Címke: Visszatekintés
A 2006-os szezon
Régi edzésnapló költöztetése
Visszavonulás a válogatottságtól
Visszatekintés – Rövidtávú OB 2001
Életem talán legtökéletesebb futása 2001-ben volt az akkor még Rövidtávú Országos Bajnokságnak hívott középtávú OB-n. Azóta ezt a tökéletes futást próbálom megismételni. Elérni azt, hogy egy pályán kihozzam magamból a maximumot, mint akkor. Átélni azt az örömöt, amit akkor első éves felnőttként éreztem egy tökéletes verseny után. Azóta imádok utoljára rajtolni, főleg, ha selejtezőn harcolom ki az utolsó pozíciót. Ha onnan indúlva nyer az ember, akkor nyer a legszebben. Nem kell várni a többeik eredményére, csak egyszerűen minden addigi időnél jobbat kell futni.
Ez az OB meghatározó élmény marad egész életemben. Hiba nélkül, jó fizikai állapotban futottam és vertem rongyá az egész hazai mezőnyt, akkor amikor kellett, az OB döntőn.
KisDoma pár hónappal a verseny után azt mondta, hogy szerinte ez az eredményem egy felnőtt világversenyen elég lett volna az első 20-ba kerülni. Ez a mondat még egy megerősítés volt számora abban, hogy nagy eredményt értem el. Emlékszem célbaérés után, amint megtudtam az eredményt hanyattvágtam magam a homokba és az eget néztem, az eredményhírdetésen pedig úgy éreztem nekem szól a himnusz. Ezek az emlékek nem hagynak nyugodni. Át akarom élni őket még legalább egyszer!
Anno Düdü kérésére írtam le ezt a futást, így most be tudom másolni az akkori emlékeim:
“Már előző nap lementem Kiskunhalasra, egyedül vonatoztam le, így volt időm gondolkodni a versenyen. Volt bennem egy kis bizonyítási vágy, hiszen újdonsült MEAFC-osként még nem mutattam fel túl sokat, de azért az Éjszakai OB 2. hely már megvolt. Igazából jobban foglakoztatott a váltó, mint a rövidtáv. Azon gondolkoztam, hogy vajon tényleg nem jön haza Doma, és hogy mire lehetünk jók, ha nem jön. Este kiderült, hogy biztos nem jön, így nem én leszek az első futó, ami egy kis megkönnyebbülés volt annak ellenére, hogy már egészen beleéltem magam az első futó szerepébe.
Szombaton aztán már csak az aznapi verseny foglalkoztatott. Elhatároztam, hogy nem rohanok nagyon a selejtezőn, mert egy lassabb tempóval is simán be lehet jutni és a végén se lenne jó indulni. Szép nyugiban futottam le a pályát egy kisebbet hibázva a vége felé. (Nem lehetett több 20 másodpercnél.) A befutón még le is lassítottam, mert éreztem, hogy fölösleges sietni. Gyorsan elrántgattam Atát egy rövid levezetésre, majd kicsit gimnasztikázni, ahogy Kazibá kérte. Megnéztem az eredményeket: a legjobb időt futottam aminek nem igazán örütem részben a rajtkarantén miatt, részben pedig azért, mert nem szeretem, ha a legjobbak indulnak utánam. Aztán kiderült, hogy én megyek a három futamgyőztes közül utoljára. Ez kicsit jobb helyzet, mintha Vinicz és Fecó kergetne. Azzal úgyse lehet már eredményt elérni, ha 3 perccel befog valaki. Volt pár meglepetés kieső, amit nem igazán értettem, mert úgy éreztem, hogy ezen a terepen egyszerűen nem lehet hibázni. Az eredményeket nézegetve azt láttam, hogy nem túl sűrű a mezőny. Elgondolkodtam azon, hogy ha sikerülne hiba nélkül futni délután, az már egy hasonlóan lassú tempó mellett is jó lehet egy dobogóra. Még egy kicsivel gyorsabban fogok futni és nem kockáztatok semmit. Atával arról beszélgettünk, hogy Gyurikának azt ígérte Lantos Zoli, hogy ha nyer, akkor ő mehet a felnőtt VB-re. Nem tudom miért, de abban biztos voltam, hogy Gyurikát ma meg fogom verni. Bíztam benne, hogy ez az utolsó utáni lehetőség még velem kapcsolatban is él és akár még a VB-re is kijuthatok. Tóth Zsuzsi azt kérdezte, hogy mi a célom a döntőben, mire én azt válaszoltam, hogy minimum a dobogó. Utána elgondolkoztam azon, hogy nem volt e ez egy kicsit nagyképű kijelentés.
