesség ill. ki tudja még hogy mi- Magyarországon igen tisztes helytállást várhatunk tőle.
Voltak már skandináviában többen is, én amennyire bennt vagyok a tájfutásban és amennyit tudok: Lantos Zoli és Doma történetére emlékszem. Ők is feladtak mindent a tájfutásért? Mire voltak hivatottak és mit értek el? Nem könnyű eldönteni és nem könnyű értékelni sem.
Vagy Oláh Kati, aki egy időben nem is nagyon a tájfutásra koncentrált és így is 2-szeres világbajnok.
Szóval lehetne ezekről a dolgokról vitázni, érvelni, egy külön VB-és fórumot csinálni stb…
Mindenesetre én élvezettel olvasom G. Csabi beszámolóit és jó lenne, ha még többet írna a norvég viszonyokról akár táfutás akár egyéb viszonylatban. Pl. futókról, esélyesekről 2009-ben…
Á.P.
Nagy itt a félreértés, mert én Gösswein Csabáról egy szót sem ejtettem, le sem írtam a nevét, csak most…!
Szabolcs
Helló,
ha folyamatában elolvassa valaki a hozzászólásokat akkor a Szabolcs bejegyzése 04.18. 14:58-kor egyértelműen a G.Cs-ra utal.-szerintem. Ha mégse akkor bocs.
Egyébként az említett hozzászólással (04.18 14:58 )nem értek egyet…
Á.P.
Azért ne vesszetek össze – vagy legalábbis ne miattam! 🙂
Ami meg engem illet, motiváció hiányáról egyelőre nemigen tudok beszámolni, és azt is nehezen tudom elképzelni, hogy ez valaha is bekövetkezzen. Én a tájfutásban azt is nagyon tisztelem, hogy ez nem csak egy, sőt leginkább nem élsport, tehát az úgymond “visszavonulás” után is nyugodtan lehet űzni puszta kedvtelésből. És az Ádi Petya által felvázol nehézségek/helyzeti hátrány miatt attól sem tartok, hogy a túl sok győzelemre unnék rá… 🙂
De azért amellett, hogy természetesen én is tisztában vagyok vele, hogy ez nehéz ügy lesz, korántsem tartom lehetetlennek – hiszen mások is megcsinálták már. Azon a korszakon már túl vagyunk, amikor csak skandináv útlevéllel lehetett VB-t nyerni, úgyhogy egész biztosan nem a születési hely a döntő.
A norvégiai beszámolókkal meg igyekszem – és éppenséggel most is készülőben van egy írás a hétvégi versenyemről – ami történetesen egész jól sikerült – csak éppen még nem sikerült digitális formájú térképet szereznem róla, márpedig az feltétlen kéne a beszámolóhoz. Úgy sokkal izgalmasabb! 😀
Csaba
Összeveszésről szó sincsen, csak egy kis félreértés támadt…
szoktam olvasni a versenybeszámolóidat, az elemzéseidet, nézem a térképeket, amiket felteszel, és éppenséggel drukkolok neked is…!
Szabolcs
Sziasztok,
egyetértek.
Petya