A rajtba jó korán kellet indulni a karantén miatt, így én egy fél palack ásványvizet is vittem. Többen együtt sétáltunk ki, majd ledőltünk az árnyékba és beszélgettünk. Babonából ugyan oda mentem el vécére, mint délelőtt. Annyit melegítettem amennyit mindig is kellene, pár repülő is volt benne. Oláh Katival és Stanyóval együtt futottunk. Jó volt látni, hogy már csak a legjobbak vannak a rajtban.
Térképfóliát direkt nem vittem, mert azzal a repülőrajtnál túl sokat veszítenék. Stanyóval egyszerre rajtoltunk és ő rögtön elkezdett rohanni mint az őrült. Én meg hagytam hogy lehagyjon, had lássa, hogy észnél vagyok. Egy hosszabb átmenettel kezdődött a pálya, így vagy 500 méteren át csak rohanni kellett. Kicsit zavart, hogy Sinkó Jani gyorsabban fut mint én, de végül ő elkanyarodott balra. Az első pontra biztoságit kell menni, mondogattam magamban, ennek ellenére egy viszonylag távoli támadópontot választottam, de nem sokkal a pont előtt egy csapást láttam és tudtam, hogy ez már oda vezet. Mikor megláttam a pontom épp elrobogott keresztbe Oláh Kati (egy percel előttem indult). A kettes pontra nekem is arra kellett menni, mint Katinak, de már nem láttam. Egy rövid átmenet volt a 2., így alig kellett elindulni, már látszott is a jellegfa aminél a pontnak kell lennie. Mikor a pontra mentem be, már újra láttam Katit. A 3. pontra menet fiatal fenyvesben kellett az ültetési irányban futni. Én pár sorral Kati mellett mentem, gondoltam így nem fog zavarni mikor elmegyek mellette. Kiértünk a fenyvesből és egy mély homokos szántáson kellett átfutni és látszott, hogy hova kell menni a túloldalán. Hiába erölködtem, de Katihoz alig tudtam közelebb kerülni. Fogta előttem a pontot és megint arra indult amerre nekem kell. Kicsit kemény volt a mély homokban futni idáig, így ebben a rövid átmenetben nem is próbáltam nagyon hősködni Katival szemben, de mire a pontra értünk már majdnem együtt voltunk. Megint ugyanabba az irányba indult mint én, de ezúttal én kicsit jobbra húztam hozzá képest. Merőlegesen az ültetési iránynak kellett egy fiatal fenyvesben futni, a pontom a túlsó végén volt. Újra megnéztem a térképet és észrevettem, hogy amerre Kati megy arról kicsit biztosabban foghatnám a pontot. Makrai Évi rohangált össze vissza előttem. Látszott, hogy épp a pontot keresi. Éreztem, hogy még elég sokat kell menni, de megijedtem, hogy a végén én is így járok. Szerencsére mikor kiértem a túloldalán a fenyvesnek már tudtam, hogy rögtön balra ott lesz a pont. Ekkor megint észevettem Katit, aki megint az én pontomat fogja. Nemcsak kielőzni nem sikerült, de talán még messzebb is került pár méterrel. Végülis mindegy, mert a lényeg, hogy ez is hiba nélkül megvolt. Innen már másfele kellett mennem,mint Katinak. A 6. pont egy mélyedés végén volt és nem okozott gondot megfogni. Már az motoszkált a fejemben, hogy ezt az OB-t én nyerem meg, de gyorsan visszazökkentettem magam a valóságba, hiszen ez még csak a pálya eleje. Elindultam a hetesre, ami egy nagy semmi közepén volt, de volt tőle jobbra egy rét, amit könnyen beazonosíthatónak véltem. Mikor közeledtem, már tudtam, hogy tévedtem és elkezdtem folyamatosan térképezni, de nem tudtam biztosra, hogy pontosan hol vagyok. Láttam valami rétszerűséget, de én nem ilyenre számítottam. Azért úgy mentem be a pontra ahogy ter
veztem. Szerencsére tényleg az volt a rét, mert a pont símán meglett. A 8. pont egyenesen délre volt, nem is volt hosszú átmenet, így csak elidultam dél felé. Félútig egy tiszta fenyvesben kellett menni, de a pont már a réten volt. Kicsit féltem is, hogy nem fogom észrevenni, ha berakják egy bokor mögé, de hamar észrevettem pont abban az irányban amerre mentem. Itt sajnos nem néztem meg a pont előtt merre kell menni a következőre, csak azt tudtam, hogy kb. merőlegesen balra, így kicsit lassabban és nem tökéletes irányba futottam ki. Egy kissebb dombra kellett felfutni, ami nagyon nem esett jól, átvillant az agyamon, hogy ez fizikailag kevés lesz, de miután felértem a dombra újra pörögtem tovább. Megint azon járt az agyam, hogy ezt az OB-t én fogom nyerni, de tudtam, hogy nem ezen kéne agyalnom. Pont egy bozótfolt felé futottam, így egy kicsit kanyarodnom kellet. (Hülyéztem magamat, hogy máson járt az agyam, pedig ezt a bozótfoltot a térkép is jelöli, így eredetileg is úgy ellett volna indulnom, hogy kikerülöm.) Megkerültem a bozótfoltot és próbáltam kiolvasni a térképet, hogy mélyedésben, vagy dombon lesz e a pontom, de mielőtt sikerült volna már meg is láttam. Indultam tovább a 10. pontra. Fölmásztam a dombra a pontomról és kinéztem merre kell menni. Átvergődtem magamat a sűrű ültetett fenyőn és örültem neki, hogy minden bizonnyal jó helyre értem ki. Volt azért bennem egy kis bizonytalanság, de inkább azért kezdtem nézni a térképet, mert kicsit pihenni akartam. Így egy kicsit lassabban fogtam a pontot, de már bennem volt merre kell menni a kövekező két átmenetben. Egy nagyon rövid és nagyon egyszerű átmenet jött, nem is akartam elhinni, hogy ez már tényleg az én pontom. Megfogtam és indultam tovább a 12.-re. Ez egy hosszabb átmenet volt. Ki kellet futni egy merőleges útra, majd tovább egy rét szélén és az utána jobbra lévő fenyves után jobbra beugrani a pontra. Már elég fáradt voltam, de azért eröltettem nagyon a fölfelét is, arra gondolva, hogy ezt a többiek biztos símán megfutják. A jobbra lévő fenyvesbe akár be is lehettett volna menni, de én inkáb mégis megkerültem, nehogy a sűrű fenyvesben eleszítsem a fonalat. Símán jött a pont és végre egy kis lefele is jött. Éreztem, hogy ez egy hihetetlenül jó futás. Már megint hülyeségeken gondolkoztam: mennyi lehet az előnyöm? mit fogok csinálni a célban ha nyerek? Elég sokat futottam úgy, hogy rá se néztem a térkepre, amitől megijedtem, de mikor megint megnéztem, láttam, hogy semmi gond, jó irányba megyek és miután kiérek a rétre ott lesz a pont. Nem láttam meg egyből, de még mielőtt újra megnéztem volna a térképet észrevettem, hogy már majd kiszúrja a szememet a tőlem pár méterre lévő bója. A 14. pontra nem tűnt bonyolultnak odatalálni,mert csak ki kellett menni egy útra és befuti a szemben lévő erdőbe merőlegesen. Tőlem jobbra a bozótba csörtetést hallottam, azt reméltem, hogy már Viniczet értem utól. Ha ő az akkor már nyertem, mert ketten együtt már nem lehet hibázni. Nem ő volt az és már megint elterelődött a gondolatom a lényegről. Ráadásul a pont előtti réteket se láttam, pedig már látnom kellett volna őket. Szerencsére ugyan a réteket nem, de a nyiladékot megláttam és utána rögtön a pontot is. Indultam a 15. pont felé, egyből megvolt a kis rétcsík, amit kinéztem. Végigfutottam rajta, majd be szembe az erdőbe. Elég sokat kellet menni, de könnyű volt tartani az irányt, mert a sorok irányához könnyű volt viszonyítani. Biztos voltam a győzelmemben, hiszen ez már a gyűjtő előtti pont volt és a gyűjtőt már csak nem ronthatom el. Újra előjöttek a szokásos godolatok a győzelemről és már a befutáson járt az eszem. Megint visszarántottam magamat a valóságba, ránéztem a térképre, de nem találtam semmit se ami segíhet. Eredetileg azt gondoltam, hogy a tiszta erdőben észre fogom venni a pontot, így nem is próbáltam követni a tereptárgyakat. Már ott kellett volna lennie a pontnak, de nem volt semmi. Se pont, se semmi más ami segíthetne. Néztem a térképet és nagyon megijedtem. Azt gondoltam, hogy a sok hülye gondolatom a győzelemről most megbosszulja magát. Ahelyett, hogy a tájékozódással törődtem volna, már megint elkalandoztam. Szerencsére még pár lépés után észrevettem magam előtt a pontot. Alig pár másodpercet vesztettem ezzel az elbizonytalanodással és már csak a gyűjtő jött. Ráadásul egy elég könnyű átmenet. Csak ki kell rohanni a kerítés mellé, végigfutni melette és már majdnem ott is vagyok. Nagyon rohantam, mert tudtam, hogy közel a pálya vége és éreztem, hogy nagyon kifutottam magamat, de azt a keveset már ki kellett bírni. A gyüjtőre is sikerült egyenesen ráfutni. Mikor odaértem, hallottam egy ott álló embertől valami olyasmit, hogy első helyre jövök, de annyira el voltam foglalva a futással, hogy nem értettem igazán. Azt se fogtam föl, hogy kik álltak ott. A befutón még hajráztam egy óriásit, majd a célban már csak azt kérdezgettem, hogy: Megvan? Megvan? Vinicz ott feküdt a célban és mondták, hogy eddig ő volt a jó. Mikor megkaptam a kis cetlimet alig akartam elhinni, hogy 44 másodpercel jobb az időm.
Nagyon fura volt az egész futás, mert pár perccel utána, mikor kezdtem fefogni, hogy mi történt már úgy éreztem, hogy nem is én futottam. Olyan érzésem volt, mintha csak egy külső szemlélője lettem volna a futásomnak. Az egész olyan álomszerű volt. Amikor a figyelmem elterelődött a tájékozódásról, valahogy azonnal vissza tudtam magamat rántani abba a tökéletesen koncentráló állapotba, amiben a pálya 90%-át tettem meg. Ráadásul egyáltalán nem lehettem volna biztos a győzelmemben, hiszen a könnyű terepen más is futhatott volna hiba nélkül, akár nálam gyorsabb emberek is. Ennek ellenére valamiért biztos voltam benne már a pálya közepétől, hogy ha nem rontom el, akkor én nyerek.”
Selejtező részidők , Döntő részidők , Selejtező térkép , Döntő térkép
Visszatekintés – Éjszakai OB 2006
Nem volt nagy versenyhangulatom az Éjszakai OB előtt, de azért bíztam benne, hogy elérhetek valami normális eredményt. Leginkább egy elcsípett dobogóra gondoltam, mert a győzelem elég elérhetetlennek tűnt. Doma is indult és Józsa Gábor, Zsebe Isti kettős is hazatért Norvégiából, így a megszokottnál erősebb mezőny gyűlt össze. Zsebe Zsolti hozta a vadi új akkumulátoromat, így tökéletes felszerelésem volt. Szép nyugodtan indultam a rajtba Less Áronnal. Kocogtunk, sétáltunk, nem vittük túlzásba a bemelegítést, főleg, hogy mindenki spórolt az akkumulátorával, így jórész sötétben mentünk. A rajt előtt aztán még volt egy kis kavarodás, mert nem találtuk a szalagot, de pár perc után azért csak ráakadtunk. Örömmel nyugtáztam, hogy KisZsebe mindkét sarkán van egy fényvisszaverő, így ha sikerül kicsit ráfutnom a nyílt terepen könnyű lesz utolérni.
Viszonylag óvatosan kezdtem, így az első 2 pont hiba nélkül ám nem túl gyorsan meglett, majd a hármasra szépen túlfutottam. Lehet nem ártott volna rendesen megnézni a térképet. (1:20 hiba) A négyesre aztán egy durva iránymenettel indultam neki és a “barna foltra” pályáztam, ehelyett aztán a tőle balra lévő domb alapján azonosítottam be magam. Még a szárazárokban lévő pont mellett is elmentem, majd gond nélkül fogtam a pontot, igaz itt se voltam valami villám. Ötösre aztán még inkább vaktában indultam neki, látszottak a fények a hegy tetején, így a tájolóra se néztem gyakorlatilag. A kis ösvényig azt se tudtam merre járok, de ez nem is volt gond, mert onnan egyből fogtam a pontot, majd a 6-os se volt gond. Hetesre egy darabig jól lekövettem merre megyek, majd a zöld folt kerülése után igen meglepődtem, hogy erdőbe értem, persze amint megnéztem jobban a térképet már láttam, hogy amit sárgának néztem az valójában fehér. Innen nem igazán tudom mi alapján akartam megtalálni a pontot, mert nem volt semmi elképzelésem, csak mentem. Sikerült kikapni a 27-es pontom, ahol Kelemen Detti mutatta meg hol vagyok. Onnan már nem volt gond. (0:40 hiba) Nem tanultam az esetből és vaktában mentem a 8.-ra is. Túl is futottam a tankbeállókig, majd onnan se találtam egyből vissza, mert megnéztem még egy hasonlóan nagy “gödröt”. (2:30 hiba) Ezt követően úgy látszik sikerült higgadtabban menni, mert a 9-es, majd a 10-es is tudatos és pontos tájékozódással lett meg. 10-es előtt a kis átjáró a bozótfoltok között olyan gyönyörűen megvolt, hogy 100%-os biztonsággal fogtam a pontot. Gyors ugyan itt se voltam, de úgy tűnik ez is elég volt, hogy nyerjem az átmenetet. 11-re aztán nagy rohanás jött, majd pontközelben az elbizonytalanodás a keresztbe rohanó Kiss Gábor és a többi futó miatt. Szégyenszemre megkérdeztem merre van a pont és az alapján ugrottam be rá. (1:00 hiba) 12-es szerintem könnyű volt, főleg, hogy mikor már épp kezdtem volna elbizonytalanodni megláttam az oszlopot és azt beazonosítva fogtam a pontot. Nyertem az átmenetet, pedig nem volt tökéletes az oszlopnál való megtorpanás miatt. (0:10 hiba) Sok bizonytalankodás és egy idegen pont megfogása után (tudtam, hogy még nem lehet az enyém, de azért megnéztem) lett meg a 13-as. (0:30 hiba) A következővel nem volt gond, leszámítva, hogy nem vettem észre az ösvényelágazást. Ez megismétlődött a 15.-re is, de előtte még keresztülfutottam az úton, hogy meggondolva magamat visszatérjek rá. Valami nem stimmel a felfele tartó ösvénnyel, de csak rátaláltam és a szimból forgatása közben már a pont fölött járva bevillant a 15-ös. (0:30 hiba) A következő 2 pont könnyű volt és nem is hibáztam, csak lassú voltam, bár a 17-es már akkor sem látszott a térképen, ezért kicsit óvatos voltam. Szidtem is magam, hogy nem vettem fóliát, mert még sok volt a pályából. A 18-ast egy völggyel később és túl magasan kerestem. Erre szép lassan rá is ébredtem. (2:00 hiba) A rövid átmenet nem lehetett gond, majd irány észak. Egy bozótfolt, majd a következő erdőfoltban ott is a pont. 21-re csak rohanni kellett, majd a vezeték, vagy mi alapján fogni a pontot, ami szinte a 22-re is elvezetett. Nagy kerülővel a biztos úton mentem a 23-ra, a völgytől bevágtam ennek ellenére kicsit bizonytalankodtam a pont előtt, már a völgy alján. (0:20 hiba) Az útkanyarból szintben bevágva nem volt nehéz a 24-est megfogni. Ez után nem esett jól átmászni a völgyeken, majd szintbe nyomni. Nem igazán éreztem milyen magasan lehetek. Nem is sikerült a bozót után egyből megtalálni a pontot. A bozótos (íves) völgyet összekevertem az utána következő “sárgával”. (1:40 hiba) 26-ra nagy szintezés jött és már kezdtem botorkálni, magasságot itt se tudtam belőni, de mikor kiértem az útra a szemben lévő bozótfolt alapján egyből tudtam, hogy balra van a pont. Kicsit megvezetett egy szántott csík a következőre, majd a 7-es pontról sikerült megtalálni a 27-est. Ezt oda vissza eljátszottam. Mindkétszer a másik ponton kötöttem ki. (1:30 hiba) Na az ilyen átmenetek valóak nekem. Ész nélkül és síkon rohanni egyenesen délnek. Nem csoda, hogy megnyertem. 29-re előbb nem néztem meg, hogy bozót van az utamban, így sikeresen átvágtam rajta, majd mentem tovább vaktában. Mázlimra ugyan elcsúsztam, de pont a völgy és ösvény találkozásához, így onnan sima ügy volt leszaladni a pontra. (1:00 hiba) Ez után, mintha teret ugrottam volna, lazán túlfutottam a ponton és nem is volt semmi elképzelésem, csak mentem. Alatta az ösvényen raktam magam helyre, de még ott se voltam biztos a dolgomban. Kész csoda, hogy ennyi hibával megúsztam. (1:30 hiba) Felkocogtam az ösvényre, majd a kanyarból fogtam a pontot, jött a gyaloglás a rövid átmeneten, majd esve kelve a szintezés a gyűjtőre. Itt már éreztem, hogy nincs sok bőr a bal talpamon.
Összesen 14:40 hiba jött össze, ami nagyon sok. Sehol nem szálltam ki, de gyakorlatilag minden második pontra hibáztam. Nem tudtam rendesen koncentrálni és kedvtelenül futottam. Kicsit kellett volna küzdeni, ami biztos jobban ment volna, ha nem kell teljesen végig egyedül menni. Éjszakain ez elég szokatlan volt számomra. Mindig össze szokott jönni egy kisebb boly és ha a tájékozódásban nem is segítenek, azért a tempót megnövelik és könnyebben bevillannak a pontok is.
Azért 1 bajnoki pontot sikerült elcsípni, ami annak fényében, hogy egy meglehetősen rosszul sikerült bajnokságon vagyok túl nem olyan rossz. Ebben a versenyben benne volt “bármi”. Nem lett volna irreális elvárás, hogy csak 5 percet hibázzak és akkor a szenvedős tempóm is elég lett volna a győzelemhez. Hozzá kell tenni, hogy a többiek is rengeteget kevertek, így nem csak én bosszankodhatok.
A 2003 őszi edzésnapló kezdete
2002 tavaszától kezdődtek a gondok azzal, hogy Tóth Ata abbahagyta a tájfutást, amivel én edzőpartner nélkül maradtam. A hazai EB miatt természetesen készültem rendesen, de már nem volt ugyanolyan edzeni, mint rég. Sokkal unalmasabb volt egyedül futni és nem is ment úgy, mint szerettem volna.
Az EB-n aztán jöttek a pofonok sorra, amik eléggé megviseltek.
Nem volt egy jó érzés kifutni a lelkem és utána elkönyvelni, hogy ha hiba nélkül futottam volna, akkor se lettem volna valószínűleg A döntős. A versenyek után aztán még a negatív véleményeket is hallgathattam (persze közel se mindenkitől). Többek megjegyezték, hogy ilyen eredményt ők is elérhettek volna ha edzenek egy kicsit. A Tájoló újságban is megjelent egy egész oldalas cikk, ami az én személyes bénaságomat taglalta.
Ezek után elgondolkodtam egy kicsit, hogy kell e ez nekem. Több okból is:
– A 2001-es Finn VB után úgy éreztem, hogy az A döntő elérhető lett volna, ha nem hibázok olyan sokat és bíztam benne, hogy kontinentális terepen könnyebb lesz döntőbe kerülni, de ez a Magyar EB-n igencsak megdőlt és vele együtt kicsit a hitem is.
– Úgy éreztem, hogy elértem mindent tájfutásban, amit el tudtam (válogatottság, egyéni felnőtt országos bajnoki cím) és ennél többre már nem vagyok képes. – Következő évek világversenyei kicsit se olcsó országokban lesznek, ami felveti, hogy valószínűlég mélyen a zsebébe kell nyúlni annak aki indulni akar, majd odakint ronggyá verik, ami után idehaza még hallgathatja is, hogy milyen béna volt.
Ezek után én igencsak fontolgattam, hogy abbahagyom a versenyszerű tájfutást. Ebben a hitemben csak erősített, hogy Lantos Zoli nem számított rám a Cseh világkupa futamon. Ezzel nem is lett volna semmi gond, csakhogy akkor se jöttem nála számításba, amikor már Dénes Zoli, Sproki és Less Áron is visszamondta a szereplést és csak én maradtam.
Nem akarom persze más nyakába varrni, azt, hogy így összetörtem. A fő ok az volt, hogy minden motivációmat elvesztettem és egyszerűen úgy éreztem, hogy kiégtem. A hazai tájfutás már kevés ahhoz, hogy motiváljon a hétköznapi edzésekre, a világversenyek pedig még ennyire se motiváltak.
Eljött az alapozás, amihez ennek ellenére úgy álltam, hogy "akkor is megmutatom" és Sinkó Gyurival el is kezdtünk edzeni. Csakhogy nem tartott túl sokáig a lendületem, főleg, hogy jött a vizsgaidőszak és egy-két kisebb betegség is. Az alapozást így aztán gyenge félgőzzel csináltam, átlag 70 km-s hetekkel. Hol volt kedvem edzeni, hol nem. Hol heti 3-at futottam, hol 10-et.
A tavaszi versenyek se mozdítottak ki ebből az állapotból. Néha jött egy pár hetes fellángolás, de aztán elment a kedvem az egésztől. A Hosszútávú OB-n elért 7. helyem is felemás volt. Bennem volt még a korábbi évek munkája és az a pár hét komolyabb edzés, de tisztában voltam vele, hogy nem vagyok felkészült, így nem is nagyon tudott motiválni. Leginkább csak a túlélésre mentem. Ekkor már el kellett gondolkozni azon, hogy ki akarok-e jutni a 2003-as Svájci VB-re, de ez is csak egy rövid fellángolást hozott az edzésekben. Jött aztán egy katasztrofális Rövidtávú OB, ami az egész tájfutástól elvette a kedvem egy rövid időre. Egy megnyert selejtező után az utolsó helyről indulhattam, ami fölöttébb motivált. A döntő előtt jól bemelegítettem, majd nekiestem a pályának. Na ami ott történt az maga volt a pokol. 27-ik lettem, de úgy éreztem (és ez még most se múlt el), hogy erről kicsit se én tehetek. A futás nagyon jól ment és szerintem nem is hibáztam, csak épp nem tudtam megtalálni a pontokat. A dzsuva, a térkép… Úgy éreztem, hogy ha normális OB döntőn futhatok, akkor simán nyerek. Sőt, ha csak a 41-es pont előtt rajta van a térképen az a hatalmas jellegfa, akkor is. Ez egy kissé elvette a kedvem, főleg, hogy a 2004-es Hosszútávú OB is hasonló lesz, én pedig mindig is a Hosszútávú OB-ra készültem egész télen, mert ott meg lehet mutatni az edzésmunkát. Na itt még ezt a motivációt is elvették tőlem, így aztán nem edzettem két egész hétig semmit. Ez nagyon szerencsés volt pont a válogató előtt, de nem bánom, hogy nem jutottam ki, mert bár így utólag meg lehetett volna csinálni, de akkor is lemondtam volna katasztrofális fizikai állapotom miatt. Szóval szépen lekocogtam a válogatót, de ekkor már nagyon motoszkált bennem, hogy újra elkezdjek edzeni. Ez azért is időszerű volt, mert közeledett a Váltó OB, ahol a csapattagokat nem illik cserbenhagyni.
El is kezdtem edzeni hétfőn, de egy hét múlva begyulladt egy fogam és piszkosul fájt. Foghúzás és antibiotikum jött az OB-ig, valamint semmi futás, így aztán elég pocsék formában voltam.
Középtávú OB selejtezőjét nem erőltettem, mert azért egy selejtező az nem akadály. Be is jutottam gond nélkül, majd a döntőnek nekiestem minden mindegy alapon. Csodák csodájára (vagy a szintnélküli pálya miatt) egész jól ment, sőt a 9. ponton, a pálya kétharmadánál vezettem is, de aztán elfáradtam és jöttek a hibák is sorra, ráadásul a futás se ment. 8. helyen végeztem és ezzel fél bajnoki pontot sikerült szerezni, mivel Kiffer Gyuszival sikerült azonos időt futnunk.
A Váltó OB reggelén aztán az előző napi rohanástól már izomlázzal ébredtem és teljesen beállt lábakkal. Boci a 14. helyen váltott, de eléggé egyben maradt a mezőny, így nem volt nagy a hátrány (6 perc). A térképrajtig elég sokat kellett futni és mivel sokan épphogy csak előttem mentek ki, így nyomtam rendesen, csakhogy a lábaim majd leszakadtak úgy be voltak állva. Köszönhetően annak, hogy az elmúlt napokban nem futottam, majd az előző napi futás még betett, ráadásul bemelegíteni se nagyon mertem, hogy kibírjam a pályát. Az egyesre aztán már megfogtam pár embert, köztük Jolánt, akivel szinte végig együtt mentünk. Később a többiek lemaradtak és utolértük Varga Bálintot. Ez azért volt érdekes, mert Bálint egyből meg is mutatta egy fölfelé útfutáson, hogy gyenge vagyok és jól otthagyott. Később utolértük és aztán kicsit le is maradt, de ezt nem a futásommal értem el. A pálya vége fele már néha az volt az érzésem, hogy Jolán letapossa a sarkam (a célban aztán meg is erősítette ezt az érzésemet). Futottam, ahogy bírtam, de éreztem, hogy nagyon nem haladok, szerencsére azonban nem nagyon hibáztam, így a 2. helyen váltottam Fecót. Amiatt ugye nem kellett aggódnom, hogy Fecó háttrébb csúszik, de a győzelem is nagyon távol volt, mert több mint 8 perccel előtte ment ki Szundi Attila. Fecó be is jött 2. helyen egy tőle megszokott legjobb idővel, így aligha lehetünk szomorúak az ezüstérmünkkel. A jövőt tekintve egyre jobban tetszik ez a 2. futó szerepkör, hisz itt lehet Joker az ember. Általában 2. futónak teszik a csapatok a leggyengébbjüket, így lehet feljönni rendesen. Boci meg is kérdezte, hogy milyen érzés volt 12 ember mellett elmenni. Így utólag tényleg nagyon tetszik nekem is, de a pályán kicsit se élveztem. Mindenesetre ezek után kb. egyformán tetszik mind a három pozíció a váltóban.
Két hete már majdnem újrakezdtem a komoly edzést, de mától (2003.06.30) el is kezdem. Ideális időpont ez, mert pont az év fele telt el. Nincsenek őszig versenyek (nekem), amire külön készülni kellene és időm is van bőven az edzésekre.
Mi motivál?
– MEAFC-al még nem sikerült váltóban, vagy csapatban aranyérmet nyerni és ez számomra fontosabb, mint bármely másik bajnoki szám.
– Nem azért edzek, hogy elérjek egy bizonyos szintet (A dönt
ő, VB-re való kijutást, OB győzelem), hanem, hogy minél jobb legyek. Ha leszek olyan jó, akkor úgyis bekerülök mind az utazó keretbe, mind az A döntőbe és az OB győzelem is biztos összejön újra.
– Svédországban (2004), vagy Japánban (2005) a VB-n végre szeretnék egy tiszta MEAFCos válogatott váltóban futni Kisdomával és Fecóval!